A Zentai Városi Múzeumban a Múzeumok Éjszakája rendezvény és a múzeumok nemzetközi napja alkalmából május 15-én, 16-án és 18-án számos érdekes programon vehettek részt az érdeklődők. Az alábbi összefoglalóban ezekből emelnénk ki néhányat.
Május 15-én „A játék az különös, gömbölyű és gyönyörű…” címmel kiállításmegnyitót tartottak az épület előcsarnokában. A jelenlévők hagyományos játékszereket láthattak, melyeket a Zentai Városi Múzeum általános néprajzi gyűjteményéből és a Székely Tibor-hagyatékból válogatott össze a tárlat két szerzője, Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató, muzeológus és Burány Katalin néprajzkutató, múzeumpedagógus. A tárlat tárgyai főként Zenta és Magyarkanizsa községek falvaiból származnak. Az első babaruha 1952-ben, a felsőhegyi Újházi Erzsébet óvónő jóvoltából került be a múzeumba.
![]()
Az összejövetel résztvevőit Perpauer Attila, a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatója köszöntötte, aki hangsúlyozta, a gyermekek játékában lakozik leginkább az emberi lélek tisztasága.
– Nem gyári szalagokon, műanyagból készültek ezek a játékok, hiszen a növényi rostok, csont, fadarab, magvak kelnek életre általuk. Természetesek, jellegzetesek. Olyan játékok, amelyeket maguk a gyerekek vagy a szüleik készítettek, bizonyítva, hogy a kreativitás és a képzelet nem a pénz, hanem a szabadság kérdése. Ezek a tárgyak elmesélik nekünk, hogy éljen egy gyermek a világ bármely táján, a játék öröme, a rácsodálkozás képessége teljesen egyetemes – emelte ki Perpauer Attila.
Nagy Abonyi Ágnes, a Zentai Városi Múzeum igazgatója elmondta, második alkalommal rendezik meg az intézmény néprajzi gyűjteményéből a népi gyermekjátékszerek kiállítását. 1995 decemberében Ez is volt a karácsonyfa alatt címmel Vajdaságban először mutatták be az elődök régi, ajándékba kapott játékszereit, valamint felgyűjtötték és közszemlére tették a vajdasági népek saját készítésű játékszereit is.
Több mint harmincéves a kapcsolat Kalmár Ágnes művészettörténésszel, a Kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely nyugalmazott vezetőjével, a Játék Céh Egyesület tagjával, aki a kollégáival ezúttal is ellátogatott Zentára, és megnyitotta a kiállítást. Megtudtuk tőle, hogy több tízezer játékot gyűjtött a Szórakaténusz Játékmúzeumnak, és mindegyikből egy egész élettörténet rajzolódott ki. Ismertette, hogy a zentai kiállítás is sok különlegességet tartalmaz. Például Székely Tibor világutazó gyűjteményéből származó burmai játéktárgyakat, egy csodálatos, XIX. század végi kis mackót, polgári játékokat – porcelánbabát, babakocsit, fa- és gyapjújátékokat és sok mást is.
A kiállításhoz kötődően múzeumpedagógiai gyermekfoglalkozásokat is szerveztek a zentai kisiskolásoknak, Burány Katalin és Nagy Abonyi Ágnes, valamint Szántó Gyula fajáték- és ördöglakat-készítő kézműves, Pósa Elvira fazekas és Molnár Jolánka kézműves, a Rozetta Kézműves Társaság tagjai vezetésével.
Ezen a napon nyílt meg az Egy zentai arcképfestő: Szabados Gábor című kiállítás is.
Szabados (Sichermann) Gábor 1883-ban született Zentán, a helyi gimnáziumban érettségizett 1902-ben, majd a budapesti Festészeti Mesteriskola növendéke lett, és 1909-ben szerzett középiskolai rajztanári oklevelet a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán. 1920 és 1923 között a zentai gimnáziumban tanított. Életrajzában nagyon sok fehér folt, illetve ellentmondás található. Több szemtanú állítása alapján az volt ismert, hogy Auschwitzban lelte a halálát, de neki sikerült túlélnie a deportálást. Budapestre került, ahol átvészelte a nyilasterrort is, és ott hunyt el 1952-ben.
![]()
Bár korábban is készített néhány arcképet, a legtöbbet a ’20-as, ’30-as években festette. Ezek főként zentaiakat és többnyire zsidókat ábrázolnak. A Zentai Városi Múzeumban tizenegy alkotása található, ezek közül tíz portré.
Szarka Mándity Krisztina művészettörténész és Pejin Attila történész, a kiállítás két rendezője fontosnak tartja, hogy Szabados Gábort újra felfedezze a nagyközönség is. Megérdemli, hogy munkássága ne merüljön feledésbe, hiszen a zentai értelmiség különleges színfoltja volt. A kiállításmegnyitó tárlatvezetéssel egészült ki.
Május 16-án a Múzeumok Éjszakája rendezvény alkalmából és május 18-án, a múzeumok nemzetközi napján egész napos nyitvatartással, 9 és 22 óra között várta a látogatókat a Zentai Városi Múzeum. A kiállítások iránt érdeklődők egyebek között magyar és szerb nyelvű tárlatvezetéseken vehettek részt.
Május 18-án Hagyományápolás, kézügyesség címmel a zentai általános iskolák felsős diákjai három csoportjának tartottak múzeumpedagógiai foglalkozást. Ezek az összejövetelek azért számítottak rendhagyónak, mert a búzaszemes zsinórhorgolás technikáját a tizenhárom éves, zentai gyökerű Jakovljević Marko mutatta be a kortársainak, akik a fiú munkáival is megismerkedhettek. Az ügyes fiatallal, aki a szegedi Szabad Waldorf Általános Iskola és Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolájának hetedik osztályos tanulója és a zentai Rozetta Kézműves Társaság legfiatalabb tagja, Juhász Lassú Kornélia könyvtáros beszélgetett.
Marko előtt az asztalon ott sorakoztak az általa zsinórhorgolással készített szebbnél szebb táskák és tárolók, a levendulával töltött zsákocskák és szívecskék, de hozott a más technikával készített kézművestárgyaiból is, pl. fa játékdobozt, madáretetőt, mécseseket, de a gyöngyfűzés sem áll távol tőle. Az érdeklődők természetesen a közösségi médiában is megtalálják a Marko portékái című oldalát, de MILDI márkanéven fesztiválokon és vásárokon is értékesíti a munkáit. A felsoroltak mellett falmászással is foglalkozik, és még a tanulásra is jut ideje.
A múzeumok nemzetközi napját Zentán a zEtna internetes irodalmi folyóirat szerzőinek estje zárta A képzelet emlékezete címmel.
Fényképezte: Tóth Lívia