Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tragikusan érintette Feketehegy magyar lakosságát. 1849 januárjában a hadi helyzet úgy hozta, hogy a honvédek védtelenül hagyták Bácska eme részét. Január 23-án 2 órakor a Finta-hegyről érkező szenttamási sáncok szerb védőinek közeledtére a falu lakossága a vérengzésektől félve menekülni volt kénytelen, amiről Mári-napi szaladásként emlékezünk meg. A menekülő lakosságot Kiskunhalas és részben Soltvadkert fogadta be. A visszamaradt nemzetőrök mind egy szálig elestek, a falu református lelkésze, Berhidai Keresztes József is mártírhalált halt. A tragikus esemény után Feketehegy magyar lakossága mégis visszatért erre a tájra, és romjaiból újraépítette települését.

A megemlékezés elején Török Noémi népdalénekes előadásában a Himnusz hangzott el, majd az ezen az estén műsorvezetői tisztet betöltő Hajvert Ákos köszöntötte a megjelenteket, többek között Kuris István Lászlót, a kiskunhalasi képviselő-testület tagját, önkormányzati képviselőt, Szabó Andrást, Kunhegyes polgármesterét, Bojtos Bélát, Bácsfeketehegy helyi közössége tanácsának elnökét, Erdődi Edvinát, a Magyar Nemzeti Tanács alelnökét, Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdasági titkárhelyettest, Újhelyi Nándort, Törökkanizsa község képviselő-testületének elnökét, Orosz Urbán Csillát, Törökkanizsa község alpolgármesterét, Juhász Bálintot, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetőjét, Kerekes Zoltánt, Kishegyes község alpolgármesterét és Pál Károlyt, a Feketics Művelődési Egyesület tiszteletbeli elnökét.

Az érdeklődő közönség (a szerző felvételei)

Bojtos Béla, Bácsfeketehegy helyi közössége tanácsának elnöke a beszédében kiemelte, 170 évvel ezelőtt a szerb hadsereg bevonult Feketehegyre, az ott élő magyarok ősei féltették az életüket, és el kellett menekülniük.

— A legszükségesebb holmijaikat gyorsan összeszedték, kis lepedőbe vagy párnatokba kötötték, és magukkal vitték. A kiskunhalasi és kunhegyesi polgárok befogadták, fél évig itatták és etették őket. Háború volt, nekik sem volt mit enniük, mégis segítettek. Az a nagy tett, amikor neked sincs mit enned, mégis segítesz másokon. Ez annyira keresztény emberi cselekedet, hogy sohasem szabad elfelejtenünk, amit őseinkért tettek.

Kuris István László (jobbra) kiskunhalasi önkormányzati képviselő a köszönet, a hála és a bizalom köré építette köszöntőjét

Kuris István László kiskunhalasi önkormányzati képviselőnek elsőként a köszönet jutott eszébe, hiszen a Mári-napi szaladás óta 170 év telt el, de a bácsfeketehegyiek még mindig nem felejtették el azt, amit a kiskunhalasiaktól kaptak.

— A második szó, mely eszembe jut, az a hála, majd a bizalom. A kiskunhalasiak befogadták saját családjukba a bácsfeketehegyieket, és talán, akinek nem volt sem édesapja, sem édesanyja, az pótédesanyára és pótédesapára találhatott azok között, akik innen útnak indultak. Hálát kell adni Istennek, hogy a bácsfeketehegyi magyarokat arra irányította, amerre befogadásra találtak, de hálás vagyok a halasiaknak is, hogy nemcsak kapuikat, hanem szívüket is megnyitották a bácsfeketehegyiek előtt. A 170 év, habár alaposan vissza kell lapozni a történelemkönyvekben, bennünk is ugyanúgy él, mint a bácsfeketehegyi magyarokban. Különféle kezdeményezések láttak napvilágot, például névtáblával is emlékezzünk erre az eseményre. Nagyon fontos, hogy a szívekben még mindig él ez az esemény.

Szabó András, Kunhegyes polgármestere elmondta, hogy 2006 óta, amióta a települést vezeti, igyekszik fenntartani a kapcsolatot a bácsfeketehegyi magyarsággal.

Ezután Sárközi István, a Feketics Művelődési Egyesület elnöke nagyapja, Sárközi Ferenc helytörténeti kutatásait és hagyatékát mutatta be egy előadás keretében. Hallhattunk a Kunhegyesről Bácskába való kitelepülésről, a szabadságharc előzményeiről, a szerb—magyar, osztrák—magyar és osztrák—szerb kapcsolatokról, a falu sorsáról, a visszatérők életkörülményeiről.

Sárközi István helytörténeti előadást tartott

A Mári-napi szaladásról legutóbb húsz évvel ezelőtt, a 150. évfordulón emlékezett meg a bácsfeketehegyi magyar közösség.

— Húsz év alatt mennyi minden megváltozott. Az ország neve, melyben élünk, a falu neve, ahol lakunk, az épület is, melyben a húsz évvel ezelőtti előadást tartották. Többen magyar állampolgárok lettünk, akkoriban ez még nem így volt. Húsz évvel ezelőtt a pünkösd utáni vasárnapon mutattuk be A megtartó egyház első helytörténeti kiadványát, azóta minden évben kiadunk egy helytörténeti munkát. 1785-ben őseink azzal a szándékkal települtek ide Kunhegyesről, hogy soha senkivel ne kelljen sorsközösséget vállalniuk. Maguk szerettek volna itt élni, a saját határaikon belül, ahol senkivel sem kell közösködniük. 1785 tavaszán 212 család érkezett, mindannyian földterületet és építőanyagot kaptak. Őseinknek már ekkor szembe kellett nézniük a kettős mérce fogalmával, mivel a svábok tíz év robot- és adómentességet kaptak, a magyarok azonban csak három évet. A svábok kulcsra kész házhoz jutottak, az istállóban négy ló és tehén várta őket. 1849. január 23-án a honvédek felhagytak a szenttamási sáncok ostromával, és északra vonultak. A falu déli részén tizenkét honvéd és nemzetőr maradt, ők kétórás csatában elestek, viszont hátvédként szolgáltak, és a menekülőknek utat biztosítottak. A bácsfeketehegyi református magyar közösséget Kiskunhalas fogadta be. Ott egy új élet kezdődött, meg kellett tanulni együtt élni. Az első újszülött feketehegyi magyar kisgyerek a József nevet kapta, és január 24-én Kiskunhalason jött világra. A faluba visszatérve üszkös falakat, temetetlen holttesteket, kifosztott gabonavermeket találtak, és újjá kellett szervezniük az életüket. A presbitérium egyik első intézkedéseként újraindította az oktatást, hiszen a jövőbe vetett hitük nagyon erős volt. Minden település, minden nemzet talán saját szerencséjének a kovácsa. Talpra álltunk! Biztosan voltak olyan közösségek, amelyeknek ez nem sikerült, de mi itt vagyunk, magyarul beszélünk, és megemlékezünk erről az eseményről.

A megemlékezés a történelmi előadás végeztével január 26-án a kunokról szóló ismeretterjesztő film bemutatásával folytatódott, február 3-án pedig megemlékező istentiszteletre került sor a református egyházközösség imatermében, majd az emlékezők megkoszorúzták Berhidai Keresztes József lelkész sírját.