home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Lencsevégre kapott örökség
Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet
2018.08.20.
LXXIII. évf. 33. szám
Lencsevégre kapott örökség

Pályázat amatőr fotósoknak

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TeMISz) fotópályázatára, amely Lencsevégre kapott örökség címmel csalogatja a DKMT Eurorégióban élő amatőr fotósokat. Bár idén minden az európai kulturális örökség körül forog, a vén kontinens természeti örökségeiről készült képeket is szívesen látják a szervezők.

A TeMISz elnöke, Ilonczai Zsolt elárulta, hogy valójában kettős céljuk van ezzel a kezdeményezéssel: „Egyrészt szeretnénk felhívni a figyelmet – és más perspektívából rávilágítani – azokra a környezetünkben lévő értékekre, amelyek mellett talán nap mint nap elmegyünk, vagy amelyeket érdemes lenne »felfedezni«, felkeresni, meglátogatni. Másrészt bemutatkozási lehetőséget biztosítunk azoknak a tehetséges amatőr fotósoknak, akik nemcsak megörökítik a szűkebb és tágabb környezetükben lévő »szépet«, hanem a kiállításon való részvétellel értéket is közvetítenek.”

Az érdeklődők legfeljebb öt-öt, .jpg formátumú, 3000 × 2000 képpont minimális felbontású digitális képet küldhetnek a temisz.palyazat@gmail.com e-mail-címre, a fájlnévben pedig a PalyazoMarton_Templom.jpg formátumban kell szerepeljen az alkotó neve és a kép címe.

A színeket, tónust és a fényerőt beállíthatja a fotós, sőt a fényképezés közben keletkezett technikai hibákat is eltávolíthatja, a képek tartalmának megváltoztatása viszont azonnali kizárással jár.

A szakmai zsűri által kiválasztott képeket a TeMISz a szeptember 27–30. között zajló Temesvári Magyar Napokon fogja kiállítani, a tárlat anyagából pedig kiadvány is készül. A pályamunkák beküldési határideje augusztus 31-e, további részletekről a már említett temisz.palyazat@gmail.com e-mail-címen lehet érdeklődni.

A pályázat mottóját a magyar származású fotográfustól és haditudósítótól, Robert Capától (eredeti nevén Friedmann Endre Ernő) kölcsönözték a szervezők, aki ezt vallotta: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.”

A pályázat megvalósítását a Communitas Alapítvány támogatja.

Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet


Az esemény Facebook-oldala:
hu-hu.facebook.com/events/1812060282208020

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..