home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Kultúrtöltetű (vissza)emlékezések
Martinek Imre
2016.05.21.
LXXI. évf. 20. szám
Kultúrtöltetű (vissza)emlékezések

Sasi István (1941—2011) tanár úrra emlékeztek Torontálvásárhelyen május 20-án. Egy rendhagyó könyvbemutató keretében, melyben a szépemlékű pedagógus életét, munkásságát, illetve gazdag és szerteágazó szellemi hagyatékát volt pályatársai, tanítványai és barátai méltatták.

A találkozóra a torontálvásárhelyi vadászegyesület székházában került sor. Korántsem véletlenül, hiszen tanár úr jómaga vadász is volt egykoron. Mint ismeretes, az elképzelés tulajdonképpen már hónapokkal korábban megfogant. Nevezetesen Milan V. Đukić pancsovai koncertmester jóvoltából, aki monográfiában gondolkodva kívánt maradandó(bb) emléket állítani sorstársának. A május középi interaktív est moderátora Nada  Vojinović nyugalmazott testnevelés tanárnő volt.

Szemelvények hangzottak el a könyvből, Sasi tanár úr legkedvesebb nótáit pedig Varga Valéria adta elő. Hangszeres támogatást számára az egykori 5+2 zenekar utánpótlási egységéből összeállt alkalmi formáció biztosított. A pancsovai Jovan Bandur Zeneiskola nevében, az intézet hajdani igazgatója emléke előtt tisztelgő egybegyűlteket Ramona Dimitrijević Balać köszöntötte, majd a monográfia szerkesztője osztotta meg gondolatait. Zeneművészeti közreműködésükkel az alkalmat a pancsovai Darko Armenski (klarinét és szaxofon), valamint a belgrádi Milomir Simonović (flauta) zenepedagógusok tették gazdagabbá.  A kötetlen társalgással egybekötött állófogadással záruló találkozó fináléjában végül magát a könyvet is megvásárolhatták az érdeklődők. Az eladott példányokból származó bevételt a szervezők a pancsovai zeneiskola számára ajánlották fel.   

A másfélszáz oldalas kiadvány egyébként, a Temes parti kisváros már említett zeneiskolájának, továbbá az ugyancsak pancsovai Történelmi Levéltár, illetve a Grafos internacional közös gondozásában látott napvilágot, Sasi István – Emlékezések (Šaši Ištvan – Sećanja) címmel. Négyszáz példányban. Egyelőre szerb nyelven. A monográfia a pancsovai zeneiskolában május huszonötödikén kerül bemutatásra, este hét órai kezdettel.

Írta és fényképezte: Martinek Imre

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..