home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Kilátástalan helyzetben a gazdák
TÓTH Tibor, TALPAI Lóránt
2013.12.04.
LXVIII. évf. 49. szám
Kilátástalan helyzetben a gazdák

Óbecse községben több mint 1300 gazda kapott felszólítást az óbecsei adóhivataltól, hogy évekre visszamenőleg fizessék be a nyugdíj– és az egészségbiztosítási járulékot. Tizenegy birtokos földjének egy részét már be is táblázták, Péterrévén pedig négy gazda földjére tenyerelt rá az adóhivatal.

Zórád Zoltán 10 holdon konyhakertészettel foglalkozik. Több mint tíz éve nem fizeti a nyugdíj– és egészségbiztosítási járulékot, amiért 13 000 eurót követelnek tőle. Mivel nem tud fizetni, október végén két hold földjét lefoglalta az adóhivatal.

— Mindkét járulékot rendszeresen törlesztettük a feleségemmel, azonban 1994-ben egy műtétet az egészségügyi biztosító nem akart kifizetni. 1200 márka akkoriban is hatalmas összeg volt. Ezen felháborodtam, és kértem, hogy jelentsenek ki minket. Amíg tömtük a kasszát, megfeleltünk, viszont amikor nekik kellett volna segíteniük, akkor nem kaptunk semmit. A feleségemet kijelentették, engem nem akartak — mondta a gazda.

A 13 000 eurónyi tartozását huszonnégy havi részletre ki lehetne fizetni, viszont 120 százalékos kamatot számolnának rá, és végül az összeg akkora lenne, hogy sosem tudnák utolérni magukat. A gazdák felkeresték az óbecsei adóhivatal illetékesét, Salma Snežanát, aki azt mondta, hogy törvény szerint járnak el. A gazdák Szerbia legalább húsz községébe telefonáltak, ám egyikben sem követelik visszamenőleg a járulékokat, és sehol sem táblázták be a földművesek földjeit. Miért csak Óbecse községben érvényes ez a törvény?   

— Jó lenne, ha az illetékesek minket is meghallgatnának. Ha valakinek tíz holdnál kevesebb földje van, abból megélni sem tud, nemhogy évente 100 000 dinárt fizessen e két járulék címén. A földterület kiterjedése nem befolyásolja az összeg nagyságát: annak is ugyanannyit kell törlesztenie, akinek egy nagyobb kertje van, és annak is, aki 100 hektár földdel rendelkezik. A törvényt meg kellene változtatni, olyan közös nevezőt találni, ami nekünk is elfogadható lenne. Az összeget a földbirtok nagyságával arányosan kellene kiszabni. Nem tudom mi lesz az emberekkel, ha elveszik a földjeiket. Munka nincs a településen. Mindannyian sorban állunk majd szociális segélyért. Össze kellene fognunk és tenni valamit. Sokan azonban úgy viselkednek, mintha szégyellnék tartozásukat — mondta Zórád gazda.

Berkes Károly 10 holdjából másfelet terheltek meg. Tőle 1 millió 300 ezer dinárt követelnek.

— Először arra gondolkodtam, kifizetem, ám ekkora összeget képtelenség lenne, hiszen a kamat túlságosan magas. A nagyobb termelők könnyebben törlesztenek, ők támogatást is kapnak, és a jövedelmük is nagyobb. Az a szomorú, hogy akinek egy hold földje van, annak is 100 000 dinárt kell fizetnie évente, annyi jövedelme azonban nincs a földből. A kistermelőkkel másként kellene eljárni. Ha ezt a pár holdat is elveszik tőlünk, akkor szociális esetekké válunk. Péterrévén a földművesek 80 százaléka kistermelő, mi lesz, ha tönkreteszik őket? Nem értem, miért négyünket találtak meg. Tudok olyat, aki nagyobb összeggel tartozik, és még felszólítást sem kapott. Bármikor kijöhetnek és elvehetik a földet — mondta Berkes gazda.

Acsai Géza kilenc holdjából négy holdat tábláztak be, és másfél millió dinárt követelnek tőle.

— Ebből nincs kiút, a maradék öt holdamat eladom, és szociális segélyre jelentkezek. Az államnak dolgoztam, önmagam után nemcsak a családomnak, hanem nagyon sok embernek adtam kenyeret, most pedig elveszik, amim van, hogy ne tudjak gazdálkodni. Minket, kisgazdákat letipornak. Rátették a kezüket a tulajdonunkra. Ha eltörölnék a kamatot, akkor az összeget apránként, részletekben ki lehetne fizetni. Na, de így? — mondta Acsai gazda.

