home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Kísért a múlt
Tóth Tibor
2016.10.24.
LXXI. évf. 42. szám
Kísért a múlt

Az éjjel soha nem érhet véget! — énekeltük négy hónappal ezelőtt, amikor a magyar labdarúgó-válogatott tizenötmillió magyar szívét melengette meg az Európa-bajnokságon való szereplésével. Dárdai Pál, majd Bernd Storck keze alatt kialakult egy csapat, melynek mérkőzéseit állva szurkoltuk végig, torkunk szakadtából üvöltöttünk egy-egy magyar gól, de akár már helyzet láttán is.

Az Eb után azonban jöttek az európai kupaküzdelmek és a kijózanító pofonok. A milliókat elnyelő Ferencvárost egy „félelmetes” albán csapat ejtette ki a BL selejtezőjének első fordulójában, a Debrecen és az MTK egy fehérorosz, illetve azerbajdzsáni ellenféllel szemben esett ki az EL selejtezőjének második fordulójában, csupán a Videoton érte meg a harmadik kört, ott azonban egy dán csapat volt a végállomás. A külföldi klubok a sikeres Eb-szereplés után sem kapkodtak a magyar válogatott játékosaiért. Csak Nagy Ádám szerződött a négy legerősebb európai bajnokság valamelyikébe (Bologna, Serie A), az Eb-csapatból rajta kívül csupán Lang Ádám került élvonalbeli nyugat-európai klubhoz. A szurkolók sem töltötték meg az impozáns stadionokat, hiszen a bajnoki mérkőzéseken az átlagos nézőszám a háromezret sem éri el.

Reménykedtünk, hogy majd a világbajnoki selejtezőkön ugyanazt a válogatottat fogjuk látni, amelyik a nyáron annyi örömet szerzett nekünk. A játékoskeret valóban nem változott, viszont már az első három mérkőzés után alaposan megcsappantak a továbbjutási esélyek. A Svájc elleni meccsen talán nem is várhattunk győzelmet, hiszen a nyugat-európai élklubokban meghatározott szerepet betöltő játékosokból összeállított válogatott jelenleg jobb a magyarnál. A Feröer-szigeteken hagyott két pont azonban sorsdöntő lehet a továbbjutás szempontjából. De mennyit ér a Rigában szerzett három pont?

A We Global Football statisztikája mindössze 6,38%-ra teszi a magyar válogatott továbbjutási esélyeit. Talán túlzott elvárás a csapattal szemben, hogy ezentúl minden világ- és Európa-bajnokságon jelen legyen. Az Eb-n a kontinens legjobb 24 válogatottja lép pályára, az oroszországi vb-re azonban mindössze 13 európai válogatott válthat jegyet. Csalódásról akkor beszélhetünk, ha a 2020. évi Európa-bajnokságon nem vesz részt a magyar válogatott. Addig lehet építkezni és bízni abban, hogy azok a szurkolók is visszatérnek a válogatott mellé, akik a nyári nagy ünneplésben még a menet élén jártak, az Eb-selejtezők gyenge rajtja miatt azonban elpártoltak a csapattól.


Kattintson az alábbi képre, és olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..