Hej, be jó volna megszabadulnunk végre a ránk telepedő, állhatatosan fojtogató nyugtalanságtól! — szakad fel belőlem olykor a sóhaj. Leltem a világhálón nemrég egy úgynevezett beethoveni aranymondást, mely a kottákban lejegyzett, illetve az emberélet keresztjei közötti összefüggést méltatta. Mondván, mindkettő felemeli annak viselőit. Továbbgördítve az „egeret” egy újabb bölcseletet pillantottam meg. Az előbbivel csupán annyi a közös vonás, hogy e mondolat szerzője is köntörfalazás nélkül csap bele a lecsóba: „Nem azért létezel, hogy a világ alakítson! Azért létezel, hogy úgy élhesd az életed, ahogy neked boldogságot nyújt!” Hmmm, boldogság. Viszonylagos fogalom, igen képlékeny állaggal. Némelyek szerint boldognak lenni annyit tesz, mint megfojtás, kisajátítás és átformálás nélkül szeretni. Családunkat, párunkat, embertársainkat. Nemritkán lehetetlen küldetésnek látszik mindez. Hiába hangoztatjuk önmagunkról, hogy bezzeg milyen erősek vagyunk, a türelmetlenkedésből sarjadó gyámoltalanságaink fölött egy cseppet sem könnyű diadalmaskodni. Pedig összetartozunk.

Emlékszem, 2010 tavaszán — kitartó hívások eredményeként — a vajdasági (szórvány)magyar közösségek is részesei lehettek egy rendhagyó felvidéki fotókiállításnak. Rangidős tanítómesterem nyomdokain haladva, vajúdó tollam az alábbi sorokat szülte:

„Ahhoz, hogy az agyonhangoztatott légiesített határok valóban működőképesek lehessenek, szerintem a mindennapi, az úgynevezett kisember szintjére is el kell tudni és merni vinni egymást. És itt nem a gondjainkra, bajainkra gondolok, noha azok is hellyel-közzel közösek, hanem a kultúránkra, mely szintén az. Még akkor is, ha »házon belül és kívül egyaránt« gyakran nevezzük egymást tótnak, csángónak, bunkónak, pápistának, oláhnak, rácnak stb. Pedig azokat a bizonyos sorompókat még »véletlenül« sem a mi »fajtánk« kívánságkosári óhajának megfelelően eresztették le annak idején. Bár a sorompókat nagyjából kivonták a forgalomból (a nyomuk ennek ellenére továbbra is megvan!), a tudatlanságból és a félelemmel együtt belénk sulykolt előítéletekből eredő címkézés mindmáig fellelhető.” 

Igen, sajnos mindmáig.