home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Kihirdették Zenta község legjobbjait
Tóth Tibor
2018.01.19.
LXXIII. évf. 2. szám
Kihirdették Zenta község legjobbjait

Néhány nappal az óév vége előtt adták át Zentán az év legjobb sportolóinak, edzőinek, sportmunkásainak járó elismeréseket. A színházterem szinte színültig megtelt a kiváló sportolókkal, akik ünnepélyes keretek között vehették át megérdemelt jutalmukat.

A jelenlevőket Bicók Róbert, a Zentai Sportszövetség elnöke üdvözölte, aki elégedettségének adott hangot annak kapcsán, hogy a kisvárosként számon tartott Zentán ennyi kiváló sportoló és sportmunkás fejti ki tevékenységét. Kitért a nemzetközi sikereket elért zentai sportolókra — Nemes Viktorra, Frísz Krisztiánra, Györe Lászlóra, Szabó Szebasztiánra, Kéri Valentinára, Nikolić Nemanjára —, akik eredményeikkel öregbítették Zenta hírnevét szerte a világon, illetve azokról a fiatalokról sem feledkezett meg, akik pályájuk elején példaképként tekinthetnek a fent említett sportolókra.

A szervezők némi változást vezettek be, mivel az eddigi gyakorlattól eltérően korosztályonként nem az első három helyezettet díjazták, hanem csak az elsők részesültek elismerésben. Az olimpiai sportágak kategóriájában a fiatalabb pionírok mezőnyében Zórád Vanja (atlétika, második hely az országos bajnokságon) szerezte meg az első helyet a lányok, illetve Vámos Antal (birkózás, országos bajnoki cím) a fiúk mezőnyében. A pionírok versengéséből Világos Adriana (atlétika, országos bajnoki cím) és Mario Vuković (birkózás, ezüstérem a Balkán-bajnokságon) került ki győztesen, a serdülők között Barta Éva (kajak, országos és tartományi bajnoki cím, 6. hely az Európa-bajnokságon és 10. hely a világbajnokságon) és Surányi Martin (birkózás, országos és tartományi bajnoki cím, 15. hely az Európa-bajnokságon) lett a legjobb, az ifik mezőnyében pedig Fenyvesi Janka (kajak, 3. hely az országos bajnokságon) és Katona Ádám (birkózás, országos bajnoki cím) vitte el a pálmát. Győztest hirdettek a fiatalabb felnőttek és a felnőttek mezőnyében is, előbbiben Fenyvesi Abigél (kajak, 13. hely az Európa-bajnokságon) és Marko Subotić (kajak, 18. hely az Európa-bajnokságon), utóbbiban pedig Sóti Csilla (atlétika, 2. hely az országos bajnokságon) és Báló Petar (birkózás, 15. hely az Európa-bajnokságon) végzett az első helyen.

Sóti Csilla hétpróbában végzett a második helyen az országos bajnokságon.

— Rendkívüli elismerésként élem meg ezt a kitüntetést, nem gondoltam, hogy ilyen rangos díjban részesülök. Sokat dolgoztunk Zentán meg Szegeden is, kiváló csapattal készülhettem a versenyekre, és e kettő ötvözete meg is hozta a gyümölcsét. Október óta készülünk a január és február folyamán sorra kerülő téli bajnokságokra. 2018-ban szeretném megismételni előző évi eredményeimet, illetve ha lehetséges, akkor felül is múlni. Ez azonban még a jövő titka — mondta Sóti.

A nem olimpiai sportágak kategóriájában hét elismerés talált gazdára. A pionírok mezőnyében Horvát Kátai Alex (kick-box, tartományi bajnoki cím) kapta a díjat, a serdülőknél pedig Lázár Flóra (mazsorett, országos bajnoki cím) részesült elismerésben. Az ifjúsági korosztályban Szuromi Renáta (mazsorett, országos bajnoki cím) és Dukai Béla (kick-box, tartományi bajnoki cím), a fiatalabb felnőttek mezőnyében Kéri Valentina (kick-box, világbajnoki cím), a felnőtteknél pedig Bajić Halasi Éva (kick-box, bronzérem a világkupán) és Kaszás Dávid (savate, ezüstérem a Balkán-bajnokságon) szerezte meg az első helyet.

Ősz Szabó Ferencet (sakk) életműdíjjal tüntették ki, a legjobb csapatnak a Zenta Kézilabdaklub bizonyult, a legjobb klubnak járó elismerést a Tiszavirág Kajakklub képviselője vehette át, a legjobb kis létszámú csapatnak a férfikajaknégyest választották, a legjobb edzőnek járó elismerést pedig Halász Mihály, Kéri Valentina edzője kapta.

Balla Kolos több korosztályos csapatot (2007. évi korosztály fiúk és lányok, 12 éves fiúk, 14 éves fiúk, 16 éves fiúk, 14 éves lányok) vezet, ezek a tartományi korosztályos bajnokságokban szerepelnek, a felnőtt női és férficsapatban pedig másodedzőként tevékenykedik.

