home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Közösségépítő mérföldkövek
Martinek Imre
2014.06.11.
LXIX. évf. 24. szám
Közösségépítő mérföldkövek

Mottó: „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben...” (1Kor 4,20) — Az Őrláng-én nevet viselő egyházi, hagyományápoló és magyarságismereti játszóház 2011. szeptember 5-én nyitotta meg kapuit Torontálvásárhelyen.

Mottó: „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben...” (1Kor 4,20)

A három és öt év közötti kisgyermekek számára elképzelt projektumot a helyi református egyházközség lelkészei, Gyenge Károly és Gyenge Szlifka Tilda kezdeményezték, a kivitelezés első fázisának finanszírozását pedig a bajorországi Erlangen városka Hugenottenkirche gyülekezete vállalta lelkésze, Johannes Mann tiszteletes úr koordinálásával. A létrejött kapcsolat napjainkban újabb szálakkal erősödött.

A kezdeményezés fogantatásától számítva viszonylag rövid idő alatt a bajor gyülekezet annyi pénzt gyűjtött össze a debellácsi kálvinisták számára, hogy azok nemcsak megvásárolhatták a játszóháznak kiszemelt házat, hanem be is rendezhették, hogy bár szerény körülmények között, ellenben annál nagyobb szeretettel és odaadással nyílhasson meg végre a közösség vágyott játszóházának kapuja. 2011 őszén húsz gyermek nevetésétől, énektanulásától és játékától visszhangzott az udvar. Nem sokkal később, miután az egyházközségnek egy újabb termet is sikerült berendeznie, a kis- és a nagycsoportos „palánták” — akikkel két óvónő és egy dadus foglalkozott — létszáma szinte megkétszereződött. A gyermekek fejlődési szakaszához igazodó foglalkozásokban megkülönböztetett helyet kapott a keresztyén értékrend átadása, a magyar nemzeti irodalmi kincs megismerése és történelmünk nagyjainak bemutatása is. A társvállalkozással alakult játszóház felavatási ünnepségére a határon túli magyar óvodák évében, 2012-ben került sor. Pontosabban a helyi egyházközség létrejöttének 213. évfordulóját méltató májusi ünnepségsorozat keretében. Tökéletes alkalom volt ez az intézmény „cégtáblájának” leleplezésére, a játszóházas gyermekek anyák napi verses, dalos és táncos összeállításával gazdagítva. Az eseményen az erlangeni tiszteletes úron kívül dr. Csete Szemesi István, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház időközben nyugalmazott püspöke is jelen volt.

2013 májusában az erlangeni négytagú presbitériumi delegáció a bajorországi és a dél-bánsági gyülekezet között már meglévő kapcsolatok erősítését tűzte ki látogatása elsődleges céljául. A helyszínen látottak és tapasztaltak után a küldöttség megnyugtatta a vendéglátókat a további támogatási készsége felől. Nemcsak a lélekben és külcsínben egyre épülő, szépülő játszóházas fészkecske működésére vonatkozóan, hanem a folyamatban lévő templomfelújítási munkálatok részleges finanszírozását is beleértve.

A több síkon folyó munka legújabb, 2014. évi mérföldkövének letételére nemrégiben került sor. Lapunknak nyilatkozva az egymásra találást hozó kezdetek és a közösen megvalósított projektumok rövid ismertetésén túl Johannes Mann lelkész úr, az erlangeni protestáns gyülekezet négyfős küldöttségének vezetője a két református (testvér)gyülekezet közös céljait is felvázolta: még szorosabbra és bensőségesebbre fűzni a meglévő kapcsolatok szálait, illetve invesztálni a jövőbe a gyermekek felkarolásán keresztül! Nemzeti és felekezeti hovatartozástól függetlenül.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..