home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Közösen a közösségért
Tóth Tibor
2018.10.14.
LXXIII. évf. 41. szám
Közösen a közösségért

Vasárnap a ludasi vásártéren immár hatodik alkalommal tartották meg a környék egyik legtömegesebb rendezvényét, a ludasi lovastalálkozót és bográcsfőző versenyt. A kellemes időjárás, a szikrázó napsütés, a csábító illatok és a gazdag program több ezer embert csalogatott ki a helyszínre.

Az amatőr és a kevésbé amatőr szakácsok már a kora reggeli órákban a bográcsok alá gyújtottak. A verseny két kategóriában folyt, a hatvan csapat nagy része marhapörköltet készített, emellett sertéspörkölt illata is terjengett a levegőben. A környékbeli főzőmestereken kívül Magyarországról érkezett szakácsok, betyárok és lovasok is megtisztelték jelenlétükkel az eseményt.


Hatvan bográcsban főttek a finomságok

A megnyitón elsőként Aladics Tibor, Ludas Helyi Közössége közgyűlésének elnöke alkalomhoz illően kék betyárruhában szólt a jelenlevőkhöz. Kiemelte, hogy a rendezvényt nagy előkészületek előzték meg, majd köszönetet mondott a helyi közösség tagjainak és mindazoknak, akik éjt nappallá téve segítettek abban, hogy vasárnap reggelre minden a helyére kerüljön.

A rövid köszöntő után a ludasi citerások léptek színpadra, Torok Orsolya vezetésével gyermekdalokat adtak elő, majd Farkas Flóra szólóénekével kápráztatta el a közönséget. A lovastalálkozót és bográcsfőző versenyt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg.


A rendezvényt Hajnal Jenő, az MNT elnöke nyitotta meg

— Négy évvel ezelőtt a Magyar Összefogás listavezetőjeként éppen ezen az eseményen tartottuk zárórendezvényünket. Nagyon örülök, hogy az akkor megfogalmazott célokat az elmúlt négy év alatt teljesítettük. Ehhez a folytonossághoz kérjük az önök támogatását az elkövetkező négy évben is. A ludasi közösség példaértékű, hiszen a fiataloknak és az időseknek egyaránt lehetőséget nyújt, rendezvényeket szervez, mindez pedig rendszerint a nemzeti tanács támogatását is élvezi. Közösen tudunk együtt építkezni, amit az elkövetkező négy évben is folytatni szeretnénk — mondta Hajnal, majd megnyitotta a rendezvényt.

A lovas játékokra húsz ló, illetve lovasa nevezett be, és a csantavéri Burány Ferenc vezetésével különböző feladatok teljesítésében mérettettek meg. A gyermekek és a felnőttek számára is szerveztek vetélkedőket, előbbiek zsákban ugrálásban és kötélhúzásban, utóbbiak szekértolásban és kötélhúzásban szálltak harcba a helyezésekért. Ezenkívül a legszebb lovat és fogatot is megválasztották.

A lovas programok megtekintése közben megéhezett és megszomjazott látogatók több ízletes harapnivaló és hűsítő közül válogathattak, valamint a kirakodóvásárt is körbejárhatták. A ludasi lovastalálkozót és bográcsfőző versenyt Ludas Helyi Közössége szervezte, a lovas programokat pedig a helyi közösségen kívül a Nyergelj, fordulj! Lovas Rekreációs és Hagyományőrző Egyesület.


Lovat loptak a betyárok

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..