Hogy melyik színházunk volt a rég- és közelmúltban a ,,legigazabb', azt ma már nehéz megmondani, nehéz értékelni egy-egy előadást, a rendezők és a színészek hozzájárulását a sikerhez vagy a bukáshoz. A kezdethez, azokhoz az évekhez, színházi előadásokhoz alig merünk hozzászólni. Maradtak ugyan ránk...
A társulat direktoráról szóló adataink hiányosak. Debrecenben született, 1797-ben, de hogy melyik hónapban s mely napon, azt nem tudhatjuk. Elhunyt 1852. március 13-án. Kilényiék 1818-ben érkeztek Szabadkára Arad felől, miután felvették az Alföldi Nemzeti Színjátszó Társaság nevet. Mindenütt, ahol megfordultak, nagy sikert arattak, talán azért, mert tetszetős volt a műsoruk. Az évek során Kilényi lett az itteni ,,localis théátrum' egyik legnagyobb, legambiciózusabb úttörője, megalapítója is egyben, de mivel vándortársulatot vezetett, másutt is eredményes volt a tevékenysége.
A trupp Szabadkán megállapodott. A Városi Tanács elégedett volt a látott előadásokkal, a felkínált műsorral, s ezért a társulat tagjai díjmentesen használhatták az áramot. Szabadka megmozdult. De aztán az osztrák vezetés alatt álló Helytartótanács 1818. január 19-én kelt rendeletével megtiltotta a gimnázium termének használatát Kilényiéknek. Ezért a társulat kénytelen volt áttenni székhelyét a Schultz-féle vendéglőbe, onnan pedig a Fekete Sas termébe. Nem éppen eszményi körülmények között folytak az előadások, mert a nézők kedvükre pipázhattak és borozgathattak, amíg a színészek a rögtönzött színpadon komédiáztak, vagy éppen tragédiát adtak elő, hol tehetségesen, hol kevésbé tehetségesen. A Fekete Sas termébe nem volt egyszerű bejutni, de a társulat tagjai feltalálták magukat. Egy létrát helyeztek el az ablak alatt, s azon felkapaszkodva minden este bejutottak az előadás színhelyére. Kilényi társulata csupán maroknyi volt, s ezért, amikor egy színésznőjük, Ecsedy Jozefa ágynak dőlt, több napig szüneteltek az előadások. A színésznő csakhamar meggyógyult, de akkor váratlanul betoppantak a városba a német teátristák. Meg is kapták a termet. A magyarok most már a szabadkai ,,kávés Schultz uramnak Szájában' sem léphettek fel, természetesen a gimnáziumban sem, pedig ott a városi tanács a vendégjáték megkezdése előtt saját költségén padokkal és ülőhelyekkel láttatta el, ugyancsak színpadot is állíttatott a terem egyik szegletében...' Kilényiek mégis távoztak Szabadkáról.
Az igazsághoz tartozik az is, hogy a színházi előadások akkortájt nem voltak túl színvonalasak. A vándorszínészeket sehol sem kényeztették el, úgyszólván kenyéren és vízen éltek. Például Váli Béla A magyar színészet története című könyvében a következőkről számol be: ,,Egy alkalommal Déryné, a primadonna ablakmászás közben átszúrta a mellére kötött marhahólyagot, amelyben a vért helyettesítő vörösre festett víz volt rejtve, a januári fagyasztó hideg következtében úgy áthűlt, hogy veszélyes beteggé lön...' Azt sem szabad elhallgatni, hogy Kilényi, a direktor úr gyakran színészkedett is, fellépett néhány előadásban. A szabadkaiak zokon vették tőle, hogy ,,szerepeit ritkán tudja'. Szegénynek alig maradt néhány percre a tanulásra, mert a vándortruppok direktorai mindent maguk csináltak: plakátokat ragasztottak, jegyet árultak, rendeztek, nekik kellett összeállítani a műsort is s ők tartották a hátukat, ha az előadás megbukott, ha nem vonzott nagy tömegeket. Gyakran fordították is a darabokat németből, olaszból, franciából, angolból, néha még oroszból is, át is dolgozták a műveket, szereplőket ,,öltek meg', ha kevés színésszel rendelkeztek...
A Kilényi társulat olyan ,,menő' színészeket szerződtetett, mint Szentpétery Zsigmond, Abday Sándor vagy a dívák dívája, Déryné Széppataki Róza, Csepreghy Anna és mások. Kilényi a társulatával még 1820-ban, 1827-ben és utoljára 1833-ban vendégszerepelt Szabadkán. De ellátogattak Zomborba és Zentára is. A legjelentősebb évad az 1827-es volt, mert abban az évben az erdélyi együttes ,,a nemzeti nyelven még eddig nem hallott, új, szorgalommal gyűjtött, többnyire énekes darabbal' örvendeztette meg a nézőket. Megtartották Szabadkán abban az évben az első operaelőadásokat, melyekről már említést tettünk. Kilényiek egyik vendégjátéka után a helyi újságban cikk jelent meg, amelyben a szerkesztő sürgeti az állandó színház gyors felépítését. Ez az álom 1854-ben megvalósult.