Lehetetlen megtörni és megsemmisíteni a magyarok indentitását

Lehetetlen megtörni és megsemmisíteni a magyarok indentitását

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alakalmából Palicson megkoszorúzták a szabadság madarát jelképező ‘56-os emlékművet, majd Szabadkán a Jadran Színpadon megtartották a vajdasági központi ünnepséget.

Október 23-án ünnepeljük a magyar nemzet szabadságba vetett hitét. Ezen a napon 1956-ban újra megszületett a haza, mely hősöket, mártírokat és eltaposhatatlan hitet adott az utókornak — hangzott el a központi ünnepségen, melyen Magyarország Kormánya képviseletében prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mondott ünnepi beszédet.


Kásler Miklós és Pásztor István (a szerző felvételei)

— Talán semmi sem mutatja meg jobban, hogy milyen erős a magyarság összetartása a Kárpát-medencében és az egész világon, mint az, hogy október 23-ára Magyarország határain kívül is úgy emlékezünk, hogy mindnyájan pontosan átérezzük az 1956-os forradalom és szabadságharc minden pillanatát, a dicsőséges napokat és a tragédiát, amikor a szovjet lánctalpak eltiporták átmenetileg a magyar szabadságot — kezdte felszólalását Kásler Miklós.

— Akárhány felé szakították Magyarországot a történelem folyamán, akárhányszor szálltak meg minket idegen hatalmak, a magyarságot soha nem sikerült megtörni. A magyarság identitása olyan ősi és keresztény értékeken alapszik, olyan nyelvünk van, olyan hagyományokkal rendelkezünk, amelyek annyira megerősítették nemzetünket, hogy azt erőszakkal egy-egy csatában le lehetett ugyan győzni, de megtörni, megsemmisíteni, vagy beállítani a csatlósok sorába soha nem sikerült, mert lehetetlen. Erre tanúbizonyság 1956, amikor a mindent átszövő kommunista diktatúra ellen keltünk fel, de ugyanúgy erre példa 1848/49, amikor a Habsburg elnyomás ellen, nemzeti létünkért, nemzeti függetlenségünkért szálltunk síkra. Erős magyar identitásunknak és keresztény gyökereinknek köszönhetjük, hogy meg tudtunk maradni a Kárpát-medencében. A 20. században megjelentek a különböző ember- és istentelenizmusok, amelyek betörtek ugyan hazánkba, de soha nem nyertek táptalajt, ha a katonai erő nem állt mögöttük. A magyarságban annyira mélyen gyökerezik a szeretet és a tisztelet embertársaink iránt, hogy sem a nemzeti szocializmus, sem a bolsevizmus nem hódított volna teret, ha nem kényszerítik rá. A magyarság nem tűrte sokáig a láncokat, honfitársaink tízezrei harcoltak és áldoztak fel életüket hazájukért és az egész magyar nemzetért. Ennek köszönhetően maradtunk meg, maradtunk erősek határainkon belül és határainkon kívül. A nácik és a bolsevikok rég eltűntek a történelemből, csúfos vereséget szenvedtek.

A magyarországi politikus beszédében a vajdasági magyarság helyzetét is értékelte:

— Az önök sorsa a Délvidéken különösen nehéz volt a történelem folyamán. A Délvidék állta a történelem csapásait. Önök és őseik megszenvedték Trianont, Tito partizánjait, a jugoszláv sovinizmust, a délszláv állam véres szétesését és sajnos nem egy esetben az anyaország politikai vezetői is elfordultak önöktől. Ma mégis itt vannak büszke magyarként és együtt emlékezünk. Szembe néztek a tragédiákkal, csapásokkal és nem veszítették el hitüket Istenben, embertársaikban, magyarságukban, és ma az egyik legerősebb magyar közösséget alkotják. A 21. században szerb barátainkkal és a szerb állammal közösen építik jövőjüket, ápolhatják hagyományaikat és segítik a szerb-magyar történelmi párbeszédet. Hiszen az erős hagyományos értékeken alapuló Európa megerősítése közös cél. Ki gondolta volna, hogy Trianon tragédiája, a hideg napok, vagy az 1944/45-ös vérengzés után ilyen baráti kapcsolatok alakulnak ki a szerbek és a magyarok között. Kellően fel tudtuk dolgozni múltunkat, kellően tiszteljük egymás történelmét és hagyományait, és ezen az alapon építhetjük a közös jövőt.

