Közösségi média és újságírás

Közösségi média és újságírás

A budapesti Képmás magazin nemrégiben szimpóziumot tartott magyarországi és külhoni újságíróknak, melynek témája az átalakuló médiarendszer, azon belül pedig a közösségi média és az újságírás volt. Dr. Andok Mónika egyetemi docens, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció Tanszékének vezetője a többi közt az újságírás átalakuló kontextusáról, a hálózati technológia lehetőségeiről és korlátjairól beszélt.

Andok Mónika (Léphaft Pál felvétele)

Bennem, mint az előadás hallgatójában, számos kérdés merült fel, és ezekre dr. Andok Mónika írásban válaszolt.

* Mit kell értenünk hálózati kommunikáción, és mennyire veszi át napjainkban a klasszikus újságírás szerepét? Vagy inkább mennyire változtatja meg a klasszikus újságírást?

— Hálózati kommunikációnak azt a kommunikációs formát nevezzük, amely az interneten folyik: legyen az személyközi beszélgetés Skype-on, csoportos e-mailezés vagy egy videóklip megnézése a YouTube-on. A hálózati kommunikáció tehát integrálja a többi kommunikációs formát. A szakma ezt a folyamatot konvergenciának nevezi. Fontos, hogy különbséget tegyünk a web 1.0 és a web 2.0 időszaka között. Az első nagyjából 1993-tól 2004-ig tartott, a második pedig 2004 óta van folyamatban. A web 1.0 időszakában kommunikációs szempontból a honlapok domináltak, az emberek ezeket nézegették, néha reagáltak rájuk, illetve e-maileztek. A web 2.0 viszont a közösségi média korszaka, a Facebooké, Instagramé, Twitteré stb. Itt maguk a felhasználók hozzák létre és osztják meg a tartalmakat, nem pedig egy központi tartalomszolgáltató (pl. rádió- vagy televíziós társaság, lapkiadó) teszi ezt. Úgy tűnhet, hogy egy ilyen modellben nincs is szükség újságírókra, mert az emberek úgyis megosztják majd mindazt, ami fontos a környezetükben — kvázi újságíróként tevékenykednek. De ez nem így van, mert főleg szelfikkel, cuki cicákkal és ételfotókkal van tele a közösségi média. Éppen ezért jogosan merül fel a kérdés: ez vajon kinek hír?

* Melyek a legjelentősebb különbségek a közösségi média és a klasszikus újságírás között, illetve vannak-e hasonlóságok?

— A klasszikus tömegkommunikáció időszakában az újságírók egyúttal úgynevezett kapuőrök is voltak, vagyis megszűrték a nyilvánosság elé kerülő híreket. A demokratikus médiarendszerben a hírértéknek megfelelően, a diktatúrákban pedig a hatalom érdeke szerint tették ezt. A közösségi média felületein valójában bárki publikálhat, nincs már kapuőrhöz hasonló szűrő. Ám attól, hogy valaki posztol egy bejegyzést, még nem lesz olvasótábora, és nem válik újságíróvá.

* Átalakuló médiavilágunkban hogyan találhatják meg helyüket a régi vágású, nagy szakmai tudású, évtizedek óta az újságírásban dolgozó kollégák? Mit kell tenniük, hogy ne érezzék magukat feleslegesnek?

— Az újságírók régi generációjának előnye az olyan szakmai tudásban rejlik, mint a kiérlelt műfaji ismeret, az íráskészség, az ember- és helyzetfelmérés, a jó értelemben vett rutin és a személyes kapcsolatok. Amihez viszont a fiatalok értenek jobban, az nyilvánvalóan a technológia, a digitális médiumok kezelése. S a médiakonvergencia folytán, ha nem is tudnak úgy írni, mint az idősebb kollégáik, de tudnak mozgóképes anyagokat, hangfájlokat, podcastokat (interneten megnézhető, meghallgatható, letölthető videó- vagy rádiófelvételeket), gifeket, infografikát (kép formátumú dokumentumokat, melyek a mondanivalónkat képekkel, grafikonokkal illusztrálva mutatják be) készíteni, illetve a digitális felületbe ágyazni. Amit azonban károsnak tartok, az a két generáció szembefordítása, hiszen mindkét korosztály tanulhatna a másiktól.

