Lángoltak a kezek a szabadkai Galleria Hotelban

Lángoltak a kezek a szabadkai Galleria Hotelban

Ha szeptember vége, akkor kutatók éjszakája!

Csak ámult és bámult gyerek és felnőtt, amint belépett az épület átriumába. Rögtön egy lenyűgöző látvány fogadta a Kutatók éjszakája rendezvény szabadkai helyszínén a látogatót: hatalmas lánggal „égő” karok és kezek. Egyszerűen nem lehet úgy továbbmenni, hogy ne próbálja ki az ember! Kabátot le, pulóverujjat felgyűrni, jól bevizezni könyékig a kart, majd bekenik a tenyeret egy különleges habbal, gyufa serceg és máris lehet nézni, hogyan lángol a saját kezünk! Fura érzés és látvány, pedig közben még a tűz melegét sem lehet érezni. Nem csoda, hogy a Vegyészeti-Technológiai Iskola pultja előtt mindig nagy volt a sor.

De lehetett kék vulkánt látni, bárki csinálhat egy házi „tűzhányót”, ha van otthon kéznél víz, kék (vagy bármilyen) színű ételfesték, szódabikarbóna és ecet. Csak össze kell keverni, és máris működik!

Kiderült az is, hogy ha a mikrosütőbe úgy teszünk bele egy villanyégőt (persze energiatakarékosat), hogy azt előbb egy vízzel félig megtöltött pohárba helyezzük, akkor az égő világít, ha viszont ugyanezzel víz nélkül próbálkozunk, szétdurran az égő, hiszen nincs, ami elnyelje az üzembe helyezéssel keletkező energia egy részét. Vagyis égőt soha ne tegyenek a mikróba!

Mikroszkóp alatt igazán látványos egy pókláb, igazán komoly karma van, amivel a hálót szövi.

Láthattuk, ahogyan az asztalra tett különleges nyomtatott papíron a mobiltelefon kameráján át nézve egyszer csak ott terem a semmiből egy autó vagy a Föld bolygó, nem kellett hozzá más, csak egy külön erre a célra kidolgozott mobiltelefonos alkalmazás. Egy hasonló alkalmazás pedig egy különleges pólón keresztül láthatóvá tette a belső szerveket.


Roncsák Alexander felvételei

A Kizur István Általános Iskola harmadikosai tanító bácsijukkal tésztahidat építettek, s bár a világcsúcstartó több mint 500 kilogrammos terhelés alatt roppant csak össze, a kisdiákok azt mondták, ők megelégszenek a 10 kilóval is.

Robotprogramozást is ki lehetett próbálni, soha nem hittem volna, de az általam programozott robotautó is megtett egy előre-hátra utat.

S a mai rendezvény óta azt is tudom, hogy a lufi még száz éles szögre rányomva sem pukkan ki, ha azok a bizonyos szögek az elsőtől az utolsóig azonos hosszúságban állnak ki a fakírpadból és a léggömböt kizárólag egyenes lappal próbáljuk minél nagyobb erővel rányomni.

Sorolhatnám még sokáig, mennyi érdekes és izgalmas dolgot lehetett látni kora délutántól késő estig, lelkes fiatalok állták a sarat a sok érdeklődő véget nem érő kérdései előtt. Általános iskolások, középiskolások és egyetemisták, valamint tanárok száza az asztalok mögött, illetve a totyogóktól a nagymamákig felvonuló korosztály a másik oldalon bizonyította be, hogy nem igaz, hogy a mai gyerekeket, fiatalokat semmi más nem érdekli, csak a mobilozás.

Az Európai Kutatók Éjszakája az Európai Bizottság Skłodowska-Curie programjának támogatásával valósul meg kontinens-szerte. Az eseménysorozat célja, hogy a társadalom minden tagjának bemutassa a kutatás és fejlesztés fontosságát és vonzóvá tegye a kutatói életpályát.


Tekintse meg írásunk további képeit is:▼

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink