Főszerkesztőnk legutóbbi, magyar nemzeti tanácsos szereplése után hatalmas, főleg féligazságokból és helyenként még valamiféle megmagyarázhatatlan gyűlöletből is összeálló lavina zúdult a Hét Nap (és nem 7 Nap, ahogyan egyes megnyilatkozók írják -- megjegyzem, ha valamit bírálunk, legalább a becses nevét illene tudni!) szerkesztőségére és újságíróira. A különböző internetes portálokon hozzászólók a történteket jó alkalomnak tartották, hogy a lap első emberén kívül rúgjanak egyet a hetilapba és az ott dolgozókba is. Még akkor is, ha Dudás Károly nem a Hét Nap főszerkesztőjeként, hanem a Magyar Nemzeti Tanács tagjaként mondta el az azóta is sokak által kifogásolt felszólalását. Tudom, nem kevesen vannak, akik azt hangoztatják, hogy a kettőt nem lehet szétválasztani, nincs olyan, hogy valaki ''civilben” főszerkesztő, a szabad idejében meg politikus. De erről a kérdésről nem is velem kellene vitatkozni, hiszen én nyíltan vallom, hogy sem a főszerkesztőknek, sem az újságíróknak nem lenne szabad a politikában aktívan szerepet vállalniuk, de ha ahhoz van kedvük, akkor arra az időszakra függesszék fel az újságírással kapcsolatos tevékenységüket. Sőt, ha rajtam múlna, én még azt is megtiltanám, hogy az újságírók párttagok legyenek. De ha már azok, akkor legalább arra illene ügyelniük, hogy a saját pártjuk eseményeivel ne ők foglalkozzanak, vezető embereivel ne ők készítsenek interjút. De az is sajnálatos tény, hogy a jelenlegi világunkban nagyon nehéz az arany középutat megtartani, mert akkor az ember egyszeriben mindenki ellenségévé válik.
Nem értünk vele ugyan egyet, de tudomásul vettük, hogy a Hét Napot sokan VMSZ-es pártlapnak tartják, az élőújságjainkat pedig nemes egyszerűséggel pártösszejövetelnek nevezik, de a szerkesztőségi ülésen megbeszéltük, nem reagálunk ezekre az állításokra. Egyszerűen tesszük tovább a dolgunkat, a legjobb tudásunk szerint, ahogyan eddig is. A kritikát vagy dicséretet úgyis az olvasóinknak kell megfogalmazniuk, de arra azért kíváncsi lennék, hogy azok, akik ilyesmiket hangoztatnak, mikor lapoztak bele legutóbb a Hét Napba. Nem az internetes kiadásunkba, hanem abba, amit ők maguk vásároltak meg a trafikban. Vagy csak hallomás után vonnak le következtetéseket? Azt is elárulhatnám, hogy a szerkesztőségünk huszonegy munkaviszonyban lévő dolgozója (igazgató, főszerkesztő, szerkesztők, újságírók, lektor, grafikai munkatárs, kísérőszolgálat stb.) között hány VMSZ-tag van, de nem teszem. Nem azért, mert titok, hanem mert magánügy. Annyit azonban mondhatok, hogy a kíváncsiak minden bizonnyal meglepődnének! És érdekesmód más szerkesztőségeken még nem kérték számon, nemcsak a VMSZ-, hanem egyáltalán a párttagságot.
Ha már nem szándékozunk válaszolni, magyarázkodni meg még kevésbé, akkor joggal kérdezhetik, mi célból íródtak ezek a sorok? Elárulom. Pusztán azért, mert miattunk, pontosabban az ottani élőújságunk miatt a törökkanizsai magyarság is megkapta a magáét! Ezt viszont nem hagyhatom. Sem bánátiként, sem a Bánáti Újság szerkesztőjeként. De jó ízlésű emberként sem! Mert mindenképpen az ízléstelenség határát súrolja pártkatonának nevezni azt a háromszáz törökkanizsai és környékbeli polgárt, aki azon az estén megtöltötte a művelődési ház nagytermét. Egy pillanatig sem állítom, hogy elsősorban ránk voltak kíváncsiak, inkább azokra a tehetséges gyermekekre és fiatalokra, akik dalaikkal, táncaikkal belakták a színpadot. Talán, mert bennük látják annak az igazolását, hogy még nem veszett el teljesen a törökkanizsai magyarság, korai volt megkondítani a közösség felett a vészharangot. Habár én hozzátenném: ártani nem ártott, mert talán ez indította el azt a folyamatot, amely során az ottani magyarok hosszú évek után ismét bekerültek a helyi hatalomba. A Hét Nap és a Bánáti Újság pedig mellettük áll és támogatja a törekvéseiket. Amit bizonyára ők is éreznek. Mert fontosnak tartjuk, hogy a városházán már ott az új tábla a település magyar elnevezésével, és hamarosan kikerülnek az új helységnévtáblák is.
Ennyi. Lehet tovább rugdosni. Vagy inkább rúgkapálni.