Szomorú statisztikai adatok bizonyítják, hogy sok nő annak ellenére sem tud teherbe esni, hogy az orvosi vizsgálatok és a laboratóriumi leletek szerint minden rendben van a szervezetében. A háttérben gyakran lelki gondok húzódnak meg.
Családi „örökség”
Ilyen lehet a nő édesanyja által sokszor felemlegetett szülési élmény, mely kihat a babaváráshoz és a szüléshez kapcsolódó hozzáállásra is. A családi üzenetek, ismételgetett mondatok amellett, hogy jelentős érzelmi töltetet hordoznak, sokszor generációról generációra öröklődő világképet közvetítenek.
Nem ritkán a nyilvánvaló értelmen túl a felszín alatti, burkolt üzenet erősebb hatású, sokszor manipulatív információ. A családi körben rendre ismételgetett mondatok gyermekkorunktól követnek, és olyan hozzáállást alakíthatnak ki bennünk, amely életünk minden területére kihathat, így gyerekvállalásunk érzelmi hátterére is.
A bizalomhiány társkapcsolatunkra is rányomja a maga bélyegét. Hiszen amikor babát várunk, fizikálisan, érzelmileg és anyagi értelemben is nagyobb szükségünk van támogatásra, biztonságra, miközben egy egész életre szóló közös vállalás mellett tesszük le voksunkat.
Gyerekként sok éven át nem kérdőjelezzük meg szüleink elveit és szabályait, igaznak, jogosnak fogadunk el mindent, amit elénk tárnak. Ezek alatt az évek alatt alakulnak ki a további életünket meghatározó, sokszor hátráltató hitrendszereink. Ha belső, öröklött világképünk része, hogy nem bízhatunk a férfiakban, akkor férjünkre, társunkra sem merjük magunkat rábízni, minden vágyunk ellenére sem „merünk” babát vállalni, tudatos akarásunkra a testünk mondhat nemet, félve a kiszolgáltatottságtól, a cserbenhagyástól, az elhagyástól.
Amikor édesanyánk anyasorsát csak lemondásnak és áldozatnak láttuk, akkor azontúl, hogy bűntudatot élhetünk meg amiatt, hogy puszta létezésünkkel megfosztottuk őt a boldog élet lehetőségétől, magunk is félhetünk tőle, hogy a baba érkezésével áldozatszerepbe sodródunk, és életünk a lemondással lesz egyenlő. Ám ha a hitrendszerünkben élő anyakép utolérhetetlenül pozitív, akkor mindig erősnek szeretnénk tudni magunkat, saját anyaságunkkal kapcsolatban tökéletességre törekednénk, így már előre nagy félelmeink lehetnek, hogy gyarló emberként nem fogunk tudni megfelelni ennek az eszményképnek.
Negatív világkép és bizalmatlanság
Ugyanilyen meghatározó erejű, ha belső programunk szerint negatív törvényszerűséget könyveltünk el. Ilyenkor azt hisszük, hogy nekünk semmi sem fog könnyen sikerülni, mindenért nagy árat kell fizetnünk, többet kell küzdenünk, mint a többi embernek — így a baba érkezésének is váratnia kell magára, és ami másoknak könnyedén megy, számunkra csak szenvedéseken, kétségbeesett várakozáson, orvosi beavatkozásokon át válik elérhetővé.
Világképünk mindig attól függ, mire helyezzük a hangsúlyt élettapasztalataink közül. Amikor rendre a csalódásokat és a negatív érzelmi tapasztalatokat emeljük ki, gondolkodásunk gyakran eltolódik a túlzott általánosítás irányába. Ilyenkor önvédelemre rendezkedünk be, miközben szinte egyáltalán nem vesszük figyelembe a rossz élményeinkkel ellentétes pozitív helyzeteket, és túlértékeljük azokat a veszélyeket, amelyeket a jóhiszeműséghez társítunk.
