Laláztam a holdfényben

Laláztam a holdfényben

Néhány éve minden február végén pattogatok egy kis kukoricát, és élőben követem az Oscar-díj-átadót, egészen addig a pillanatig, amíg ki nem ájulok. Innentől továbbálmodom az eseményeket, és ilyenkor rendszerint már én magam is a helyszínen vagyok egy fekete kisestélyiben Ryan Gosling oldalán... Mondjuk... Ez olyan négy óra felé szokott bekövetkezni, tehát még jócskán a legjobb filmet bejelentő rész előtt.

És mivel mindig vasárnapra esik eme remek esemény, aznap jut idő végignézni a korábbi évek legendássá vált átadásait, beszédeit, (kisebb-nagyobb) botrányait, az át nem vételeket, az életműdíjas nagy tapsokat, a legszebb és a legcsúnyább ruhákat. Egész napos program. Megnézem, amikor Adrien Brody A zongoristáért kapott szobrocska átvételekor szájon csókolja Halle Berryt, meg amikor Roberto Benigni a legjobb idegen nyelvű filmért megkapja a díjat, és a széktámlákon ugrál, majd olaszos hévvel elmondja köszönőbeszédét. És azt is, amikor Chaplin életműdíjat vesz át, és szűnni nem akaró tapsban áll teljesen meghatódva. Amikor tehetem, a jelölt filmeket is megnézem még mielőtt az „And the Oscar goes to…” kezdetű mondat elhangzana. Az idén azonban nem sikerült. El is mondom, miért.
Televízióm nincs, online viszont tudtam követni. Eddig. Most azonban sem a Duna TV, sem a HRT adását nem lehetett nézni — csak a saját országban. Lehangoló. Másfél óráig a kommentelők utasításait követve próbáltam kalózkodni különféle orosz, ukrán, arab YouTube-os csatornákon, melyeken kb. tíz percig tudtam követni az adást, hiszen eddigre a Disney Entertainment is észrevette, hogy több ezren nézzük, úgyhogy gyorsan le is tiltotta az élő adást. Ekkor sűrű „lalázások” után feladtam. Így nem sikerült élőben végignéznem az Oscar történelmének — megkockáztatom — legnagyobb bakiját.

Amitől minden műsorvezető névfelolvasás közben a lelke mélyén retteg: jaj, csak el ne rontsam. A Warren Beatty—Faye Dunaway-párosnak ez sikerült. Kijött a színpadra a vidám győztes csapat, a La La Land stábja, majd miután a szervezők hátul mérgezett egerekként kezdtek szaladgálni, és kiderült a baki, gálánsan bejelentették, hogy bizony ez nem vicc, a Moonlight lett a legjobb film. Átadták hát a szobrokat, és helyet cseréltek. Ennyi. És MINDENKI (még én is) erről beszél. Pedig Oscar-díjas lett a magyar Mindenki című rövidfilm is. Na jó, erről is beszélnek. És jó magyar szokás szerint azt elemezgetik, hogy mennyire jó vagy nem jó a film. Nem lehetne egyszerűen csak örülni? Például így: Hurrá!!! Ez igen!!! Hajrá, magyar film!!!

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A terapeuta
Heti Jegyzet
Árhullám
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink