2000 októberében, Milošević rezsimjének megdöntése után ,,Kis-Jugoszláviá''-ban sokan azt hitték, rövid időn belül eljő a várva várt Kánaán, és megint tisztelni fogják piros útlevelünket. Koštunica többéves ámokfutása azonban megtette a magáét: a tranzíció nem ment végbe, és az emberek kezdeti lelkesedése nemcsak hogy alábbhagyott, hanem teljesen meg is szűnt. Tulajdonképpen az sem igazán izgatja ma már a polgárt, hogy van-e munkája vagy nincs, van-e kenyérre való vagy nincs, vagy az, hogy éppen mennyiért tankol a gépkocsijába. Más országokban (lásd: Görögország), ha egy kicsit megemelik az árakat, azonnal az utcára vonulnak az emberek, nálunk viszont a kormány szinte bármit megtehet, az ,,istenadta nép'' a füle botját sem mozdítja. Imitt-amott hallani egy-egy tiltakozó megmozdulásról, amelyeknek azonban semmiféle vagy csak csekély eredménye. Sajnos ezzel a szerbiai politikai elit (sic!) is tisztában van, az utóbbi évek történései, rendelkezései mind erről tanúskodnak: vegyük például az új közlekedésbiztonsági törvényt vagy a dohányfüstmentes környezet biztosításáról szóló törvényt, az egészségügy területén uralkodó fejetlenségről és a korrupción alapuló privatizációról már szót sem ejtve, aminek következményeként ezrek és ezrek kerültek az utcára. Tulajdonképpen tabu nincs, a ,,skupština'', a parlamentjeink, az önkormányzataink olcsó piaci kufárok gyülekezőhelyévé váltak, ahol egy-egy szavazat érdekében képviselőket, képviselőcsoportokat vásárolnak meg jó pénzért. A kormány? A kormány pedig szemrebbenés nélkül húz le annyi bőrt az állampolgárokról, amennyit nem szégyell. Tagjai nap nap után tanúbizonyságot tesznek dilettantizmusukról, hozzá nem értésükről. Európa évek óta kóros középszerűségben szenved, és ez a jelenség Szerbiára hatványozottan igaz, hiszen, a forradalmárok itt már rég kihaltak, vagy elmentek innen.
Kedvező változások országos szinten még jó ideig biztos nem lesznek. Talán túlzó és igencsak borúlátó kijelentés ez, de elég egy rövidke pillantást vetni a mostani politikusi rétegre. Haladók vagy demokraták - egykutya. Nehéz elhinni róluk, hogy a saját és pártérdeken kívül bármi más érdekelné őket, és ha érdekli is, nehéz elhinni róluk, hogy szakmailag felnőttek volna a feladathoz. Nehezen hihető, hogy az az ember, akinek az első munkahelye valamelyik miniszteri szék, valóban következetesen, megbízhatóan tudná végezni munkáját. Minderre jó példa Szabadka, ahol az önkormányzatban sógor, koma, jó barát alapon osztogatják a jól fizető munkahelyeket, és ahol a mindennapi politizálás egyfajta olcsó demagógiába csapott át.
Egyre mélyebb gazdasági és erkölcsi válságba süllyed az ország, hiszen Szerbiából eltűntek a szabad, pártokhoz nem kötődő értelmiségiek, azok a véleményformálók, akik időnként rendreutasítanák, vagy legalábbis felhívnák a politikusok figyelmét a hülyeségeikre. Véleményformáló értelmiség híján a középszerűek a megmondói mindennek.