home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Könyvrengés és sok más meglepetés
Gyurkovics Virág
2015.10.07.
LXX. évf. 40. szám
Könyvrengés és sok más meglepetés

Gazdag, színes, hagyományos, egyszersmind formabontó programsorozattal ünnepli 125 éves jubileumát Szabadka egyik legnagyobb múltra visszatekintő intézménye, a városi könyvtár. Ez alkalomból megajándékozzák a leghűségesebb olvasókat, és kedvezményekre is számíthatunk. A részletes programot Bernardica Ivanković és Omerović Heléna ismertette.



— Ahogyan azt már megszokhattuk, októberben gazdag programsorozattal várja látogatóit a könyvtár — hangsúlyozta Dragan Rokvić igazgató, aki nagyon örül neki, hogy ilyen fontos évfordulót ünnepelhet az intézmény.

A könyvtár munkatársai elmondták: mivel az intézmény kiemelten fontosnak tartja, hogy ne csak szélesítse közönségét, de olvasóbarát utánpótlást is neveljen, a legkisebbek számára külön programmal készülnek. A legszorgalmasabb óvodásokat és általános iskolásokat, akik egész évben forgatják a Gyermekosztály könyveit, október 10-én, délelőtt 10 órától várják kreatív műhelyfoglalkozásra.

A központi ünnepséget október 13-án tartják meg, melyen hazai, magyarországi és horvátországi partnerintézmények meghívott vendégei is részt vesznek. A jövő kedden, délelőtt 10 órakor megnyitják A századforduló Szabadkája — a polgárság és a Városi Könyvtár születése című kiállítást, melynek szerzői Sonja Vasić, Nevena Milenko és Hicsik Dóra. Bemutatják továbbá az intézmény monográfiáját, mely Plankos Judit korábbi és Dragan Rokvić jelenlegi igazgató jóvoltából az elmúlt 25 év leírásával bővült. A háromnyelvű kiadvány remélhetőleg hozzásegít a könyvtár történetének megismeréséhez. A programsorozat folytatásában megemlékeznek Balint Vujkovról és Radomir Kanstantinovićról is.

13 órától a szabadkai Politechnikai Szakközépiskola diákjainak bevonásával a Galleria szálloda előcsarnokában flashmobot tartanak. Iso Planić, a középiskola igazgatója elmondta, képzéseik szoros kapcsolatban állnak a könyvekkel, hiszen náluk tanulnak például a grafikusok, a nyomdászok vagy a könyvkötők is, ezért nagyon örül, hogy a hetvenéves intézményük diákjai a flashmobnak köszönhetően ilyen formában is közelebb kerülhetnek a könyvekhez. A villámcsődület témája ez alkalommal a Könyvrengés lesz, melyet dominóeffektussal idéznek majd elő. A könyvtestek dominószerű sorba rendezésével és azok elbillentésével a könyv világmegrendítő hatására szeretnének utalni. Arra, hogy a kötetek kézről kézre járnak, hatnak egymásra és olvasójukra, s ez által a világot is meg tudják változtatni. Az akcióhoz természetesen minden vállalkozó kedvű polgár csatlakozhat.

A jubileum alkalmával számos kedvezményre számíthatunk. Október 12-e és 17-e között 50%-os kedvezménnyel, 400 dináros áron tagosodhatunk be a városi könyvtárba, illetve ez a hét a megbocsátásról is szól, hiszen késedelmi díj kifizetése nélkül vihetjük vissza azokat a könyveket, amelyek a határidő lejárta után is még mindig nálunk vannak. A középiskolások számára ugyanezek a kedvezmények az egész hónap során érvényesek.

A Szabadkai Városi Könyvtár jubileumi rendezvénysorozatára — melyen számos más meglepetésre is számíthatunk — a szervezők mindenkit szeretettel várnak. 


Fotó: Hét Nap/Roncsák Alexander

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..