home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Közmédia-javallat június 19-étől 25-éig
MTVA
2017.06.17.
LXXII. évf. 23. szám
Közmédia-javallat június 19-étől 25-éig

Farkas Szabolcs heti ajánlója

Farkas Szabolcs szerkesztő-riporter öt évvel ezelőtt gyakornokként kezdett el dolgozni a közmédiában. Jelenleg a Kossuth rádió számos kulturális és tudományos műsorában tevékenykedik: a Belépőben, a Tér-Időben, a Regényes történelemben, valamint a Közelről-ben. A hétvégi magazinműsorok szerkesztőjeként és műsorvezetőjeként rendszeresen találkozhatnak vele a rádióhallgatók.

 

Hétfőn (június 19-én) csobbanjunk a pezsdítő kikapcsolódást ígérő, megújult Balatoni nyárba — annál is inkább, mert most indul a szezon. Öt évvel ezelőtt ez volt az első olyan műsor, amelynek bepillanthattam a kulisszái mögé. Egy héten át a helyszínen voltunk, a hajnali forgatásoktól késő estig — felemelő volt bekapcsolódni a nagyon izgalmas televíziós munkába. (Duna, 10.00)

Kedden (június 20-án) a tudomány iránt érdeklődők néhány fontos kérdésre kaphatnak választ a Tér-Időben. A mindennapokban használatos különféle technológiai és tudományos modellek készítésének járok utána szakértők, egyetemi tanárok bevonásával. (Kossuth rádió, 14.34)

Szerdára (június 21-ére) egy igényes irodalmi rádióműsort ajánlok. A 130 évvel ezelőtt született Karinthy Frigyes tiszteletére a Rádiószínházban négy egymást követő estén az Utazás a koponyám körül önéletrajzi ihletésű regény rádióváltozatát tűzték műsorra. (Kossuth rádió, 21.30)

Csütörtökön (június 22-én) érdemes meghallgatni a Bartók rádió műsorában az Ars nova — a XX—XXI. század zenéjét, melyben nívós hazai és nemzetközi kortárs zeneművek csendülnek fel, és teljes koncertek is helyet kapnak. (22.00)

Pénteken (június 23-án) a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál legjobb alkotásnak járó díjával kitüntetett Lemming, a messzi észak aprócska ura című alkotást várom nagy érdeklődéssel. Szeretek a természetben lenni, amikor csak tehetem, nagyokat túrázom vagy biciklizem (Duna, 13.20). Ugyancsak ezen a csatornán vetítik késő este A hamisító című amerikai bűnügyi filmet John Travolta főszereplésével. A történet arról szól, hogy a világ legjobb hamisítója lemásol egy Claude Monet-festményt, később pedig az eredeti alkotást kicserélik a „tökéletes” másolatra — a bonyodalom itt kezdődik (22.35). A Belépőben változatos kulturális programokra hívjuk fel a figyelmet. Egy színházi előadás, a Családi játszmák bemutatója okán beszélgetek az alkotókkal. Szó lesz továbbá egy nem mindennapi tárlatról: Káposztásnyéken kiállítás nyílik Ferenczy Károly, Ferenczy Noémi és Ferenczy Béni alkotásaiból. (Kossuth rádió, 20.11)

Szombat (június 24-e) délutánra az Almárium vakációval foglalkozó filmcsokrát ajánlom. A műsor minden korszakból felvillantja azt az életérzést, amely akkor a vakációhoz kapcsolódott. Egészen régi képkockákat is láthatunk a ’80-as, ’90-es évekkel bezárólag (M3, 17.40). Estére egy 1956-ban készült magyar filmvígjátékot néztem ki, a Dollárpapát. Zseniális mozi, nagyon mulatságos, szívesen nézem újra. (Duna, 21.35)

Mivel szeretem a történelmi témájú filmeket, vasárnap (június 25-e) estére az 1966-ban készült Temetés Berlinben című angol—amerikai thrillert javaslom megtekinteni. Az érdekfeszítő kémtörténet az ötven évvel ezelőtti, kettéosztott Berlinben játszódik, főszerepét pedig Michael Caine, legkedvesebb színészeim egyike alakítja. (M3, 21.40)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..