Azoknak is leginkább a fejfedői, hiszen nemrég nyitották meg a Kalapdivat című kiállítást, melynek megálmodója Aleksandra Jovanović, a šabaci múzeum néprajzkutató antropológusa. A kalap sohasem megy ki a divatból, esetleg némileg megváltozik. A női fejeken manapság ismét egyre többször látunk régi időket idéző nyári és téli kalapokat, a férfiak közül pedig nem csak nagyapáink viselnek fejfedőt, hiszen a fiatal pasik körében határozottan menő kalaposnak lenni.

Sombrero, cilinder, keménykalap, borsalino, fedora, panama-, girardi-, szalmakalap, kis és nagy karimájú fejfedő. A kalap divatcikk, státuszszimbólum. Készítik szőrből, szalmából, szövetből. Sok fajtája létezik ennek a fejünket díszítő, a hajunkat pedig eső elől megóvó ruházati kelléknek. A városi múzeumba belépve a ’20-as évek zenei válogatása fogad bennünket, rajtam kívül egy lélek sincs bent, de ez nem is csoda, hiszen délután két óra van, valószínűleg még mindenki a munkahelyén csücsül. Senki sem szól rám, hogy ne érj hozzá, senki nem figyeli, ahogy nézem. Ez a legjobb módja egy kiállítás megtekintésének, s erre csak most jöttem rá, mert először történt velem ilyen. Mindig volt a teremben legalább egy kiállításőrző néni.

Elbóklászok hát kedvenc korszakomban, a ’20-as években, megnézem a régi felvételeket a Szabadka utcáin sétálgató kalapos úriemberekről. A kiállítás központi helyén egy óriási fotó, rajta kalapkészítő kisasszonyok, alatta egy kávézóasztalka két székkel, az asztalon két porcelán kávéscsésze és régi divatlapok. A sarokban egy Singer varrógép, a falakon a kalap, a šabaci kalapgyár és a szabadkai kalaposok története, indulása, egy fénykép a leghíresebb szabadkai kalapboltról, mely a mai Danilo Kiš Könyvesbolt helyén várta a kalapra éhes fejeket, és sok-sok kalap. Női, férfi- és gyermekkalapok, cilinderek, sityakok, fiataloknak és gazdagoknak való, madártollas és csipkével díszített fejfedők, a kalapkészítéshez szükséges eszközök, néhány estélyi ruha, kalapdobozok, kalaptűk, tehát minden, ami kalap. Az egyik sarokban egy tükör, mellette fogas, a rajta lógó kalapkákat pedig bárki felpróbálhatja (nem csak akkor, amikor nem figyel rá a múzeum munkatársa). Az én fejemre jellemzően csak kettő fér rá, túl nagy ugyanis. Mármint a fejem.

Eszembe jut az Őrült Kalapos és Churchill, Poirot és a Teszlek Süveg, a cowboyok, valamint a dámák kalapról arcba hajtható csipkefátyla. Meg a kalapviselés szabályai. Keresztény templomban például egy férfinak illik levennie a kalapját, a zsinagógában viszont férfiaknak és nőknek is tiszteletlenség fedetlen fővel belépni. A kalap megemelése a régi időkben a köszönés egy formája volt, a katonák kalapjukhoz emelt kézzel szalutálnak, és így tovább. A női kalap használata Marie Antoinette korához, azaz a XVIII. századhoz köthető, s a női emancipálódási kísérletek jelképeként is felfogható. Mennyi mindent mesélnek ezek a fejfedők, melyek mindeddig a fogas legtetejéről figyelték a szoba történéseit...

Lányok, fiúk, férfiak és nők, kalapot a fejre! Válogassunk ízlésünk szerint, mert az biztos, hogy egy jól megválasztott kalap még a legegyszerűbb ruhát is felélénkíti. Látogassatok el a Szabadkai Városi Múzeumba, és inspirálódjatok!