home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Közel, de mégis oly távol
Tóth Tibor
2016.05.22.
LXXI. évf. 20. szám
Közel, de mégis oly távol

A Szerbiát és Magyarországot elválasztó szögesdrót mellett migránsok táboroznak a kelebiai határátkelőnél, az egykori Free Shop igencsak szomorú látványt nyújtó épülete melletti tisztáson. Mindannyian arra várnak, hogy a regisztráció után a magyar hatóságok beengedjék őket az Európai Unió területére.

Közeledésünket teljesen közömbösen fogadták, úgy tűnt, már megszokták a fotósok és az újságírók jelenlétét. A felállított sátrak között sétálva szinte ránk sem hederítettek, csupán egy négy-öt év körüli kisfiú szaladt oda hozzánk, saját anyanyelvén csacsogott valamit, üres markát nyújtotta felénk, majd, mivel mi nem értettük, mit is szeretne, dolgavégezetlenül ott hagyott bennünket.

— Lehet, hogy hoznunk kellett volna valamilyen apró ajándékot, kisebb játékot vagy édességet, biztosan örömmel fogadták volna a gyerekek — mondtam fotóriporterünknek, aki szintén ezen a véleményen volt, de bárhogy is kutattunk zsebeinkben, semmi érdemlegeset nem találtunk. Hiába, úgy látszik, erre az eshetőségre nem készültünk fel.

A tranzitközpont szinte a sorompóig húzódik, ahol két magyar fegyveres katona teljesített szolgálatot. Kedélyesen beszélgettek, időnként ránéztek a sátortáborra, de ők is látták, hogy a mintegy 40-50, főleg kisgyerekekből és fiatalokból álló társaságtól nem kell tartaniuk.

A migránsok közé vegyültünk. Némelyek mintha ottjártunkkor — délelőtt 11 órakor — ébredtek volna, szemüket dörzsölgetve ültek ki sátruk elé, majd tekintetük a távolba meredt, mintegy konstatálva, hogy egy újabb nap köszöntött rájuk, de ők még mindig az EU határán tartózkodnak. Az egyik sátor mellett alkalmi tűzhelyen a segélyszervezetektől kapott konzerv tartalmát sütötték éppen, reggelire készülve, máshol a pokrócokat, takarókat teregették ki a frissen eszkábált szárítóra.

— Maguk hány évesek? — szaladt oda hozzánk egy huszonévesnek tűnő, csinos szíriai hölgy. Természetesen megmondtuk, de vissza azért nem kérdeztünk, ellenben arról érdeklődtünk, hogy mióta van a tranzitközpontban, és hova szeretne eljutni. Elmondta, hogy 12 napja érkezett Szíriából, ahol háború dúl, és senki sincs biztonságban. Abban reménykedik, hogy előbb-utóbb ő is bekerül azok közé, akiket a magyar hatóságok naponta átengednek országuk területére. A segélyszervezetek ellátják őket élelemmel, vízzel, pokrócokkal, de reméli, hogy már nem sokáig kell itt tartózkodnia. Elköszöntünk, minden jót kívántunk neki, ő pedig egy szép mosoly kíséretében jó munkát kívánt nekünk. Néhány méterrel odébb egy középkorú férfi éppen a kisfiát dajkálta a sátor előtt ülve. Ő is Szíriából érkezett, úti célja pedig Németország. Már próbálkozott a Röszke—Horgos határszakaszon lévő tranzitzónánál is, de sikertelenül. Mint mondta, a családosokat könnyebben beengedik a magyar hatóságok, az egyedülállókat azonban rendre visszaküldik. Eddig nem járt sikerrel, de bízik benne, hogy néhány napon belül Magyarország területére léphet.

Még néhány fotó, egy-két pillantás a szebb jövőben reménykedő várakozókra, és elhagytuk a helyszínt, mivel már várt ránk Predrag Šarac, az országhatárt biztosító osztály vezetője, rendőrségi tanácsadó. Elmondta, hogy a tranzitkapuval kapcsolatban nem igazán tud nyilatkozni, mivel ez a magyar oldalon található, viszont nem is a belügyminisztérium, hanem egy külön szolgálat hatáskörébe tartozik.

— A röszkei és a tompai határátkelőnél lévő tranzitzónában gyűlnek össze a migránsok. A magyar hatóságok mindkét kapun meghatározott számú személyt engednek át 24 óra leforgása alatt. Pontosan nem tudom, mekkora ez a szám, de 20 és 40 között lehet. Az országunk területén áthaladó migránsok átlépve a képzeletbeli határvonalat azonnal a tranzitkapuhoz mennek, mely már Magyarország területén található. Mi annyit tehetünk, hogy a tranzitkapuig követjük őket. Különféle jótékonysági szervezetek érkeznek hozzájuk naponta, ételt, vizet, az alapszükségletek kielégítésére használt eszközöket adnak nekik. Egy esetet leszámítva, amikor egy hete egymás között összevesztek, nincs velük semmi gond, békések, nyugodtak. Nem tudom, meddig marad ez így. Nagy kérdés, hogyan fog megváltozni a helyzet akkor, amikor a magyar hatóságok már nem fogják beengedni őket az unió területére. A migránsok folyamatosan gyülekeznek a határátkelő közelében, de mi nem szeretnénk, ha ott egy gyűjtőközpont alakulna ki — mondta Šarac.

A helyzet napról napra változhat, jelenleg mintegy 40-50 személy tartózkodik a tranzitzónában.

Szabó Attila felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..