Le a szánkóval a padlásról!

Le a szánkóval a padlásról!

Ki ne szeretne télen egy kicsit újra gyerek lenni, akár szülőként, akár csak egyszerűen felnőttként?

Régi, szép élményeket idézünk fel, kevésbé fázunk a hidegben, és a boldogsághormonjainkra is remek hatással van a hóborította tájban való csúszkálás. A szánkózás olyan népszerű, hogy némelyek már sportot is űznek belőle.

A szánkósport a télisportok egyike, a nők és férfiak körében is népszerű. A sportág története a svájci St. Moritzban kezdődött. A XIX. század közepén vállalkozó kedvű és vidám, angol fiatalok a település lejtős utcáin csúszkáltak szánkón — esetenként baleseteket okozva —, a helyi polgárok nagy felháborodására. Caspar Badrutt szállodatulajdonos felismerte az idegenforgalom fellendítésének lehetőségét, és 1884-ben kialakított egy szánkópályát William Bulpett polgármester támogatásával. A szánkósport (lábbal előre) és a szkeletonsport (fejjel előre) hamar elvált egymástól. Az első hivatalos szánkóversenyt 1883-ban rendezték meg Davosban.

A legtöbb pálya mesterségesen hűtött, a férfiak számára fenntartott 1000 méter hosszú, a nőké pedig 800 méteres. A pályákon a versenyzők 120—160 km/h-s átlagos sebességgel haladnak. Az alacsony építésű szánkókon a sportolók a hátukon fekszenek, a szánkó felnyúló „szarvaival” és óvatos testsúlyáthelyezéssel irányítanak. A szánkó 15 centiméter magas, 124—135 centiméter hosszú, a korcsolyák közötti távolság 45 centiméter. A szánokon heveder van, a versenyzők ezt fogva, kézzel, lábbal és testsúlyáthelyezéssel irányítják a járművet.

Egyre közkedveltebb a bob, a különleges kialakítású, szivarszerű, hátul nyitott, acélvázas szánszerkezet, mely négy polírozott acélkorcsolyán siklik. A bobnak két versenyszáma van: a kettes és a négyes, a kettő közötti különbség pedig értelemszerűen az, hogy az elsőnél kettő, a másodiknál négy versenyző ül a bobban. A bobegység „parancsnoka” a kormányos, az utolsó ember a fékező, négyes esetén a többiek a tolók. A versenyzők a startpozícióból, álló helyzetből indulva igyekeznek a lehető legnagyobb sebességre felgyorsítani a bobot, majd meghatározott sorrendben beugranak a járműbe, egymás mögött elhelyezkedve. Ezután a kormányos irányítja a jégcsatornában a bobot, a többiek igyekeznek a doboz belsejébe húzódni, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a légellenállást, a cél ugyanis az, hogy a kanyargós pályán megtalálják a legmegfelelőbb ívet, elérjék a legnagyobb sebességet, illetve a legkisebb futamidőt.

A pályák legújabb őrülete a zibob, mely nem más, mint egy kis műanyag ülés egy karral. Egy kicsit szánkó, egy kicsit bob, egy kicsit pedig valami egészen új. Irányítani a testünk egyensúlyozásával lehet.

Igaz, hogy a szánkózás a legtöbbünk számára csak szórakozás, ennek ellenére azonban oda kell figyelni a megfelelő öltözetre. A meredekebb lejtőkön, a fákkal, bokrokkal benőtt területeken érdemes bukósisakot viselnünk. Fontos, hogy vízálló legyen a ruhánk és a lábbelink, mert fékezéskor, illetve kanyarodáskor a leérő lábunk miatt a hó a testünkre kerül. Egy igazán jó bakancs és egy bokavédő nagyon jó szolgálatot tehet.

Ahhoz, hogy még az unokáink is a mi szánkónkat használják, meg kell őrizni a fából készült szerkezetet. A szántalpat érdemes időnként smirglivel lecsiszolni, utána pedig folyékony viasszal kezelni, utolsó lépésként pedig egy régi selyem- vagy nylonharisnyával kell a szánkó élét polírozni.

Ha tél, akkor irány a domboldal!


Az illusztráció forrása: www.pixabay.com

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Feltörekvőben a köredzések
Ép Testben
Mássz, csússz, ugorj!
Ép Testben
Facebook

Támogatóink