home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Királyhalom él és élni akar
Tóth Tibor
2016.05.21.
LXXI. évf. 20. szám
Királyhalom él és élni akar

A kedvezőtlen időjárás, az egész nap szakadó eső sem rontotta el a királyhalmi falunapot, mely a falu apraja és nagyja számára egyaránt ünnep. A nap folyamán minden korosztály megtalálhatta a számára legérdekesebb eseményt.

A helyi cserkészek szervezésében a gyerekek különféle ügyességi játékokban mérettettek meg, pihenésképpen pedig kézműves-foglalkozásokat próbálhattak ki. A főzőversenyre ezúttal tíz hazai és magyarországi csapat gyűlt össze. A szervezők egy kis újítást vezettek be, nem hirdettek ugyanis eredményt, hanem minden részt vevő csapat egy-egy oklevelet kapott. A faluház nagytermében megtartott művelődési műsor elején Katona Róbert, a királyhalmi helyi közösség elnöke üdvözölte a termet megtöltő közönséget. A település első embere kiemelte, hogy mindig büszkeséggel tölti el, amikor bemutathatja a falu sikereit.

— Büszkék vagyunk a fiataljainkra, akik hamarosan fellépnek önök előtt, illetve említhetem az egyidejűleg folyamatban levő három kiállítást: a borászok, a képzőművészek bemutatóját, valamint a falu művelődési és sporteredményeiből összeállított tárlatot is. Királyhalom él és élni akar. Művelődési otthonunkban a csoportok igazi harcot folytatnak a próbák időpontjáért, hiszen a terem mindennap tele van. Haladni és fejlődni szeretnénk, amihez időre van szükség. Tennivalónk akad bőven, utcákat kellene aszfaltozni, az ivóvízhálózatot bővíteni. Egy fejlődőképes közösség vagyunk, mely minden feladatot megpróbál megoldani — mondta Katona.

A művelődési műsorban a helyi Petőfi Sándor ME szakcsoportjai mutatkoztak be. A Vinea Regis gyermekkar, a modern táncosok, a néptáncosok, a szólóénekesek és a szavalók léptek közönség elé.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..