— A ma átvett díj hatalmas elismerés a klub, az edzők, a gyerekek és a szülők számára. Emlékezetem szerint az egyesület még sosem részesült ilyen magas elismerésben. Lehet ezt arra fogni, hogy a sportcsarnok megnyitásával jelentősen javultak a feltételeink, ami igaz is, viszont a klub hamarosan hatvanöt éves lesz, így nem lehet azt mondani, hogy a kézilabda Zentán divatsport volna. Legjobb eredményünket a 2007. évi korosztály érte el, sportolóink a decemberben Adán megrendezett Mikulás-kupán a második helyet szerezték meg. Nekik köszönhetjük ezt a díjat. Nagyon sok ügyes és tehetséges gyerek sportol nálunk, többen már négy éve erősítenek bennünket. A 2007/2008-ban születettek már óvodáskorukban a Partizan épületében kezdtek el kézilabdával foglalkozni. Ez az a csoport, amelyet edzés végén nem lehet hazaküldeni, mert a gyerekek még játszanának, edzésre pedig legalább fél órával korábban érkeznek, hogy minél több időt tölthessenek a pályán. A felnőttférfi-csapatunkkal szeretnénk feljutni a II. Vajdasági Ligába, a lányokkal pedig megtartanánk a helyünket ebben a rangfokozatban, és lehetőség szerint előkelőbb helyen végeznénk. Az utánpótlásra még több hangsúlyt helyeznénk. Szeretnénk az iskolák közötti kézilabdát magasabb szintre emelni, az alsó tagozatos gyerekeket is bevonni a munkába mini-, illetve szivacskézilabda által — mondta Balla.

A Tiszavirág Kajakklub tagjai az országos bajnokságon huszonhat, a tartományin pedig huszonhét érmet nyertek.

— Nagyon eredményes évet zártunk, hiszen az országos és a tartományi bajnokságon kiérdemelt érmeken kívül egyesületünk csapatversenyben, a Šabac és a Palánka mögött, a harmadik helyet szerezte meg az országban. Három kajakosunk bekerült a válogatottba, és három világversenyen is szerepeltek a zentaiak, akik az A, illetve a B döntőben kiváló eredményeket értek el. Mindig azt mondom, nehéz felülmúlni az előző évi eredményeket, ez azonban általában sikerül. Remélem, hogy jövőre is ezt mondhatom, illetve azt is, hogy gazdagabbak lettünk egy nemzetközi éremmel — nyilatkozta Fehér Csaba, a Tiszavirág Kajakklub edzője.

Az év sportolóit meghatározó bizottság több különdíjat is odaítélt, ezek nyertesei a következők: Nemanja Nikolić (gólkirály az MLS-ben, újra meghívást kapott a magyar labdarúgó-válogatottba), Nemes Viktor (világbajnok birkózó), Nemes Máté (világbajnoki 8. helyezett birkózó), Frísz Krisztián (Európa-bajnok birkózó), Szabó Szebasztián (bronzérmes 50 pillangón a rövidpályás úszó-Európa-bajnokságon), Györe László (az ATP-világranglista 88. helyezettje, szerbiai Davis Kupa-válogatott) és Laták István (a Magyar Szó sportújságírója, szerkesztője, huszonöt éve foglalkozik sportújságírással).

— Jó látni, hogy Zenta mennyi kiváló sportolóval büszkélkedhet. Hatalmas eredménynek számít, hogy ez a kisváros az országosokon túl mennyi Európa- és világbajnoki érmet tudhat magáénak. Különösen kedves a szívemnek, amikor szülővárosomban ismerik el az eddigi teljesítményem. Minden itt kezdődött. Sohasem szabad elfeledni azt az időszakot, mert fiatalkorban kerülnek le az alapok, akkor tanulhatunk legtöbbet. Nagy sikernek tartom, hogy négy éve folyamatosan enyém a gólkirályi cím, bármely bajnokságról legyen szó. Nem hullámzik a játékom, folyamatosan jó teljesítményt nyújtok, ami a sportban nagyon fontos. Örülök, hogy már az első évben begyűjtöttem az észak-amerikai liga gólkirályi címét. Bízom benne, hogy a következő és az azt követő idény is, ameddig a szerződésem Chicagóhoz köt, legalább ilyen sikeres lesz — mondta Nemanja Nikolić.

Nemes Viktor világbajnoki címének köszönhetően érdemelte ki az elismerést.

— Ez volt az eddigi legjobb évem. A szezon nem úgy indult, ahogy szerettem volna, mivel az újvidéki Eb-n az első körben kiestem. A párizsi világbajnokságra rendkívül elszántan utaztam ki, és sikerült is világbajnoki címet nyernem. Zenta város díja mellett megkaptam a Dnevnik napilap elismerését, valamint a Spartak- és a Vihor-díjat is. Január 8-án már edzőtáborba vonulunk, és készülünk az idei versenyekre, melyek közül a májusi Eb, a mediterrán játékok és az októberi, budapesti világbajnokság emelkedik ki. Remélem, sikerül megvédenem a címem.

A díjátadót a Tisza Menti Fúvószenekar fellépése tette ünnepélyesebbé.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..