home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Kettőt egy csapásra
(m. k. o.)
2013.12.11.
LXVIII. évf. 50. szám
Kettőt egy csapásra

Bácsfeketehegyen zajlott le a Pódiumestek, szerkesztett és ünnepi műsorok I. szemléje, amely a Deszkára fel! képzés idei záróünnepsége is volt.

A Szekeres László Alapítvány támogatásával megvalósult rendezvény szervezőinek — a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek, a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaságnak, a Feketics Művelődési Egyesületnek, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek — közös céljuk az volt, hogy ezúttal a pódiumi műfajok, a szerkesztett műsorok kerüljenek reflektorfénybe. Ilyen jellegű rendezvényen valamennyien jelen voltunk már résztvevőként vagy rendezőként, anélkül, hogy elgondolkodtunk volna: vajon jól csináljuk? Többnyire szükséghelyzetből létrejött ünnepi műsorok, megemlékezések, versenyszámok voltak ezek, amelyekért jutalmul (vas)tapsot kaptunk. Talán azt sem, mivel a közönség szeretetéért a verses-zenés összeállítások a színházi vagy táncházi produkciókkal nem vehetik fel a versenyt. De — és itt van a bökkenő! — szinte nincs olyan ünnep, amelyen ezt ne kérnék, ne várnák el az óvó- és tanítónőktől, iskolaigazgatóktól, művelődési egyesületektől. Az időkeret általában szűkös, a szerkesztő-rendező általában nem szakavatott, a műsorban részt vevő gyerekek pedig rühellik az egészet. Ha pedig az égiek támogatásával mégis összejön egy jó produkció, az általában megreked az iskola, az egyesület falain belül. Hozzá kell gyorsan tennem: Vajdaságban mindig voltak olyan kiváló előadóművészek, akik időnként önálló előadóesttel járták be településeinket — több-kevesebb sikerrel, hiszen a közönséget becsalogatni egy-egy ilyen műsorra nagyon nehéz. Miért? Ha nem cseng ismerősen a név, nem bízunk benne. A szerkesztett műsorok, a versfüzérekre felaggatott gondolati-érzelmi üzeneteket nehéz megérteni. Az ilyen produkciókat nem előzi meg nagy hírverés és nem követi értő kritika.

A PÓZ — Pódiumestek, szerkesztett és ünnepi műsorok I. szemléje éppen ezért jött létre. Lehetőséget nyújtott azoknak a csoportoknak és rendezőknek a megmutatkozásra, amelyek/akik a művelődési egyesületeinkben és iskoláinkban rendszeresen készítenek alkalmi műsorokat, ám eddig még nem vitték ezeket kapun kívülre. Most bemutatkozhattak hozzáértő szakmai bizottság előtt, és láthatták egymás produkcióit. A szakmai bizottság pedig nemcsak észrevételezett, hanem sugallataival további munkára, fejlődésre ösztönzött: hogyan lehet jobban csinálni, milyen színházi törvényszerűségek mentén lesznek élvezhetőbbek ezek a műsorok.

Öt szerkesztett műsort láthattunk: bemutatkozott a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete nyári Szép Szó Műhelyének kis és középső csoportja (Felhő-cápa Bagaméry Orsolya és Hajvert Lódi Andrea rendezésében; A családban marad — Raffai Ágnes összeállítása), a bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskola Nevenincs irodalmi csoportja (Őszinte megbánás — Pálfi Ilona és Szarka Ákos közös produkciója), a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola versmondó műhelye (Pogány istentisztelet — Molnár Krekity Olga munkája), valamint a kunszetnmiklósi Tóth Péter Vasút ÁL(L)OMás című József Attila-versösszeállítása.

Az ezt követő értékelést, beszélgetést és szakmai tréninget Patonay Anita és Vági Eszter budapesti drámatanárok, továbbá Mess Attila szabadkai színművész vezette.

A rendezvény valójában a tavaly meghirdetett Deszkára fel! képzés császári álruhája volt. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által meghirdetett program a vajdasági magyar gyermek-, diák- és felnőtt öntevékeny színjátszás megtartásáért, megerősítéséért és megújításáért a PÓZ-zal fejeződött be, amely az említett képzéssorozat 2013. évi tervében, a színjátszócsoport-vezetői kurzusban (is) szerepelt. A Szabadkán, Újvidéken és Nagybecskereken megtartott Deszkára fel! program a Magyar Nemzeti Tanács védnökségével, annak kiemelt jelentőségű kulturális programjaként, a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg. Harminchat vajdasági település összesen hatvanöt gyakorló és leendő csoportvezetője szerzett tanúsítványt a hatvanórás kurzusokról. Ezek ünnepélyes átadására a PÓZ záróünnepségén került sor, ahol köszöntőt mondott Pásztor István, a tartományi képviselőház és a VMSZ elnöke. A programot Lovas Ildikó, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa értékelte és zárta le. A Deszkára fel! képzés 2014-ben rendezői kurzussal folytatódik tovább.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..