A földművesek egy összejövetelt szeretnének tartani, ahova a község érintett gazdáin kívül meghívnák az óbecsei adóhivatal illetékeseit is, abban bízva, hogy mindkét fél számára megfelelő megoldás születik.


Acsai Géza, Zórád Zoltán, Berkes Károly


Reformokra van szükség

Vajdaság bizonyos településein az adóhivatal elkezdte behajtani azokat az adósságokat, amelyeket a mezőgazdasággal foglalkozó termelők az utóbbi esztendők során felhalmoztak. Sokan jelentős összeggel tartoznak, melyet nem tudnak törleszteni. Mivel a kötelezettség a kistermelőket terheli leginkább, kérdéses, hogy az állam nyújt-e valamiféle segítséget a jövőben, hogy a tartozást részletekben törleszthessék. Fontos kérdés továbbá az is, hogy az állam egyforma szigort gyakorol-e az ország minden mezőgazdasági területén a termelőkkel szemben, vagy sem.

Ez ügyben Fremond Árpád, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője nemrég kérdést intézett Lazar Krstić pénzügyminiszterhez. A képviselőt a miniszter válaszáról és a gazdák helyzetéről kérdeztük.

— Két-három héttel ezelőtt Óbecse község gazdái azzal a gonddal kerestek meg bennünket, hogy nem tudják törleszteni az utóbbi években felhalmozódott adósságukat. A tartozás főként a be nem fizetett nyugdíjjárulékból és az egészségügyi biztosításból halmozódott fel. Némely mezőgazdasági termelő tartozása meghaladja az egymillió dinárt. Az adóhivatal ezért meglehetősen drasztikus lépésre szánta el magát: tulajdonképpen letáblázta, azaz elvette a termelők földjeit. Az országban ilyesmi az utóbbi évtizedekben nem történt. Az eljárás példátlan, annál is inkább, mert tudomásom szerint egyelőre csak magyar termelők földjét foglalták le. Mivel főként pár holdat megművelő termelőkről, illetve kis- és középgazdaságokról van szó, az évi 90 000 dinárt meghaladó összeget képtelenek kifizetni. Érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi adótörvény nem tesz különbséget a száz és pl. a három holdon gazdálkodó termelő között. Mivel mindenkinek ugyanakkora adót kell befizetnie, érthető, hogy a kistermelők összeroppannak a terhek alatt. Ezek a családok nap mint nap a megélhetésükért küzdenek, ráadásul most a földjeiket is elvették tőlük. A gazdák egyébként bírósághoz fordultak, fellebbeztek az ügyben. A kialakult helyzet kapcsán két héttel ezelőtt kérdést intéztem Lazar Krstić pénzügyminiszterhez, a nyugdíjbiztosító és az adóhivatal igazgatójához, valamint az óbecsei adóhivatal igazgatójához is. Az iránt érdeklődtem, hogy Szerbia más területein is elvették-e a termőföldeket a tulajdonosoktól, és hogy országos szinten mekkorák a tartozások, illetve hogy egy-egy önkormányzatban, településen hány felszólítást küldtek ki az utóbbi időszakban. Konkrét választ azonban azóta sem kaptam. Csupán Lazar Krstić pénzügyminiszterrel sikerült beszélnem a parlamenti költségvetési vita után. Felhívtam a figyelmét az ügy fontosságára, és megkértem, hogy mielőbb válaszoljon a kérdéseimre. Röviden kitérnék a Vajdasági Magyar Szövetség álláspontjára is az üggyel kapcsolatban. Biztosak vagyunk abban, hogy a nyugdíjjáruléknak és az egészségbiztosításnak a rendszere reformra szorul. A földterület méretétől függően kellene megszabni az adó és járulék összegét, továbbá figyelembe kellene venni azt is, hogy némely gazdák bérlik, illetve bérbe adják-e a földjeiket. Ha a jövőben is a jelenlegi rendszer fog működni, akkor várhatóan egyre több kistermelő lesz képtelen fizetni az adót.

Az ügyben megkerestük az óbecsei adóhivatal illetékesét is, telefonon azonban azt a választ kaptuk, hogy levélben forduljunk a belgrádi adóhivatal sajtóközpontjához.       

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..