Városnapot ünnepelt Szabadka annak emlékére, hogy 1779. szeptember 1-jén Mária Terézia szabad királyi rangra emelte a települést. Az évforduló alkalmából az idén is megtartották a városi képviselő-testület díszülését, mely zászlófelvonással kezdődött a városháza előtt, majd a város legrangosabb elismeréseinek átadásával folytatódott. Az eseményt ezúttal az tette különlegessé, hogy Szabadka és Marosvásárhely testvérvárosi szerződést kötött.
Az ünnepségen a polgármester távollétében Srđan Samardžić segédpolgármester számolt be az elmúlt év beruházásairól és a jövőbeli tervekről. Elmondása szerint a tervek középpontjában a stabil vízellátás, a korszerű csatornahálózat és a közlekedési infrastruktúra fejlesztése áll. Kiemelte a Tiszta Szerbia programot, az elmúlt évtizedek legnagyobb csatornahálózati beruházását, mely 61 kilométernyi hálózat kiépítését foglalja magában Palicson, Bajmokon és Szabadkán. Az egészségügyi és oktatási fejlesztések közül említette a palicsi rendelő közelgő átadását és a Mandarin óvoda felújítását. Hozzátette, 8600 általános iskolás tanuló kapott ingyenes tankönyvet, az óvodai ellátás pedig továbbra is térítésmentes marad.
![]()
A díjazottak csoportképe
A díszülést Gyivánovity Dániel, a képviselő-testület elnöke nyitotta meg. Felidézte Szabadka 1779-beli kiváltságlevelét, mely a szabadság és az egyenlőség jogát szavatolta a lakosoknak. Hangsúlyozta, a történelmi viharok ellenére a szabadság szelleme mindvégig megmaradt, a város arculatát pedig a sokszínűség és a közösségi érzet formálta. A jelenlegi politikai helyzetre utalva kiemelte: ma a legfontosabb feladat a béke megőrzése és Szabadka identitásának ápolása, hogy a város olyan hellyé váljon, ahol mindenki szívesen él és dolgozik. Hozzátette, mindezt összefogással, kölcsönös tisztelettel és bölcs iránymutatással lehet elérni. Egy város, mely nem őrzi polgárai és elődei örökségét, nem lehet sem szabad, sem virágzó — fogalmazott.
Az ünnepségen átadták a város legrangosabb elismeréseit: a díszpolgári címet Predrag Petričević építészmérnök kapta, Pro Urbe díjban Tóth Szalai Erika jogász, Kovács Frigyes színművész és posztumusz Dušan Maravić sportoló részesült. Kovács Frigyes elmondta, legnagyobb büszkeséggel a Népszínház magyar társulatának élén eltöltött hat évre tekint vissza. Szerinte ebben az időszakban élte fénykorát a magyar színjátszás Szabadkán, és ehhez munkatársaival közösen tudtak hozzájárulni. Tóth Szalai Erika azt hangsúlyozta, hogy számára különös jelentőséggel bír, hogy saját városától kapott elismerést. Pályája során a jog több területén is dolgozott, de legfontosabbnak az emberi méltóság védelmében végzett jogvédői munkát tartja.
A díszülés után Szabadka és Marosvásárhely testvérvárosi szerződést kötött. Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere kiemelte, több mint egy évszázad után ismét összefonódik a két város sorsa. Rámutatott: külön öröm számára, hogy a közös kulturális örökség, a szabadkai városháza és a marosvásárhelyi kultúrpalota szecessziós építészete újra találkozhat, és a jövőben kulturális és gazdasági téren is szorosabb együttműködés valósulhat meg.
A városnap alkalmából rendezvények sokasága várta a szabadkaiakat, melyekbe több városi intézmény és szervezet is bekapcsolódott — mondta Góli Csilla alpolgármester. A program változatos volt: koncertek, filmmaraton, színházi és balettelőadások színesítették az ünnepet, és különleges pillanat volt, amikor Kiskunhalasról indulva 45 településről mintegy 250 kerékpáros érkezett Szabadkára. Az ünnepség egyik legmeghatóbb mozzanata a díszülés volt, ahol az önkormányzat négy olyan személyt tüntetett ki, aki sokat tett a városért — tette hozzá.
![]()
A testvérvárosi szerződés aláírása (Kartali Róbert felvétele)
![]()
![]()
Fényképezte: Hodolik Boglárka