Szeretek Kassán letelepedni a Márai Sándor szobrával szemben álló üres székre. Vagy Nagyszentmiklóson Bartók Béla mellé, esetleg Nagyváradon a Holnap irodalmi társaság — a többi közt Ady Endre és Juhász Gyula — kávéházi asztalához. Ezenkívül az is kedves emlékem, amikor Budapesten, a Duna-parton lekuporodtam a rakpartra vezető lépcsőn ülő József Attila lábai elé. És ha már ülőalkalmatosságokról esik szó, akkor nem hagyhatom ki azt a karosszéket sem, amely Nagyszalontán található.

Nem ülhetünk le mellé, mert az őrhelyét magasra helyezték, a csonka torony bejárata fölé. Inkább ő tekint le ránk, földön járó halandókra, ami rendjén is van, hiszen egy költőfejedelemmel, Arany Jánossal állunk szemben.

Az idén Arany-év van, 200 évvel ezelőtt született a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja, a Toldi „atyja”, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára, a zseniális balladaíró és Shakespeare-fordító, aki a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és olyan páratlanul gazdag szókinccsel bírt, amellyel messze fölülmúlta költőtársait. Jó alkalom volt ez arra, hogy egy másik eseményről hazatérőben megálljunk a szülővárosában, Nagyszalontán, és meglátogassuk a csonka toronyban levő Arany János Emlékmúzeumot.

A város jelképének számító torony, melyben egykor puskaport és fegyvereket tároltak, ma már nem csonka. A története Bocskai István fejedelemhez köthető, aki 1606-ban 300 hajdúját telepítette Szalontára, hogy megvédjék a vidéket a gyakori török támadásoktól. Az általuk épített erődítmény belső területén levő őrtorony 1658-ban leégett, és tetőszerkezet nélkül állott majdnem 250 évig — tehát Arany János életében is. A költőbarát, Petőfi Sándor is így, csonkán rajzolta le az épületet 1847-ben, amikor először járt Aranyéknál.

A nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum Románia legrégibb magyar irodalmi múzeuma, illetve a költőre vonatkozó emlékek legjelentősebb tárháza. Megalapítását Arany László tette lehetővé, amikor 1885-ben a szülővárosnak ajándékozta apja bútorait, valamint a ruháinak és a könyveinek a jelentős részét. 1899-ben a gyűjteményt áthelyezték a múzeummá alakított csonka toronyba, melynek bejárata fölé 1907-ben került a karosszékben ülő Arany János — Kolozsvári Szeszák Ferenc szobra. 1944 őszén háborús károk érték a tárlatot, 1957-ben, a költő születésének 140. évfordulóján azonban újrarendezték és kibővítették. 

A torony földszintjén és négy emeletén látható összeállítás egyik legérdekesebb része Arany egykori dolgozószobájának eredeti berendezése, mely a budapesti lakásból került Nagyszalontára. A dokumentációs anyagban 661 eredeti Arany-kézirat, a költőhöz írt 133 levél, az Arany család levelezésének 101 darabja, a költővel és a családjával kapcsolatos 36 egyéb irat, 45 fénykép és 595 kéziratmásolat található. Mindezt kiegészíti a költő könyvtárának 1754, továbbá leánya, Arany Juliska könyvtárának 122 darabja, a költő munkáinak számos hazai és külföldi kiadása, idegen nyelvű fordítása, a róla szóló monográfiák és az 1945 óta megjelent tanulmányok, közlemények gyűjteménye.

A múzeum keddtől vasárnapig, 10 és 16 óra között látogatható, a belépőjegy felnőtteknek 5 lej (egy euró 4 lej), viszont forintban is kifizethető (500 forint).

Martinek Imre felvételei

Arany János szalontai szülőháza sajnos nem maradt meg. A helyén jelenleg egy új, tájjellegű, néprajzi-helytörténeti kiállítást rejtő épület áll, melyet az önkormányzat emeltetett. Az udvarán található kút azonban már Arany idejében is létezett.

A református templom melletti parkban, egy gesztenyefa szomszédságában — földközelben — található Arany János egész alakos szobra. El is hoztam a lába előtt heverő termésekből néhányat. Remélem, János bátyám nem haragudott meg ezért. Itthonról üzenem neki, a gesztenyék jó helyen, a táskám zsebében vannak. Valahányszor megérintem őket, erőt merítek belőlük a mindennapokhoz.