Kásler Miklós a Magyar Kormány felelősségvállalásáról biztosította a vajdasági magyarokat:

— Amíg olyan kormány áll Magyarország élén, amely a világon élő összes magyart kívánja képviselni, teljes bizalommal fordulhatnak hozzánk, számíthatnak a segítségünkre, a támogatásokra. 1848/49 és 1956 hősei azért áldozták életüket, hogy mi közösen emlékezhessünk rájuk és büszkén hirdessük a szabadságot, a magyarságot és hitünket határainkon belül és azon túl — zárta ünnepi beszédét az emberi erőforrások minisztere.

„Nincs az a titkos dolog, amit az idő ki nem forog” — erre a mondásra alapozta beszédét Pásztor István, a VMSZ elnöke: 

— Azt kell látnunk, hogy ez mindennel így van. A történelmi eseményekkel, azok társadalmi következményeivel, az igazsággal, a diktatúrák valódi természetével és a szabadság látszatával is. Az idő segít abban, hogy ne veszítsük szem elől a célunkat, hogy újra és újra talpra tudjunk állni, hogy sem személyes kudarcaink, sem közösségi és társadalmi szinten kialakuló csalódásaink, nemzeti tragédiáink, tévedéseink és a bennünket ért igazságtalanságok ne vegyék el hitünket, meggyőződésünket, reális, racionális és józan ítélőképességünket. Ilyen szempontból a nemzeti ünnepek olyan kivételes napok, amelyek kimerevítik a pillanatot, az emlékezés erejével megállítják az időt. A magyar ‘56 kapcsán is sok minden elhangzott, sőt elhangzik manapság is. Miközben úgy véljük, az idő már kiforogta a magáét, látnunk kell, hogy ez nem egy befejezett folyamat. Nem befejezett a nemzet keretei között sem, de különösen nem az szélesebb kontextusban.

Pásztor beszédében emlékeztetett arra, hogy volt idő, amikor ellenforradalomnak nevezték '56-ot, továbbá arra, amikor a forradalmat a népfelkelés kifejezéssel mosták tisztára. A VMSZ elnöke hozzátette:

— Emlékszünk felemelő ünnepekre, de arra is, amit az 50. évforduló hozott magával, amikor a szabadság nevében gumilövedékkel lőtték azonosító nélküli rendőrök a tömeget, magyarok a magyarokat. Nem más történt akkor, mint a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság, vagyis az alapok megkérdőjelezése, nem szavakkal, hanem brutális rendőri intézkedések szintjén. Abban az évben, 2006-ban készült el a palicsi Nagyparkban az emlékmű. Azzal kapcsolatban is sokféle nézőpont volt, hogy miért ünnepünk nekünk, vajdasági magyaroknak ‘56, hogy miért csak 2006 óta, miért olyan az emlékmű, amilyen, vagy miért van egyáltalán. Ezért jó, hogy az idő kiforogja magát. Mert az elmúlt 12 évben a kegyelet elhelyezett virágai és a főhajtások azt mutatják, hogy csak azok nem látják a szabadság felfelé törekvő, de felszállni mégse tudó, tehát '56 tragikumát kifejező jelképként az emlékművet, akik mindenhol döglött madarakat látnak. Meggyőződésem, hogy egyre kevesebben vannak. Sajnos az ő számunkra a szabadság, annak minden részlete, szimbóluma, és az arra való közösségi, egyéni törekvés örökre elérhetetlen marad. Ők az örök és frusztrált elégedetlenek.

Pásztor a magyarországi, illetve uniós politikai helyzetre is kitért. Elmondta, hogy a 2006-os magyarországi eseményeket követően már elhittük, hogy ‘56 esetében nemzeti egyetértés uralkodik, de 2016-ban sokakat újra megdöbbentett egy magyarországi politikusnő kijelentése, aki megismételve 11 évvel korábbi álláspontját kijelentette, hogy ‘56-ról nincs konszenzus az országban. Vannak tehát dolgok, amin az idő sem segít. Motivációja politikai volt.

