home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Kirándulás Fülére
Tomek Viktor
2008.10.08.
LXIII. évf. 41. szám

A Masterplast Yu az idén 46 diák üdüléséről gondoskodott.
A Masterplast Yu építőipari anyagok nagykereskedelmével foglalkozó szabadkai vállalat az előző évek hagyományát folytatva az idén is táborozást szervezett a magyarországi Fülére azoknak a gyerekeknek, akiknek másképp nem nyílt...

A Masterplast Yu építőipari anyagok nagykereskedelmével foglalkozó szabadkai vállalat az előző évek hagyományát folytatva az idén is táborozást szervezett a magyarországi Fülére azoknak a gyerekeknek, akiknek másképp nem nyílt volna üdülésre lehetőségük. Az idén a csantavéri, a szabadkai és a hajdújárási kisdiákok tölthettek el egy felejthetetlen hetet a fülei Tibor-tanyán. A negyvenhat tanulóból álló csapat augusztus 10-én indult útnak a Masterplast udvarából. A gyerekeket Szikora Andrea, Kozma Szilvia és Nikolić Antun tanárok kísérték el.
- A kirándulást elsősorban a vízum, illetve más szükséges úti okmányok beszerzése előzte meg, majd több alkalommal is tartottunk szülői értekezletet, hogy részletesen megbeszéljük a teendőket és azt, hogy mire kell felkészülni az utazás során. Az út elég fárasztó volt, de a szívélyes fogadtatás, a hely hangulata, a meleg vacsora és kávé feledtette velünk. A három iskolából érkező diákokat vegyesen helyeztük el a szobákban, így lehetőség nyílt számukra az ismerkedésre és a barátkozásra. A gyerekeket meglepte ez a hír, de az első meghökkenés nem tartott sokáig, gyorsan összemelegedtek, és másnap már barátokként játszottak - mondta Kozma Szilvia, a hajdújárási iskola diákjainak kísérője.
- Hétfőn és szerdán a Balaton-parton napozva és a hűsítő vízben fürödve töltöttük az időnket. A gyerekek nagyon élvezték, az ebéd, az meg külön élményszámba ment! Házigazdáink utánunk hozták a strandra, és a víz mellett fogyaszthattuk el. Kedden és csütörtökön lovaglással telt a nap nagy része. Ennek a programnak is igen nagy sikere volt. Mivel sokan voltunk, a gyerekeket két csoportba osztottuk, amíg az egyik csoport lovagolt, a másikkal kisebb gyalogtúra keretében körbejártuk a falut. Pénteken Székesfehérvárra kirándultunk, és megtekintettük a Romkertet. A gyerekek nagy örömére idegenvezető mutatta be nekik a hely nevezetességeit, beszélt a történelméről és Szent István kőkoporsójáról - elevenítette fel az emlékeket Nikolić Antun, a csantavéri diákok kísérője.
- A szervezett programok a gyerekek egész napos elfoglaltságáról gondoskodtak. A közösen eltöltött idő, a különféle játékok, az asztalitenisz-csaták, a focimeccsek mind szorosabbra fonták az amúgy is nagyon könnyen szövődő barátságokat. Pénteken - az indulás előtti napon - mindenki egy kicsit szomorú volt. Aznap este a tábortűz mellett a fiatalok maguk sütötték meg a vacsorájukat. Nagyon élvezték a közös szalonnasütést, és biztos vagyok benne, hogy maradandó emlék marad számukra. A tábortűz mellett megcsillantak az első búcsúkönnyek is a gyerekek szemében. Másnap induláskor már szinte senki sem tudta titkolni érzéseit - nyilatkozta Szikora Andrea, a szabadkai iskola tanulóinak kísérője.
Ezeket a lelkes beszámolókat hallva nem csoda, hogy a negyvenhat szabadkai, csantavéri és hajdújárási tanuló, szüleivel együtt, mennyire hálás a Masterplast Yu-nak, hogy lehetővé tette számára ezt a feledhetetlen táborozást, melyen életre szóló barátságok szövődtek, és olyan élményekben volt részük, amelyekre e vállalt nélkül talán sohasem kerülhetett volna sor.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..