A magyar Országgyűlés megkezdte az ország új alaptörvényének megalkotását. A képviselők összesen több mint negyven órában szólalhattak fel a Fidesz-KDNP, illetve a Szili Katalin által előterjesztett javaslatok összevont általános vitájában. A vita azonban eléggé egyirányúvá vált, miután az új alkotmány megalkotásának legfőbb ellenzői, az MSZP és az LMP is jelezte, hogy nem vesz részt az alkotmányozásban. A távolmaradásuk okain, sajátos indokain azonban érdemes kissé elgondolkodni. Tulajdonképpen nagyon le lehet egyszerűsíteni az ellenzéki pártok, azokon belül is főként a szocialisták alkotmányról alkotott logikáját. Mesterházy Attila szocialista pártelnök fogalmazta meg talán legtömörebben ezt a logikát, amikor a szabadság és a köztársaság fogalmát mintegy ellenpólusként szembeállította a készülő alkotmánnyal. Idézzük pontosan az elhangzottakat: ''A magyar szocialisták elítélnek minden bal- és jobboldali zsarnokságot, amely a magyar embereket sújtotta évszázadok alatt. De tisztelik és folytatják minden jobb- és baloldali, minden arisztokrata, nemes, közrendű magyar ember szabadságtörekvését, mégpedig köztársaság államformában. (...) A Köztársaság nem ruha a nemzet testén. A Köztársaság jelenti azt, hogy Magyarország mindannyiunk hazája, kirekesztés nélkül.”
Itt azonban szinte kötelező megállni néhány fontos gondolat erejéig. A köztársaság államformát Magyarország esetében egyáltalán nem lehet egy amerikai vagy francia mintához hasonlítani. Mint az elmúlt évszázad során Kelet-Európában annyi minden más, úgy az államnak ez a rendszere is jelentős mértékben eltér az ideálistól: elveszítette egykori értékeit, kiüresedett, sőt a világ egyik legborzasztóbb diktatúrájának vált formájává. Magyarország történetében a szovjet kormányzási rendszer kialakulásával már az első napokban, hetekben beigazolódott, hogy az a bizonyos szabadság vagy az a bizonyos felszabadulás csak nagyon keveseknek jelenthetett valamit. A későbbi évek, évtizedek be is bizonyították, hogy csak a diktatúra haszonélvezőinek vált hasznára. Talán nem mellékes (még ha Magyarországon a jelen korunkban is vannak olyanok, akik szerint mellékes) megjegyezni, hogy a határon túli magyarság számára az úgynevezett köztársaság szabadsága szinte örök rabságot, kitaszítottságot, másodrendű állampolgárságot jelentett. Magyarország esetében egyértelműen kijelenthető, hogy az elmúlt század eseményeinek következményeként a köztársaság volt az az államforma, amely jogilag is definiálta és elfogadtatta a magyar lakossággal a határon túli magyarság kizárását a magyar nép, nemzet vagy a magyar köz, közösség sorából. Míg a mindenkori Magyarország fogalma, államformái a magyar nép egészére vonatkoztak, addig a köztársaság államformája csakis a szovjet megszállás után a megcsonkított országban maradt vagy ott élő magyarokra vonatkozott. Így változott át a szabadság villámgyorsan rabsággá, egy közösség, egy ország, egy nép, egy nemzet, egy lakosság pedig hamis, kirekesztő köztársasággá. Aki ezeket a fontos tényeket figyelem kívül hagyja - akár az újonnan készülő alkotmány kapcsán vagy akár általában -, az ''csupán” azt kérdőjelezi meg, vagy éppenséggel definiálja, hogy tulajdonképpen a határon túli magyarság egy törvénybe bújtatott firkálmány, egy eszement országfeldarabolás révén soha nem tartozhat jogilag, törvénybe, alkotmányba foglalva egykori anyaországához.
Az MSZP részéről persze érthető a kontinuitás egy letűntnek vélt kor jogi, politikai, társadalmi formáit illetően, hiszen a párt mind a mai napig az említett kor társadalmi hagyatékaiból táplálkozik. Vajon Magyarországot, a kollektív magyar nemzetet meddig tarthatja túszul egy párt diktatúrához köthető viszonyrendszere? Talán az új alkotmány erre is választ fog adni, mert ezeknek az ügyeknek a tisztázása nélkül és minden magyar emberre vonatkozó államforma nélkül Magyarország örökre másodhegedűs lesz az európai országok sorában.