A késlekedő gyermekáldás és a meddőség tudattalan lelki okai között kiemelkedő szerepe lehet a bizalom hiányának is. Ez megnyilvánulhat a minket körülvevő világ egésze felé, gyermekünk leendő édesapja felé, de akár saját magunk felé is. Az óvatosság nyilvánvalóan valamiféle védelmet kínál a váratlan bántásokkal, csalódásokkal szemben, miközben azt az illúziót keltheti, hogy meg tudjuk óvni magunkat a fájdalomtól és az érzelmi kockázatoktól. Ugyanígy van ez az élet más területein is: ha nem bízhatunk a kedvező kimenetelben, akkor bele sem kell kezdenünk új dolgokba, tehát ki sem derülhet, hogy valójában mire vagyunk képesek. Úgy mondunk le a lehetőségekről, hogy már a fantáziánkban lejátsszuk a negatív világképünket igazoló forgatókönyvet, és a valóságban meg sem kockáztatjuk a cselekvést. Gyermeket világra hozni ezzel szemben valójában annyit tesz, hogy igent mondunk az életre.
A férfiak szerepe
Talán kevesen gondolnák, de 30—40%-ban a férfiban keresendő a meddőség oka — vagyis jóval nagyobb arányban fordul elő, mint hinnénk. Erre a férfiak szégyenlőssége a magyarázat, akik ritkábban szokták intim egészségügyi problémáikat megbeszélni társaságban. Vannak olyan veleszületett vagy öröklött betegségek is, amelyeknek meddőség a következménye (például bizonyos genetikai faktorok, a here visszértágulata stb.)
A párkapcsolat milyensége
A sikeres reprodukcióhoz nélkülözhetetlen, hogy a pár tagjai közt szilárd kötődés alakuljon ki: mindkét fél hűséges legyen, a férfi pedig hajlandó legyen energiát fordítani az utód felnevelésére. (Fontos, hogy ezt a nő is így érezze!) Noha a kötődési stílusunk alapjában meghatározza kapcsolatainkat, a későbbi tapasztalatok módosíthatják a korán berögzült mintákat, pszichoterápia segítségével kapcsolataink jobbá (evolúciós szempontból is sikeresebbé) tehetőek. A meddőség kialakulásáért felelőssé tehető korai traumák hatása is csökkenthető ily módon, a stressz levezetésére pedig különféle relaxációs technikákat lehet megtanulni. Fontos tehát, hogy a meddőség orvosi kezelése mellett a lelki tényezők szerepe se szoruljon háttérbe, hiszen a kezelések önmagukban is szorongást, depressziót okozhatnak, ami így tovább nehezíti a megfoganást.
A gyermekvállalás mindkét fél számára óriási változás, így mindenkiben vannak félelmek, szorongások ezzel kapcsolatban. Ezek az érzelmek néha olyan intenzívek, hogy meggátolhatják a baba megfoganását, kihordását. A gátló energiájú aggodalmak azonban legtöbbször tudattalanok, pusztán a felszín alatt, észrevétlenül munkálnak.
A „mindenáron gyereket” igyekezet — azaz amikor a természetes kívánalom, vagyis a szexuális aktivitásra irányuló, belülről fakadó vágy hiányában van együtt a pár — a szexuális életet egy idő után már kényszeressé vagy rutinszerűvé teszi, ez pedig hatással lehet a pár mindkét tagjának pszichéjére. Egyikük, leginkább a férfi görcsös lesz, a másik kedvében járva a babaprojekt feltétlen megvalósítására összpontosít, s azon „munkálkodik”, hogy párjával összehozzanak egy gyereket. Ilyenkor érdemes az együttlétekhez olyan körülményeket teremteni — egy csipetnyi romantikát, spontaneitást, esetleg valami újszerűt becsempészni —, hogy a kényszeres próbálkozásokból fakadó feszültséget valamelyest oldani tudják. Próbálják meg felidézni kapcsolatuk korábbi éveit, amikor még az egymás iránti érdeklődés volt elsősorban a szexuális élet motivációja, s ha egy kicsit jobban el tudnak lazulni, akkor az olyannyira vágyott közös gyermek könnyebben megszülethet, mint azt esetleg gondolták volna.
És ne feledjük: a körülmények mindig megváltozhatnak, sokszor akár kilátástalan esetben is létrejöhet a spontán terhesség. Egy új kis élet pedig minden esetben egy valóságos csoda.
