home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Kutyakomédia
Orosz Ibolya
2015.03.25.
LXX. évf. 12. szám
Kutyakomédia

„Amerikából jöttem. Mesterségem címere: diplomás közgazdász, matekzseni. Azért jöttem, hogy a szerbiai kormány pénzügyminisztere legyek. Ki vagyok én?”

Nos, ha 2013 nyarán kellett volna megválaszolnunk ennek a furcsa fiatalembernek a kérdését, szinte senki sem akadt volna köztünk, aki tudja a nevét. Születésének helye és éve (Niš, 1984), iskoláztatásának helyszíne (Yale Egyetem) sem segített volna bennünket a helyes megfejtésben, mely így szól: Lazar Krstić.

Akár el is felejthetnénk a nevét, hiszen csak alig több mint tíz hónapon át volt miniszter. Előbb Ivica Dačić kormányában (2013 szeptemberétől), majd Aleksandar Vučić kormányában — 2014. július 12-éig. Az utóbbi dátum az a nap, amelyen az ifjú zseni benyújtotta a lemondását. S azt hittük, ez az egyetlen dolog, mely miatt a neve az emlékezetünkben marad. Mármint az előadott kutyakomédia miatt. Melyet ketten adtak elő: a kormányfő Vučić meg ő, a pénzügyminiszter. Sajtótájékoztatón játszották el a „jó zsaru—rossz zsaru” jelenetet. A kis Lazar volt a konok, a könyörtelen, a rossz, aki azt követelte (!) a kormányfőtől, hogy a nyugdíjat legalább 20%-kal, a közszférában dolgozók keresetét 15%-kal csökkentsék, a villanyáram árát 30%-kal drágítsák, és két év alatt 160 000 embert bocsássanak el. Ám Vučić ilyen súlyos intézkedésekről hallani sem akart. „A kormányfőnek jó szíve van, ezért is élvez akkora támogatottságot a nép körében, és én nem kétlem, hogy nálánál senki sem tudja jobban, hogy Szerbiában milyen intézkedéseket lehet véghezvinni és hogyan” — mondta az ifjú zseni. A jóságos kormányfő pedig megértően elfogadta a lemondását, hiszen valóban nem értenek egyet a számokat illetően.

Szóval, a rossz fiút alakító, Amerikából jött zseni alaposan ráijesztett a népre. A nép pedig utóbb „megkönnyebbülten” vette tudomásul, hogy „csak” 10%-os lett a nyugdíj meg a bér csökkentése. Lazar Krstić visszatért Amerikába, s úgy hittük, hogy — ezt az átlátszó kutyakomédiát leszámítva — nincs miért megjegyeznünk a nevét. Akár el is felejthetnénk, mondom, ha nincs a neten az a számláló (én csak így hívom), melyen hihetetlen dolgot látni. Azt, hogy Szerbia minden egyes másodpercben 92 euróval adósodik el. Azt, hogy az ország államadóssága minden egyes órában 330 000 euróval növekszik. Olyan adatok ezek, amelyek megdöbbentik a laikusokat is, az olyanokat, mint én, akik nem értenek a számokhoz. Azt mondják, 2012 januárjában Szerbia államadóssága 14,9 milliárd euró volt, 2015 januárjában pedig 23,6. És itt még nincs vége a horrorral felérő történetnek: ez az eget verő adósság az idén január óta 1 milliárd euróval nőtt. Olvasom, hogy a szakértők megfejtették a talányt: a korábbi pénzügyminiszter, a zseni, a yale-i diák nem jól végezte a munkáját, nem tette a dolgát. „Elmulasztotta az ország dolláradósságát átváltani euróra, ezért a dollár erősödése miatt — mindössze néhány hónap leforgása alatt — annyit nőtt Szerbia euróban számított államadóssága, mint amennyit a kormány a nyugdíj- és a bércsökkentéssel megspórolt.”

Szalai Attila karikatúrája

Döbbenet. Három héttel ezelőtt még nem értettem, amikor egy neves elemző Krstić-botrányt emlegetett — miről beszél? Most már tudom. Nem vagyok emiatt boldog, mert a saját bőrömön érzem a következményeit. Amit az exminiszter elbarmolt, annak még nagyon sokáig mi isszuk majd a levét.

Egyvalamit azért nagyon szeretnék tudni: tavaly nyáron, amikor előadták azt a kutyakomédiát, vajon a jószívű Vučić már tudott róla, hogy a kicsi Lazo mekkora baklövést követett el? Vagy csak utóbb kólintották őt fejbe a pénzügyminiszter mulasztásának következményei? Nem tudom, melyik a rosszabb. De azt tudom, hogy a kormányfőnek sürgősen törölnie kellene a szótárából a felelősség szót. Ha az ő szájából hangzik el, ennek a kifejezésnek már nincs hitele. A minap például a hét áldozatot követelő helikoptertragédia kapcsán azt nyilatkozta: ha kell, ő maga vállalja a felelősséget a történtekért, de a két miniszterét nem adja. Ugyan. Erre már csak legyint egyet az ember. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..