Kézművesmesterségből vállalkozás

Kézművesmesterségből vállalkozás

Március 21-e és 29-e között fiatalok csoportja vette birtokába a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület székházát. A húsz macedóniai, bosznia-hercegovinai, bulgáriai, magyarországi, romániai és szerbiai részvevő a Youth in action (Fiatalok lendületben) elnevezésű EU-s projektum keretében érkezett a bánáti településre.


Csoportkép részvevőkkel és oktatókkal

Nyolcnapos képzésük elnevezése a Create entrepreneur you(th). Ezt talán a következőképpen fordíthatnánk le magyarra: a fiatalok kreatív szerepvállalása. Ebben az időszakban különféle kézművesmesterségekkel foglalkoztak (kerámiatárgyak készítése, üvegfestés, szövés, batikolás, gyöngyfűzés) és érdekes, de még inkább hasznos előadásokon, tréningeken vettek részt.

A program fő célja az volt, hogy ötleteket adjon a munkanélküli fiataloknak, hogyan nyissanak meg és vezessenek kisebb vállalkozásokat, illetve miképpen mutassák be, népszerűsítsék őket. A nemzetközi kapcsolatok kialakításán és ápolásán túl a tanfolyam nemcsak önbizalmat ad, de megerősítheti és ráébresztheti a pályájuk kezdetén álló ifjakat arra, hogyan váljanak hasznos tagjává közösségüknek.

A jelenlévők elmondták, a hangulat családias volt, jó kis csapat alakult ki, mindenki élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva térhet haza. Hasznosítható segítséget kaptak a karrierépítés első lépéseinek a megtételéhez, valamint megismerkedtek a különféle országokban élő fiatalok helyzetével is.


Mészáros Róbert, Nagyiván Adrián és Fehér Piroska

Mészáros Róbert, az Active Független Ifjúsági Szervezet vezetője elmondta: civil szervezetük már négy, hasonló témával foglalkozó pályázatot vezényelt le Csókán, a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület nevében pedig a második uniós projektumot nyújtották be. Ezúttal olyan személyeket hívtak és vártak, akik odahaza is fiatalokkal foglalkoznak.

A nagykikindai Nagyiván Adrián, a csókai Vegyészeti-élelmiszeripari Középiskola végzős tanulója a gyógyszeripari technikus szakon, és kiválóan beszéli a magyar, a szerb és az angol nyelvet. Újvidékre készül egyetemre, majd vállalkozni szeretne, pontosabban saját gyógyszertárat nyitni.

Véleménye szerint sok használható tanácsot kaptak, az önismereti játékok során pedig nemcsak társaikat, hanem önmagukat is jobban megismerték. Ő például arra jött rá, hogy szeret üvegre festeni, és ügyes is ebben a kézművesmesterségben. Mivel két napba telt a saját alkotásának elkészítése, azt is megértette, miért drágák a kézi munkával előállított termékek.

A szövést, batikolást, gyöngyfűzést és üvegfestést a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület kézimunkázó asszonyai oktatták. Fehér Piroska, a Százszorszép csoport vezetője hangsúlyozta, korábban is ők foglalkoztak a képzésekre érkező fiatalokkal.

Megtudtuk, a szövés még számukra is újdonság, hiszen az ősszel nyerték meg azt a pályázatot, amely lehetővé tette, hogy szövőállványokat és asztali szövőszéket vásároljanak. Azóta szorgalmasan gyakorolnak, ismerkednek az alapanyagokkal, a mintákkal.

A fiatalok kiállítást rögtönöztek az elkészült munkákból, és büszkén mutatták be a látogatóknak, milyen új ismeretekre tettek szert Csókán.


A kiállítás megnyitója

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Értékmentés
Bánáti Újság
Novemberi szomszédolás
Bánáti Újság
Facebook

Támogatóink