* Ugyanez a kérdés vonatkozik a nagy múltú, az ötven-hetven évre visszatekintő napi- és hetilapokra is: van-e még szükség rájuk, és ha igen, akkor hogyan tudnak beilleszkedni az új rendszerbe?

— Hogy szükség van-e egy lapra, azt annak olvasóközönsége jelzi vissza. Egy helyi, regionális sajtótermék a helyi közösséget szólítja meg, illetve annak a fóruma, nyilvánossága. Így aztán egy újság úgy is bajba kerülhet, hogy a közösség szétzilálódik, meggyengül. A globalizáció, az EU a mobilitást ösztönzi, viszont egy-egy közösségből sokan külföldre távoznak. Ám erre a helyzetre úgy is reagálhat egy lap, hogy intenzíven fejleszti a digitális, hálózati felületeit, a közösségi médiában terjeszti anyagait. Ez a könnyebbik rész, a nehezebb az ehhez kapcsolódó üzleti modell kidolgozása, hiszen ha csökken a példányszám, a nyomtatott felülethez kapcsolódó bevétel, akkor azt valamivel pótolni kell.

* Mennyire veszélyes, hogy a digitális nyilvánosságban általában hiányzik az újságírói szakmai tudás?

— Ez elsősorban a gyanútlan olvasó számára veszélyes, aki kritikátlanul kezeli, olvassa a közösségi média tartalmait. Bedől az álhíroldalaknak, a vizuális manipulációnak. Emiatt tartom rendkívül fontosnak a médiajártasság fejlesztését, iskolai oktatását. A másik probléma, hogy a digitális nyilvánosságban folyó viták nem racionálisak, sokkal inkább az érzelmek által vezéreltek. Sőt, jó néhány esetben — a klasszikus újságírással összehasonlítva — vállalhatatlan színvonalúak.

* Hova vezet a technológia rohamos fejlődése, és hogyan tovább ebben a helyzetben?

— Az EU-s hálózati kommunikációs kutatások úgy épülnek fel, hogy rávilágítanak mind az előnyökre, mind a hátrányokra. A cél az, hogy olyan médiahasználatra törekedjünk, amellyel maximalizáljuk az előnyöket, a kedvező hatásokat, és minimalizáljuk a hátrányokat, károkat. A hálózati kommunikáció előnyös lehet a tanulásban, a kreativitásban, a civil kurázsi területén, integrálhatjuk a kis- és középvállalkozásokba. Megjelenik a közigazgatásban (e-government), az egészségügyben (digital health), és új modelleket hoz a gazdaságba is (sharing economy). Viszont nem feledkezhetünk meg a hátrányokról és a veszélyekről sem, melyek közé az agressziót sorolhatjuk. A cyberbullying, vagyis az internetes bántalmazás sok fiatalt érint, a szexualitással kapcsolatos veszélyek mellett az értékek terén fenyegető veszélyekre is figyelni kell. Vagyis a technológia önmagában nem jó vagy rossz, az emberi használat teszi azzá.

„A média szóról ma már nem a sajtóra, a rádióra, de nem is a televízióra asszociálunk először, hanem a hálózati kommunikációra, az internetre. A 21. századra ez vált az elsődleges médiummá. Milyen más változásoknak lehetünk még tanúi? Például a tartalommal kapcsolatos átalakulásoknak: hogy mi a média tartalma, mit közvetít, és hogyan. Korábban a médiatartalmak vizsgálatának hangsúlya a narratológiára, majd a reprezentációra esett. Vagyis azt vizsgálták, miként mesél történeteket a média, később pedig hogy milyen módon jelenít meg, reprezentál jelenségeket (szegénység), csoportokat (migránsok), eseményeket (természeti katasztrófa). A hangsúly ma már nem az elbeszélésen vagy a reprezentáción, hanem — a média mint cselekvési közeg miatt — az applikáción, a hozzáillesztett cselekvési lehetőségen van. Azon, hogyan cselekedhetünk, milyen társadalmilag elfogadott, egyéni kulturális gyakorlatokat végezhetünk a média (okostelefonunk, tabletünk) segítségével.” (Részlet dr. Andok Mónika Mi, a média című írásából)

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A tabutémák boncolgatói
Heti Interjúnk
Álom, ábránd, hit
Heti Interjúnk
  • Molnár Krekity Olga
  • 2017.05.15.
  • LXXII. évfolyam 19. szám
Facebook

Támogatóink