Szerda Zsófi felvételei

Első ránézésre azt mondhatnánk, Picasso életén át kalauzol bennünket végig a történet. Van egy kurátor (G. Erdélyi Hermina — sérülése miatt ideiglenesen helyettesíti Körmöci Petronellát), aki részletekig menően ismeri a művész életét, munkásságát, s ebbe mindenféle intimitás, szemérem nélkül vezeti be a közönséget. Ám ha jobban elmerengünk, észrevesszük, hogy a Picasso kalandjai című színpadi adaptáció — a film ismeretének hiányában csupán erről beszélhetek — valójában nem is annyira a mester, mint inkább az életében meghatározó vagy akár csak abban felvillanó figurák, személyek, karakterek körül forog.

Főhősünk szüleihez való viszonyát mindvégig kiemelten kezeli a darab. Az a benyomásunk támad, hogy a kis Pablo (Pálfi Ervin) mindig a Mama (Pesitz Mónika) és a Papa (Szőke Attila) kedvence maradt, és talán ezért is hagyja hősünk gyermeki énjét szárnyalni a művészetében, egyszersmind ezáltal őrzi meg a branddé vált alkotó hús-vér emberi mivoltát is, hiszen így mégiscsak közelebb áll hozzánk, mint ha csakis a rangja alapján tekintenénk rá.

A szülő-gyermek kapcsolat helyett említhettem volna például a nőkhöz való viszonyát is. Nőimádata a végsőkig elkíséri az örök szerelmes Picassót, fel-felvillantak életében a régi és az új szerelmek, melyek mindegyike — persze más-más módon — maga volt a teljesség. Vagy mondhattam volna a munkakapcsolatait, az évekig inspirációval szolgáló cirkuszi mutatványosokhoz, a kritikusokhoz, a párizsi créme de la créme-hez való hozzáállását is (a változó karaktereket Baráth Attila, Pámer Csilla, Ralbovszky Csaba, Kovács Nemes Andor és Hajdú Tamás játszotta — rendkívül jól). Nem csoda hát, ha az előadás végére úgy érezzük, Picasso csupán statiszta a saját darabjában. De végül is nem mindannyian ebből épülünk fel? Énünk egy része nem éppen a külvilág reflexióiból táplálkozik? Legalábbis igen nehéz mindezt nem figyelembe venni.

Picasso nevével nemcsak a — sokszor nehezen értelmezhető — festményeket, a nagy művészeti korszakok előhírnökeinek számító remekeket, de autót, serpenyőt is vásárolhatunk. Így válik árucikké a művész, sőt, a mögötte álló ember is, hiszen a nevével magából az emberből kapunk egy darabot. A művész közkincs, a fogyasztó pedig azzal, hogy valakinek kisebb-nagyobb vagyont fizetett valamely tárgyáért, jogot formál arra is, hogy életének minden morzsáját megismerje. A művész közpréda. A fogyasztó pedig nem átall belesni a családi eseményeire, a lakásába, a hálószobájába sem.

De ha valaki azt gondolná, hogy végig ilyen komoly hangvétel jellemzi a darabot, az téved. Maga az előadás a fizikai színház eszközeire támaszkodik, így elsősorban a színpadi képek, a mozgás, a zene, a dinamika, illetve a színészi játék kerül előtérbe. Ehhez adódik még az a sajátos nyelvi közeg, amely értetlenségével beszédesebb, mint egy monográfia, valamint az az intelligens humor és kritika, amely ebben a közegben megteremtődik. Különböző látásmódokat ötvöző, több szinten működő és szórakoztató darabról beszélhetünk tehát, mely azonban — egy nagyon körültekintő szerkesztésnek köszönhetően — mélyebb tartalommal is bír. Mégsem tolakodó, csak annyit tár fel magából, amennyire a befogadó felkészült. Akárcsak maga Picasso. Sosem dőlhetünk hátra műveinek maximális értelmezése tudatában, mindig tartogat számunkra meglepetéseket.

Kattints az alábbi képre, és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág