A Ropogó sárközi táncokkal bűvölte el a zsűrit - Barát István fotója

A minapi utam során, amikor az ott élő magyarok számáról érdeklődtem, többször hallottam azt a megfogalmazást, hogy papíron, illetve a kimutatásokban. Vagyis Dél-Bánátban 15, merészebb feltételezések szerint 18 ezer a magyarok száma, Pancsován pedig három és fél ezer. De csak papíron, tették hozzá azonnal a beszélgetőtársaim, ami azt jelenti, hogy nagyon sokan örökölték a szép vezeték- és keresztnevüket az őseiktől, az anyanyelvüket azonban nem ismerik. Magyar általános iskola már csak a külvárosi résznek számító Hertelendyfalván működik, összesen 28 tanulóval a nyolc osztályban. Pontosabban egyes tagozatok nincsenek, mások összevontak. Kihalóban van a magyar iskola - mondta egy fiatal. Ilyen körülmények között küszködnek a pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai, munkájukkal igyekeznek bizonyítani, hogy léteznek még és őrzik a hagyományaikat. Ezt a célt szolgálja a Silladri elnevezésű vajdasági magyar kamara népitánc-fesztivál is, amelyet a Vajdasági Magyar Folklórközpont kezdeményezésére és szakmai irányításával kétévenként hirdetnek meg. Most, november 4-én zajlott le a második. Az elvárás az, hogy a kis létszámú csoportok (legfeljebb nyolc táncos, akiknek az átlagéletkora nem lehet alacsonyabb 18 évnél) egy teljesen új, mindössze ötperces produkciót mutassanak be a Kárpát-medence eredeti magyar népitánc-kincséből szerény körülmények között, vagyis színpad, fénytechnika, hangosítás és mindennemű műszaki eszközök mellőzésével.
A rendezvény kezdetén Ki népe vagyunk? címmel Fehér Attila tartott előadást, majd az egyesület képviselőit és a vendégcsoportok vezetőit a városházán fogadta Srđan Miković polgármester és Dejan Bosnić, az önkormányzat művelődési megbízottja.
- A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület 1946-ban alakult meg, december derekán szeretnénk megünnepelni fennállásának hatvanadik évfordulóját - kezdte beszámolóját Rancz Károly elnök. - Tagságának több mint ezerhétszáz fellépése volt, több generáció dolgozik folyamatosan együtt. Sajnos, az alapítók közül már senki sem él, a jubileumra azonban meghívunk mindenkit, akinek valaha is köze volt az itt folyó tevékenységhez. A színjátszóink általában kabarékat, vidám jeleneteket készítenek, a táncosaink viszont sokat járnak külföldre is. Jó kapcsolatunk van a szentendrei és a kolozsvári műkedvelőkkel. Szervezünk irodalmi esteket, történelmi előadásokat, de az egyesületben lehet társalogni, újságot olvasni is. Sajnos, nincsenek itteni íróink, ami részben annak a következménye, hogy lassan megszűnik a magyar oktatás, az emberek keveset olvasnak és beszélnek az anyanyelvükön, csökken, hiányossá válik a szókincsük.
Megtudtam azt is, hogy a pancsovai önkormányzattól kapnak annyi támogatást, amennyi a rezsiköltségek (áram, víz, fűtés) fedezésére elegendő. Tavaly tatarozták a mellékhelyiségeket, de anyagiak híján nem tudták befejezni a munkálatokat. Mivel a város ipara súlyos helyzetben van, a nagy vállalatoktól sem várhatnak túl sok segítséget, időnként azonban mégis csurran-csöppen valamennyi pénz. Az egyesület a vállalkozóktól és a lakosságtól érkező adományokat is köszönettel fogadja. Mivel az épület a saját tulajdonuk, sokkal többet is tehetnének érte, ha lenne miből. Folyamatosan pályáznak, de úgy érzik, a szórványba nagyon kevés jut, a tömbben élők mintha megfeledkeztek volna róluk.
A versenyprogramban a helybeli Maroknyi, a horgosi Ropogó és Iringó, valamint az újvidéki Csűrdöngölő tánccsoport mutatkozott be. Amíg a szakmai zsűri, a budapesti Strack Orsolya és Vörös Árpád meghozta a döntését, addig a szép számban összegyűlt közönség a Szentendrei Néptáncegyüttes és a győri Lippentő tánccsoport fergeteges műsorában gyönyörködött.
Nagy István, a Vajdasági Magyar Folklórközpont elnöke a bírálóbizottsággal összhangban megállapította, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb volt a mezőny, mint két évvel ezelőtt, de sajnálatos, hogy a megmérettetésre csak ennyien jelentkeztek. Azt tervezik, hogy a Silladri (ami egyébként a bukovinai székelyek szabályozatlan szerkezetű kezdő férfi szóló-, illetve forgós páros táncának a neve) az itt élő al-dunai székely közösség fontos eseményévé váljon.
A fesztiválon két elismerést ítéltek oda: a fődíjat a horgosi Ropogó táncegyüttes vihette haza, a fellépőktől viszont a szintén horgosi Iringó tánccsoport kapta a legtöbb szavazatot. Az est kellemes hangulatú táncházzal fejeződött be.