home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Kiss Daniella lett Magyarország szépe!
MTI
2015.06.22.
LXX. évf. 24. szám
Kiss Daniella lett Magyarország szépe!

Kiss Daniellát választották 2015 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli majd az országot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában

A 21 éves királynő első udvarhölgyének a 21 éves Lepp Dorina Ágnest, második udvarhölgyének pedig a 19 éves Steingruber Virágot választotta a zsűri.

A közönség is Kiss Daniellát találta a legszebb magyar lánynak ebben az évben.

Idén is több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 16 lányt, akik vasárnap este a Duna csatorna élőben közvetített műsorában megmérkőztek a győzelemért.

A programban a lányok a hagyományos bikinis és estélyi ruhás felvonulás mellett retró öltözetben és — a tavalyi évhez hasonlóan — nemzeti ihletésű kreációkban is megmutatták magukat.

A műsor zenei betéteiben közreműködött mások mellett Wolf Kati, Takács Nikolas, Pál Dénes és Kökény Attila, az est házigazdái Tatár Csilla és Harsányi Levente voltak.

A Miss World szépségversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő pedig 26 évvel ezelőtt szerepelt rajta először.

Kulcsár Edina, a tavalyi magyar szépségkirálynő a 2014-es világverseny londoni döntőjén második helyezést ért el.

A győztes Kiss Daniella (elöl), a második helyezett Lepp Dorina és a harmadik helyen végzett Steingruber Virág (mögötte, balról-jobbra) a Magyarország Szépe verseny televíziós döntőjében 2015. június 21-én (MTI Fotó: Máthé Zoltán)


A Magyarország Szépe verseny televíziós döntőjének résztvevői (MTI Fotó: Máthé Zoltán)


A győztes Kiss Daniella a Magyarország Szépe verseny döntőjében (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..