Látogatóban a díjazott Jónás családnál

Látogatóban a díjazott Jónás családnál

Az elmúlt év végén adták át Adán a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének családbarát díjait, és a kitüntetettek között volt a nagybecskereki Jónás család is. A Példamutató Nagycsalád díjat vehette át, és erre a kitüntetésre a nagybecskereki Família Nagycsaládosok Egyesülete terjesztette fel.

Jónásék Ürményházán éltek, de kénytelenek voltak Nagybecskerekre költözni a családfő, Janó egészségi ellátása miatt, mert rákot diagnosztizáltak nála. Két éve műtötték meg, egyik veséjét kénytelenek voltak eltávolítani az orvosok. Jelenleg jól érzi magát, a munkahelyén könnyebb feladatokat végez, idestova harmincegy éve dolgozik a NIS-ben. A háziasszony szerepét a neje, az anyuka, Jónás Deák Krisztina tölti be, és jelenleg a család hét tagot számlál. Azért „jelenleg”, mert Jónásék nevelőszülők is, és pillanatnyilag ők gondoskodnak a négyéves Juliannáról.


A szerző felvétele

Dióhéjban a család története a következő: A fiatalok huszonegy éve ismerkedtek meg, Janó a bánáti Sándorfalván nevelkedett, Krisztina pedig ürményházi volt. Az ismerkedés után nem tétováztak, hanem gyorsan összeházasodtak, mert megszerették egymást. Első gyermekük, Janó születésére nem kellett sokáig várniuk, majd két évre rá látta meg a napvilágot Szebasztián, aki most tizenkilenc éves. Jónásék akkor döntöttek arról, hogy nevelőszülőkké válnak, amikor a fiúk öt-hat évesek voltak. Elsőként a három hónapos Tea „érkezett meg” hozzájuk. Azóta már tizenhárom év múlt el, a leány jelenleg a nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskola hetedikes tanulója. Mintegy tíz évnek kellett eltelnie, hogy örökbe fogadhassák, mert Krisztina úgy érezte, nem tudna tőle megválni, ha a szociális központ másik családba szeretné elhelyezni. Később megszületett a kislányuk, Kszénia. Ő egy nevelt lányukról kapta a nevét, akit ugyancsak a szívükbe zártak a család tagjai. Jónáséknál mintegy tíz gyermek töltött hosszabb-rövidebb időt. Voltak közöttük betegek is, akik sajnos külön környezetet, megfelelő orvosi ellátást igényeltek. Ők később kórházba, illetve intézménybe kerültek. Mindkét legény dolgozik: Janó Németországban helyezkedett el, Szebasztián pedig február elejéig a kórházban tölti a kötelező önkéntes munkát, egészségügyi középiskolát végzett ugyanis, és nagyon szereti a szakmáját. Mint mondták, nagyon jó a hangulat náluk, csak hétvégenként általában le kell pisszenteni az „apraját” — tette hozzá Szebasztián —, hogy csendesebbek legyenek, és legalább akkor ki tudja magát pihenni. A kérdésre, hogy van-e esély arra, hogy munkába álljon az önkéntes tevékenység elvégzése után, azt válaszolta, nagyon reméli. És hozzáfűzte, elsősorban a család az, ami miatt nem szívesen menne külföldre dolgozni, a második helyen meg a barátok, barátnők vannak. De ha mégis elköltözne, természetesen a nagyobb kereset végett tenné.


A díjátadón Krizsán Vilmossal, a VANCSESZ elnökével (fotó: Foto Video Studio Dobai Ada)

Közben megtudtam a lányoktól, ki melyik tantárgyat szereti, a terveikről is elmondtak ezt-azt, felcsendült a Boci, boci tarka című dalocska, és elszürcsöltünk egy Julika főzte kávét is.

A családanya elmesélte, ő örült meg legjobban az elismerésnek. Lehet, hogy már egy kissé belefáradt a mindennapi munkába, de most újult erővel lát neki mindennek, mert a kitüntetés lendületet adott neki. Jó érzéssel töltötte el, mert szerinte egy anyának is jár az elismerés, és ezt meg is kapta. Hozzáfűzte, ő ezt tudja csinálni, nevelni a gyermekeket, ellátni, jó irányba terelni őket. Ha most, ebben a pillanatban betoppannának a szociális központ munkatársai, és hoznának egy-két gyermeket, gondolkodás nélkül vállalnák őket. Tennék a dolgukat, és abból mindenki kivenné a részét. Az apuka nélkül biztosan nem boldogulnának, ő a háttérmunkákat végzi, de soha nem okozott neki gondot az sem, hogy éjszaka ő keljen fel átpelenkázni valamelyik csöppséget.

Krisztina most azon fáradozik, hogy maga is pluszmunkát vállaljon, önkéntes tevékenységet. Úgy érzi, néhány órája még lenne arra, hogy tegyen olyan gyermekekért, idősekért, akik rászorulnak erre. Elhatározta, a Vöröskeresztben próbál majd szerencsét. Emellett persze a családról gondoskodik, nagy odaadással.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Nagykorú lett a Tordai Művelődési Napok
Bánáti Újság
  • Kónya-Kovács Otília
  • 2019.02.12.
  • LXXIV. évfolyam 6. szám
A foci az életem!
Bánáti Újság
Facebook

Támogatóink