home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Látogatás a testvérvárosban
Tóth Lívia
2014.10.29.
LXIX. évf. 44. szám
Látogatás a testvérvárosban

A zentai önkormányzat Gödöllő testvérvárossal karöltve élményekben gazdag kirándulással jutalmazta meg a község Vuk-díjas diákjait. A mintegy negyvenöt fiatal az őket kísérő tanárokkal utazott, hogy megismerkedjen a Pest megyében lévő város nevezetességeivel. Gödöllőt, mely a mai nevét 1868 óta viseli hivatalosan, 1349-ben említik először I. Lajos adománylevelében.

Gödöllő a parkok, kertek, ligetek, illetve a szobrok, emlékművek városa. A diákok elsőként a Művészetek Házát tekintették meg, majd a parkban megálltak a Világfánál, valamint gondosan lefényképezték a Zenta nevű sétányt jelző követ is. Gödöllő és Zenta egyébként 1994 óta ápol testvérvárosi kapcsolatot.

A Művészetek Háza (korábban Petőfi Sándor Művelődési Központ) országos viszonylatban is színvonalas színházi előadások, zenei rendezvények helyszíne. A 2011. év első felében, a magyar elnökség idején az Európai Unió Tanácsának állandó sajtóközpontjaként működött.

A Világfát, Velekei József Lajos szobrászművész 9,3 méter magas, tölgyfából készült művét 1992-ben a Magyar Szabadság Napján avatták fel. Az emlékhelyet 2008-ban egy vihar megrongálta, a pótlására készített, két méter magas kőtalapzaton álló, 7 méteres új alkotást 2010-ben adták át.

A program folytatásában a zentai vendégek a Királyi Váróban berendezett tárlatot tekintették meg. Az eredeti, 1882-ben készült tervek alapján 2011-ben felújított teremben a látogatók ízelítőt kaphatnak abból, milyen körülmények között frissítette fel magát Ferenc József császár és felesége, Erzsébet királyné, amikor a fővárosból vonattal Gödöllőre érkeztek. Királyi váró Budapesten, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron is épült, de egyik sem önálló objektum, mint amilyen a neoreneszánsz stílusú gödöllői. Ferenc József zöld selyemtapétás és Erzsébet királyné halványsárga selyemmel fedett várószobáját a bordó kárpitú Hercegi Váró köti össze.

Az Erzsébet királyné nevét viselő szállóban felszolgált ebéden a csoporthoz csatlakozott dr. Gémesi György polgármester úr is, aki szívesen beszélt a város életéről és a tervekről.

A zentai tanulók megcsodálták az impozáns Grassalkovich-kastélyt, majd a Gödöllői Városi Múzeum tárlatait járták körbe. A város műemlékeinek jó része egyébként Grassalkovich Antal földesúr korából származik, aki a települést a XVIII. században tette meg a birtokai központjának. Az 1848-as szabadságharcban, az isaszegi csata után a kastély Kossuth Lajos főhadiszállása volt, aki itt fogalmazta meg a Függetlenségi Nyilatkozatot. A kiegyezés után a magyar állam visszavásárolta az uradalmat, és koronázási ajándékként állandó használatra felajánlotta az uralkodócsaládnak. Az épület I. Ferenc József és Erzsébet királyné egyik kedvenc nyaralóhelyévé vált. Ezt a helyet különösen Sisi kedvelte, mert itt, a bécsi udvar szigorától távol szabadnak érezhette magát. Szívesen lovagolt és vadászott a gödöllői erdőkben.

A II. világháború után a kastély egy része szovjet laktanya lett, a másik felébe szociális otthont költöztettek. Felújítása a kilencvenes években kezdődött meg, amikor a szovjet hadsereg elhagyta az országot. Napjainkban teljesen helyreállított belső térrel, csaknem ezer négyzetméteres területen, huszonhárom szobában tekinthető meg a kastélymúzeum. A 2011. évi magyar EU-elnökség idején az informális miniszteri értekezletek többségét a Gödöllői Királyi Kastélyban tartották. 

Mielőtt ismét buszra szálltak volna, a diákok megkongatták a Világbéke-gongot is. Az alkotás Indonézia ajándéka Gödöllő városának. A világon az ötödik, Európában az első és az egyetlen ilyen emlékmű, mely a világbékét és a Föld népeinek testvériségét hirdeti. A két méter átmérőjű, 150 kilós gong közepén a kék földgolyó, körben a főbb világvallások szimbólumai és a Föld valamennyi országának zászlója látható. 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..