home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Két vers Nagyapáti Kukac Péterről
2017.02.07.
LXXII. évf. 5. szám
Két vers Nagyapáti Kukac Péterről

Fenyvesi Ottó: Nagyapáti Kukac Péter emlékezetére, Fehér Ferenc: Nagyapáti Kukac Péter átváltozása


Nagyapáti Kukac Péter
(Topolya, 1908. január 10. — Topolya, 1944. február 7.)
 
Fenyvesi Ottó
Nagyapáti Kukac Péter emlékezetére
 
Majd meglátod Péter, mindörökre nyár lesz!
Mindörökre versenyt illatoznak majd neked
a füvek, fák és virágok.
És húsvét is lesz, és pünkösd és mindörökké Bácska,
a feltámadásra várva.
S mindörökre versenyt isznak majd veled
a jazigok, avarok és szlávok.
Hajdan volt tojássárga nyaraidon
meleg van és méla boldogság.
Mintha negyvenfokos kánikulába ájult volna mindenki.
Csak neked nem jutott a melegből, a forró kúrából.
Megfagytál az országút melletti árokban,
ahol Zsáki Pista jár minden nap Topolyáról Bajsára.
Gyerekeket tanít rajzolni az általánosban,
mint egykoron téged Bicskey tanár úr.
S elküldtek a kézigránát-pipacsok
és aknamező-gabonatáblák közül,
elküldtek a taljánok földjére és nem lett belőled
madonnafestő. S nem festettél szenteket meg
végtelen sétányokat dámákkal és szitakötőkkel.
S nem láttad Baalbeket sem.
Visszajöttél és elszótlanodtál,
csak festettél, szeretted a kutyákat
és nagyokat káromkodtál:
kisszentje a hagymának!
 
A bárányfelhőktől fodros ég alatt
tanyáról tanyára, kocsmából kocsmába vándoroltál.
Télen búzát arattál, nyáron havat hánytál.
1944-ig éltél számos éveket, kereken harminchatot.
Nő nélkül hallgattad a kacagó szeleket.
A szegénység tövében, a nincstelenség üregeiben,
te, a parasztfestő, Nagyapáti Péter!
Apád úgy túrta a földet, mint a kukac.
Sárgaföldet fuvarozott tojássárga nyaraidon.
Olykor ő is mélyet szippantott a meleg, büdös
bácskai huzatból. Messze laktál,
túl a Krivaján, fenn a Vajhegyen.
Szent István utca 245. A ház lebontva,
semmi tábla, csak anyakönyv.
 
S csak álmodtál nagyokat a déli verőn.
Jártál Dalmáciában, Hvár szigetén.
Ittál a templom előtti ártézi kút hűs vizéből.
 
Istenem, gyermekkorom bővizű forrásai:
a Bliszkónál, a Zöld-keresztnél és a Nagyutcán.
Mind-mind elapadtak már.
Kisiskolásként gyűjtöttem képeid.
Hatvannyolcban első és utolsó tárlatod.
Három napig együtt volt az életről szóló álmod:
Vékony András gazdasága, Marcsók József szőlője,
a Bakos-féle vendéglő, a disznóhizlalda,
a kishegyesi kendergyár, a kalászszedők,
a kenyérszegő asszony, a topolyai Vajhegy,
Tornyospuszta, Pajzer Rózsa és Tóth Isaszegi János családja,
Vékony Kálmán gazdasága, Kislinder Mihály üzlete,
az öntöző a Vadasban, a méhész álma,
a szerkesztő úr rajt fog be, az emlék 34-ből
az önarckép cigánnyal etc.
Tyúk- és disznóólakból kerültek elő festményeid.
A tisztaszobákban békésen sárgultak.
Konzerválta őket a petróleumlámpa fénye.
Őrizték őket gondos kotlósok, tipegő kiscsibék,
dölyfös kakasok, pocsolyában hentergő malacok.
Konzerválta őket a tojássárga okker-levegő.
 
Már hiába kutatok utánad, Nagyapáti Kukac!
Az istálló eresze alatt üresek a galamducok.
A hintát már régen leoldották.
Megették a kövér libazsírban sült rántottát.
A szomszéd elvitte az utolsó kocsi földet.
Köd lepi a Krivaját és hull a topoly levele.
Egy vén Wartburg száguld a kültéri iskola felől a központba.
Elment egy tündér a Puskin utcából. Vér tolul a szívre.
Fájnak bennem tojássárga nyaraim.
Fekete táltosok havat vontatnak
most a szürke bácskai egeken.
Ekkora bánatot ló errefelé rég nem látott ember szemében.
Szövi bennünk hatalmát az aranysárga.
Mindörökre Bácska. Nagyapáti Kukac Péter!
Részegen feküdtél és ujjal mutogattak rád,
de te köptél az egészre, inkább éheztél
és versenyt ittál a tbc pulmonummal.
 
