home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Ketten a parton
Huzsvár József
2014.09.17.
LXIX. évf. 38. szám
Ketten a parton

A „horgászkódex” szerint egy személy kevés, három pedig már túl sok ennek a hasznos-haszontalan sportnak az űzésére. A víz mellett sok ismerős, összeszokott párossal találkozhatunk, azaz olyan emberekkel, akik rendszeresen, közösen hódolnak a halfogás szenvedélyének. Az ilyen társak évtizedek alatt csiszolódtak össze, és tökéletes szimbiózisban töltik el azt az időt, amely a régi és megkérdőjelezhetetlen pecatörvények szerint nem számít bele az emberöltőbe.

A vízparton kialakult és a megszokott szabályok alapján helyezkednek el, gondosan megosztva a feladatokat, csendben, szavak nélkül, ösztönösen segítve egymást. A párban horgászók között azonban több az alkalmi, egyszeri halfogásra szövetkezett pecás. A közös kirándulás oka leginkább az útiköltség megfelezése, esetleg a másik számára még ismeretlen vizek bemutatása, vagy a vendég meghorgásztatása. Az ilyen „tandemek” ténykedése egyáltalán nem mondható harmonikusnak és gördülékenynek. Sokkal inkább jellemzi a kapkodás és a sorozatos hibák elkövetése, ami a jó halak elvesztéséhez, esetenként a felszerelés károsodásához is vezethet. A célzóvízzel „megkeresztelt” duetteknél még a burleszk elemeit is felfedezhetjük, és ez rendszerint mosolyt csal a kívülállók arcára. Az ilyen páros tagjainak barátai azután két oldalról diametrálisan ellentétes történeteket hallanak a másik fél ügyetlenkedéseiről.

A fentieket egy példával szeretném illusztrálni. Történt ugyanis, hogy egy ilyen páros tagjai — egy-két hetes eltéréssel — napilapunk horgászmellékletében megírták a pecatársuk ballépéseit. Az új munkahelyemen éppen a beilleszkedéssel voltam elfoglalva, amikor bemutattak Árpádnak, az osztály biológusának (halbiológusának!), aki nagy horgász hírében állott. Én akkor még egyáltalán nem ismertem a környék vizeit, ezért könnyen kötélnek álltam, amikor egy közös, ludasi-tavi pontyozásra invitált. Úgy beszéltük meg, hogy csak a botjaimat viszem arra a március eleji lógatásra. Ezzel csak az volt a gond, hogy az én felszerelésem alapjában véve a folyóvízi halfogásra alkalmas rövid üvegbotokból állt. Ezért némi barkácsolással átalakítottam őket úszós pecákká, igaz, nem valami profira sikeredtek, de a célnak megfeleltek. Az első közös horgászat „hiteles” történetét újdonsült horgásztanítóm a következőképpen írta meg a Víztükör hasábjain:

Egy új kollégámat tavi pontyozásra invitáltam, erre ő hüvelykujjnyi vastag spiccű orsós durungokkal jött a vízre. A kecses balsafa buktatók helyett demizsondugókat biggyesztett az alkalmi szerelékre. A kiszemelt nádöbölben a csónakkaró letűzésekor ráhúzta a ladikot a helyre, és nagy csörömpölés közepette a láncot is a vízbe ejtette. Pedig az öreg halászok szerint egy bicskát sem szabad a csónakba ejteni, mert elriasztja a halakat. Addig izgett-mozgott a csónakban, hogy végül -- teljesen szakszerűtlenül -- két kisebb pontyot fogott (a kezdők szerencséje!).

A horgászat utáni kedd reggelen a munkatársaim széles mosollyal az arcukon megmutatták az újságot, és a számomra egyébként is kínos történetet továbbszínezték. Büszkeség ide vagy oda, úgy éreztem, én sem maradhatok adós a kollégámnak, ezért a következő heti horgászrovatban viszonzásként megírtam a száraz tényeket:

Tanítóm jó fél óra késéssel érkezett a megbeszélt tóparti helyre, az állítólagos csónakja az egyik alvégen lakó pecásé volt, és előbb őt kellett felráznia az álmából. A ladikban összegyűlt víz az éjszakai fagy miatt bebőrösödött, ez pedig Árpi szerint gátolta a halfogást. Az első „tuti” hely, melyet kiválasztott, alig volt húsz centi mély, a másik helyen, az öbölben pedig össze-vissza kóválygott a csónakkal, felzavarva az amúgy sem biztató vizet. A beígért pontyozógyurmát otthon felejtette, így az én lepényemmel csaliztuk fel a horgokat. Ő a mély vízbe dobott, mivel nem bízott a saját maga által választott helyben. Amikor kapást észleltem a horgomon, azt mondta, csak az apró halak csipkedik a lepényt. A kishal helyett azonban gyors egymásutánban kifogtam (a Prófa szerint kiügyetlenkedtem) két tükröst, igaz, az egyik méreten aluli volt, de a másik ütötte a másfelet.

A kollégák most Árpád asztalára helyezték a horgászrovatot, és jót mulattak a történteken. Ekkor valójában véget kellett volna érnie a páros ténykedésünknek, de nem így lett, sőt, mi ketten még számtalan ehhez hasonló, a szelektív emlékezést sem mellőző közös horgászkalandon vettünk részt.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..