home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Kialudt a láng
Tóth Tibor
2016.08.28.
LXXI. évf. 34. szám
Kialudt a láng

Rióban hétfőre virradó éjjel véget értek a XXXI. nyári olimpiai játékok küzdelmei. A magyar együttes 8 arannyal, 3 ezüsttel és 4 bronzzal zárta a játékokat, a szerbiai küldöttség mérlege pedig 2 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérem.

A szerb küldöttségnek egészen a játékok 11. napjáig kellett várnia az első éremre, mely egyből a legfényesebb, azaz arany lett. A szabadkai Davor Štefanek a kötöttfogású birkózók 66 kg-os súlycsoportjában állhatott a dobogó legmagasabb fokára, és ezzel negyven év után ismét birkózó szerzett aranyat az országnak és Szabadkának, hiszen 1976-ban Montrealban is egy szabadkai, Momir Petković szerzett olimpiai bajnoki címet ebben a sportágban. A szabadkai arany lendületet adott a többieknek, és a játékok végéig még hét éremmel gazdagodott a szerb különítmény. A várakozásoknak megfelelően a vízilabdázók is olimpiai bajnokokká váltak. A csoportküzdelmekben még botladoztak a Kék Delfinek, az egyenes kieséses szakaszban azonban már nem ismertek kegyelmet: a negyeddöntőben a spanyolokat, az elődöntőben az olaszokat, a döntőben pedig a horvátokat verték meg imponáló magabiztossággal. Az ezüstérmek sorozatát Tijana Bogdanović nyitotta meg, aki tekvandóban, a 49 kg-osok mezőnyében egy szoros döntőben kapott ki egy ponttal. Ugyancsak ezüstöt nyert Marko Tomićević és Milenko Zorić a kajak kettesek 1000 méteres távján, valamint a női röplabda- és a férfi-kosárlabdaválogatott. A röplabdázónők kisebb meglepetésre kerültek a döntőbe, hiszen a negyed- és az elődöntőben a sokkal esélyesebbnek vélt Oroszországot és az Egyesült Államok válogatottját búcsúztatták. A döntőben már sajnos nem tudták megismételni a korábban mutatott ellenállhatatlan játékukat, és a kínaiak 3:1-es győzelmet arattak Zoran Terzić együttese felett. A férfi kosárlabdázók a csoportban csak a kötelező győzelmeket hozták, majd ők is az egyenes kiesés során mutatták meg, valójában mire képesek. A négy közé jutásért a nagy rivális Horvátország, a döntőbe kerülésért vívott meccsen pedig Ausztrália sem tudta megállítani a szerb gárdát. A döntő már nem az elképzelések szerint sikerült, és a nagy esélyes, az amerikai válogatott sima, 30 pontos sikerével megvédte olimpiai bajnoki címét. Ivana Španović az első két sorozat után még vezetett, végül azonban hiába javította meg az országos csúcsot, meg kellett elégednie a bronzéremmel női távolugrásban. A legváratlanabb érmet talán a női kosárlabdázóink szerezték, akik a negyeddöntőben óriási meglepetésre kétpontos különbséggel legyőzték az ausztrálokat, majd a spanyoloktól elszenvedett vereség után, a bronzmeccsen, nagy küzdelemben diadalmaskodtak Franciaország felett.

A magyar csapat, Londonhoz hasonlóan, Rióban is 8 aranyérmet szerzett. A magyar sportolók az első héten 5 aranyat (Hosszú Katinka 3, Szász Emese és Szilágyi Áron 1-1), 3 ezüstöt (Cseh László, Imre Géza, Hosszú Katinka) és 4 bronzot (Kenderesi Tamás, Kapás Boglárka, Márton Anita, férfi-párbajtőrcsapat) nyertek, amit a második héten további három kajakosarannyal toldottak meg. Kozák Danuta kajak egyesben, Szabó Gabriellával párosban és Szabóval, Fazekas-Zúr Krisztinával, valamint Csipes Tamarával négyesben sem talált legyőzőre, ezáltal pedig öt olimpiai bajnoki címmel és egy ezüstéremmel a magyar kajak-kenu sport legeredményesebb olimpikonjává vált. Kozák egyéniben elért diadala egyébként a magyar sport 500. olimpiai érme és 175. olimpiai aranyérme volt.

A nyolc aranyérem jól hangzik, az azonban elgondolkodtató, hogy ez az eredmény három sportágban (úszás, vívás, kajak-kenu) született. A két sikersportágban (úszás és kajak-kenu) mintha gond volna az utánpótlással, hiszen előbbiben csak Hosszú, Kapás, Cseh és Kenderesi nyert érmet, rajtuk kívül a váltó jutott döntőbe, viszont a többiek rosszabbul szerepeltek, mint az várható volt, az utóbbiban pedig a férfiszakág három számban került fináléba, de érmet nem sikerült szereznie. A női vízilabda-válogatottban inkább benne volt az érem, mint a férfiban, de egyik gárda sem léphetett fel a dobogóra.

Az éremtáblázat élén 121 éremmel — közte 46 arannyal — az Amerikai Egyesült Államok végzett, Nagy-Britannia és Kína előtt. Magyarország a 12., Szerbia pedig a 32. helyen zárta a riói ötkarikást. Négy év múlva, 2020-ban Tokióban adnak egymásnak találkát a világ legjobb sportolói.


Nyitókép: Kozák Danuta szerezte meg a magyar sport 500. olimpiai érmét (MTI-fotó: Kovács Tamás)


Kattintson az alábbi képre, és olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..