— Szabó Magda író szerint, amikor történelemről gondolkodunk, az kutatjuk, számos személyes tragédiába, sorsba futunk, találunk bele. Ettől nem kell és nem is lehet menekülni, azonban a nemzet nagy pillanataihoz, legyenek azok tragikusak vagy sorsfordítóan szépek, kell a felülemelkedés, szükséges a távlat, egyébként előbb-utóbb nem marad más, mint a csizmán a sár, a sértettség, a gyűlölet, a kicsinyesség és a vádaskodás. És még rosszabb esetben, a nemzet ellen való ügyködés, szolgai segítkezés. Látjuk, tapasztaljuk, hogy a magyar '56 nem befejezett a nemzet keretei között sem, de különösen nem az szélesebb kontextusban. A kettő szorosan egybe függ egymással. Pontosabban a szélesebb nemzetközi kontextus határozza meg azokat a mozgásokat, amelyek relativizálni akarják a magyar nemzetnek azon ünnepét, amelyben szinte egész történelme, mint cseppben a tenger, benne van. Amikor mostanában a nagy és erős európai országok kioktatását, fölényes és lenéző mondatait hallgatjuk, olyan érzésünk támadhat, mintha nem is európai ország lenne anyaországunk, mintha hírből sem ismernénk a jogállamiság fogalmát, mintha ismeretlen volna a lengyelek, csehek, szlovákok és magyarok előtt a keresztény együttérzés és szolidaritás fogalma. A magyar nemzet tagjai 2015 óta számtalanszor végighallgathatták miként fogadták tárt karokkal az '56-os menekülteket a nyugati országok, de egyetlen egy mondatot sem hallottunk arról, hogy miért kerül sor '56-ra. A 21. század összeurópai birodalmat létrehozni szándékozók emlékezete, tudása megáll '56-nál, és eszük ágában sincs beismerni, hogy a második világháború végén meghozott paktumok 60 évet elraboltak a kelet-európai népektől, és egyebek mellett ‘56-ot is eredményezték. Nem túlzás azt állítani, hogy a magyarok, akárcsak a keleti blokkba kényszerített és a nyugati perspektíva oltárán 60 évre feláldozott országok népei, a bőrükön tapasztalták azt, amikor megszűnik az ország integritása és függetlensége. Nem kell csodálkozni azon, hogy eszük ágában sincs az európaiság oltárán újabb áldozatot hozni. Elég volt az, hogy 60 évet elvettek tőlük azok, akik újfent ugyanazt a nótát fújják saját elképzeléseik és érdekeik mentén. Szomorú, hogy ehhez a baloldali liberális anyaországi politikusok is segédkezet nyújtanak. Ami zajlik, az nem ideológiai, nem értékrendbeli kérdés, hanem szuverenitási. Ha egyéb nem, a párizsi békeszerződés számukra is tapasztalat, hacsak nem élvezték, hogy idegen csizma tapossa az anyaföldet, mert megszálló, diktatúrát hozó csizmák közt nem volna szabad különbséget tenni. A történelem tárgyalások, egyeztetések, döntések sorozata, amelynek következményei évtizedekre, évszázadokra meghatározzák a világot. Európában az egyensúlyt az a megkérdőjelezhetetlen konszenzus tartotta meg, ami mára magasztos szavakból — mint amilyen a szabadság, jogállam, egyenlő elbírálás, menekültjog — ijesztő monstrummá zabálta magát. Ezt forogta ki magából az idő, mert az unió alapítói, atyái helyébe —  akik egységes, egymásra odafigyelő, egyenrangúságra és partnerségre törekvő európát akartak, megszüntetve a második világháború borzalmának legyűrése közben okozott igazságtalanságokat — olyanok kerültek, akik számára a történelem úgy számítódik, ahogy az ő kedvük, kényelmük és érdekük tartja.

— A magyar '56 a szabadságról, az emberi életről a döntés jogáról szól. Arról, hogy minden nemzetnek jogában áll szabadon döntenie arról, miként kíván élni. Arról szól, hogy ne diktálhassanak nagyhatalmak, idegen erők, és ne állomásozzanak idegen csapatok az országban. A magyar '56 arra tanít, hogy vannak pillanatok, amikor a hazát kell minden elé helyezni, amikor nem lehetséges ideológia mentén jobbra, vagy balra állni, amikor csakis a haza mellé, a nemzet mellé szabad és kell, kötelező állni! Isten éltesse a nemzetet, Isten éltesse a vajdasági magyar közösséget! — fejezte ünnepi beszédét Pásztor István.

A Jadran Színpadon megtartott vajdasági központi ünnepségen a beszédeket követően megtartották A szabadság lángjai című alkalmi műsort.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink