Egyre nagyobb gond Vajdaságban a házi betegápolók hiánya. A szakképzett ápolók a hivatalos állásuk mellett vagy nem tudják elvállalni ezt a fajta munkát, vagy pedig kimennek külföldre dolgozni. Olyan esetekről is egyre gyakrabban hallunk, hogy az illetőnek semmiféle egészségügyi előtudása nincs, külföldön mégis betegápolóként helyezkedik el.

Elsősorban a fiatalok mennek el, és pontosan az ő erejük, lendületük, motiváltságuk hiányzik az idős vagy az ágyhoz kötött emberek mellől. A családtagoknak sok időt kell rászánniuk, hogy találjanak egy gondviselő személyt arra az esetre, ha önerőből nem tudják megoldani a hozzátartozójuk ellátását.

A Horgoson született, ám Csantavéren élő Bálint Erika húsz éve foglalkozik betegápolással. Az édesanyját tíz évig gondozta, aki fekélyes sebbel a lábán nap mint nap kihívások elé állította őt. Erika ezen az úton haladt tovább. Beszélgetésünk elején a betegápolás nehézségeiről kérdeztem.

— Horgoson több rokonhoz, szomszédhoz hívtak segíteni, mindez rengeteg tudást és tapasztalatot adott. Idegileg, fizikailag és lelkileg is bírni kell ezt a munkát. Alkalmazkodni a betegekhez, együttérezni velük, tisztelni őket, és megpróbálni könnyíteni a szenvedésükön. Szeretem meghallgatni őket, beszélni hozzájuk, bízni a gyógyulásukban, vagy átsegíteni őket a nehéz életszakaszon. Volt, hogy éjszakákon át virrasztottam, mert a beteg ember éjszaka van a legrosszabb állapotban. Többször én magam hívtam orvost, mert megtanultam, hogy ne háborgassam állandóan a hozzátartozókat, ne idegeskedjenek. Amit tudok, azt megoldom.

Erika szomorúan tért rá arra az aktuális gondra, hogy egyre nehezebb házi betegápolót találni, emiatt számtalan rászoruló segítségkérését vissza kellett utasítania.

— Nagymértékben csökkent a házi betegápolók száma, mert a többség külföldre ment magasabb fizetésért végezni ezt a munkát. Sokan gyomorforgató tevékenységnek tartják, hogy a már önellátásra képtelen embereket tisztába tegyék, etessék, itassák, megfürdessék, kicseréljék az ágyneműjüket. Nem könnyű munka, és még így sincs megfizetve, hogy kevesen vagyunk rá, de meg lehet élni belőle. Ez nyilván attól is függ, hogy az emberben mennyi az élet és a gyengélkedők iránti alázat, milyen a hozzáállása. Én szegény családban nőttem fel, így megtanultam a keveset is megbecsülni, más az értékrendem, mint az átlagemberé.

A harmincharmadik életévében járó Baricz Enikő 2012-ben költözött ki Romániából Ausztriába. Bécsben és környékén a Vöröskeresztnél tevékenykedik betegápolóként. Elvégzett egy idősgondozó tanfolyamot, melyen megszerezte az összes szükséges tudást.

— Önköltségből végeztem el a tanfolyamot, de ha valaki munkanélküli, és kérvényezi, akkor a hivatal anyagilag hozzájárul a képzéshez. Itt nagyon jól meg van szervezve ez a munka, államilag is támogatva van, így sok idős néni és bácsi igénybe veszi a szolgáltatást. Átlagfizetést kapunk, mellyel meg vagyok elégedve. Céges autóval megyünk a helyszínre, és mindent megkapunk, amire szükségünk van. Vérnyomás- és vércukorszintmérőt, kesztyűt, higiéniai eszközöket kapunk. A munkakörülmények változóak, természetesen attól függ, hogy milyen helyzetben él a gondozott személy.

Nincs mindenkinek módja a segítség igénybevételére, hiszen a gyógyszerek, a pelenka, az ennivaló és sok esetben a különféle segédeszközök beszerzése is pénzbe kerül. Olyan esetekről is hallunk, hogy a beteg nem kap elegendő élelmet, mert a családnak egyszerűen spórolnia kell.

— Tudok olyan betegekről, akiknek nincs pénzük arra, hogy ápolót fogadjanak. Jómagam aktivista vagyok a Caritas Szeretetszolgálatban, hogy ezáltal is segítsek a rászorulóknak. Ruházattal, pelenkával, élelemmel — bármivel, amivel lehet.

A beteg emberek gondozására a szabadkai betegsegélyzőben igényelhető ápolási díj, ehhez viszont egy orvosnak kell látnia az érintettet és a leleteit, illetve bizonyos okmányokat is át kell adni. Több hónap is eltelik, mire megszületik a döntés, hogy az állam támogatja-e az ápolást, illetve a betegnek kifizetik az összeget.

Külföldön ez egyre népszerűbb munka, eközben viszont itthon nagyon nehéz segítséget és tapasztalt gondozót találni. Erika a lelkiismeretének, a türelmének és a megbízhatóságának köszönheti, hogy olyan sokan megkeresik, és felkérik a munka elvégzésére.

— Előfordult, hogy három betegem volt egyszerre, de hosszú távon nem lehet és nem is szabad így élni. Az ember hátát ugyanis rendkívül megviseli a sok emelgetés. Munkában és betegben sosem volt hiány. Nagyon jólesik, hogy ennyien megkeresnek, várnak rám, visszahívnak, viszont fölöttem is elszállt már az idő, már lassabban dolgozom. A pszichikai megterhelés sem mellékes, hiszen ez is megviseli, kifárasztja az embert. A legtöbb esetben olyan beteg mellé hívnak, aki már a halál felé vezető úton halad, nekem pedig végig kell néznem a szenvedését. Amellett, hogy nagyon felelősségteljes, ez a munka megtiszteltetés is. Az emberek az én gondjaimra bízzák a házukat vagy „csak” a benne vegetáló hozzátartozójukat.

Régebben a nők leginkább háziasszonyok voltak, és el tudták látni az otthon gyengélkedőket. Manapság viszont ők is eljárnak dolgozni, ezért nincs kire bízni a beteget. Ezért nem csupán házi betegápolókra van egyre nagyobb szükség, hanem gyermekőrzést vállaló személyekre, takarítónőkre, kertészekre és sok esetben házi tanítókra is, akik a lecke megírásában segítenek, ha a szülőnek nincs rá ideje. Nyugaton ez már régóta általános jelenség, és lassan a mi térségünkbe is beszivárog. Az igazi baj akkor kezdődik, ha nincs ember, akit felfogadhatnánk. Az egyre nagyobb méretet öltő kivándorlásnak pozitív hozadéka is van, hiszen így biztosan lehet munkát találni, sőt, akár még válogathatunk is a kínálatból. Az idősek sehova sem mennek, vannak elsős diákjaink, gyereksírástól hangos az újszülöttosztály, tehát vannak itt élő emberek, akiket gondozni, nevelni, éltetni kell.

— Ha újrakezdhetném az életem, akkor is ezt a hivatást választanám. Szándékosan mondtam hivatást, mert nekem ez egy küldetés, egy életút, melyet végig szeretnék járni. Sokat imádkozom a betegeimmel, a hit nekik is sokat segít, nekem is. Ebből a munkából nem lehet meggazdagodni, de ha az ember beosztja a pénzt, akkor mindenre elég, amire kell. Úgy gondolom, sokkal nagyobb gazdagság az, amit ez által a munka által kapunk. A rengeteg alázat, tisztelet, empátia, az élethez való ragaszkodás, a nehézségek leküzdése, illetve egyáltalán annak a megbecsülése, hogy mi egészségesek vagyunk, és tudunk magunkról gondoskodni.

A jövőnket nemcsak külföldön, hanem itthon is lehet és kell építeni. Nem hagyhatjuk cserben ezeket az idős embereket, akik azért dolgoztak le egy egész életet, hogy nekünk itt, Vajdaságban legyen jelenünk. Mindenkit arra biztatnék, hogy aki tud, az segítsen, mert van, akinek már az is nagy ajándék, ha bevásárolnak neki, vagy félrehúzzák a függönyt, hogy az ablakon besüssön a nap.

Illusztrációk: Pixabay.com