Napokig tiéd volt a legszebb tanya
gazdástul, asszonyostul, cselédestül,
borjastul, libástul, tiéd volt minden
az utolsó fűszálig.
A te otthonod azonban más dimenzióban létezett:
a képekben. És sehogy se tudtál jóllakni.
Nem tudtál mást csak vadul festeni.
Mint Van Gogh, a hollandus, ki levágta saját fülét.
Csábították szíved finom és rózsás hetérák,
de füledbe ősmagyar dal rivallt.
Még kerek volt a világ,
kerek a fű és a libák.
Egy régi nyári vasárnap
lovak álltak a keserű sárga ragyogásban.
Árnyék nélküli paripák.
Elmaradt árnyékuk a bokáig érő lassú poroszkálásban.
Kisszentjét a hagymának!
Kukac, te sosem festettél napkorongot
Európa legjobb termőföldje fölé.
 
Kisszentjét a hagymának!
Szent Mihálykor meghalt
a tőgyét fájlaló tarka tehén. Aliz a fríz.
Eltűnt a kacsa és libaparadicsom.
Nem nyikorognak már a szekerek,
a lőcsök elkorhadtak, a vasalást megette a rozsda.
Ma már minden másképp szép.
Éltető zsíroktól feszül a televény.
Allergiás vagyok a füvekre:
angol perje, csomós ebír, mezei komócsin.
Allergiás vagyok,
én, az első bácskai vulkanikus villanytelep.
 
Nem kacagnak már rajtunk a szelek.
Nem kacagnak, de nem is sírnak.
Kihunyt barátim lassan mind-mind öszvevegyülnek,
s friss füvek nedvével serkentik lelki üdvünket.
Tovaszáguld egy mikroba.
Kender szállít a Targyi-tengeren túlra.
Oly régóta vágyom egyszerű dolgokra.
Nem találom képeid. De tudom,
egyszer mindörökre nyár lesz.
Kacsaúsztatós tojássárga nyár.
S elforrja habját az aranysárga tyúkhúsleves.
És eljönnek mind élő és holt barátink.
B. Szabó, Sáfrány, Ács Jóska és Sziveri —
Tolnai, Zsáki, Benes, Csernik és Móri.
Eljön majd a púpos Orosz Antika, Lepíny Tera
és a fatökű Szatmári Béci.
Mind-mind együtt leszünk.
De erre majd még visszatérünk.
 
Egykoron élni tudtunk. Hajában főtt a tengeri.
És meleg volt és boldogság.
És család és tűzhely.
Azon az aranykori festményeken
kék volt az ég, a fű pedig méregzöld,
sárgák a meztelen kendertáblák.
Óvták őket a szentek és az új holdak.
 
Messze délen olykor harangszó csendül.
A Krivaja mindörökre a tenger felé,
gyermekkorom hűs vizeivel.
A vendégszobában apám beretválkozik.
Körmöm alatt egy szálka.
Még nem fáj, még nem seb.
Mintha mindig, minden robbanni készülne.
Tikkasztó délköri vadság.
Örök nyár és mégis tél nemsokára.
S valakiért eljön Topolyára a halál.
 
Nem kívánkoznak már vándormadarak e táj fölé,
inkább mennek a taljánokhoz.
Puha ágy és egy hosszú éjszaka kellene,
egyetlen húr a hegedűre,
s húzhatná a cigány a tébolyult idők végeztéig.
Jó lenne nagyokat festeni,
mint Breughel és Van Gogh, a holland parasztfestők,
és a finom boldogságok párlatából oltani szomjunk,
míg öntudatunk be nem estvéledik.
 
Valaki majd a libáját keresi. Gá-gá-gá. Gágogok.
Szellemed idézem, Kukac Péter.
Szent, nehéz álmod vérben feresztem.
Tankká változott a kemence. Ez hát a vég.
Tüzek lángolnak az éjszaka ködében.
Jön a tél melegedni, mályvazöld lópokrócba bújva.
Pokol van, Péter, amilyen nem volt Dante óta.
Tiszától Dunáig pálinka:
bodza, barack, szilva,
eper, törköly, körte.
Sejteni már a végtelent.
De messze még a kazal, messze a szárkúp.
Lerogyni inkább árokba. Aludni egyedül.
Fagyni csak lágyan, boldogan.
Botor összevisszaságban tántorgó szóképek:
Valahol ugye érik a dinnye. Nos, Kukac, megjöttél?
Pohárka borocskát? Zsírba sült rántottát?
Húsos szalonnát? Füstölt kolbászt?
Csutkaparazson főtt csirkepaprikást tejfölös galuskával?
Messze a kazal, messze a szárkúp.
Az élet onnan már nem jön vissza.
 
Mindörökre versenyt illatoznak érted
a füvek, fák és virágok.
Nagyapáti Kukac Péter.
Nagyapáti Kukac Péter
emlékezetére
(1996. május 1.)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Fehér Ferenc
Nagyapáti Kukac Péter átváltozása
 
Pingált szobák rózsái alatt a vályog!
házaljak gyászcsíkja: fekete béklyó!
Fehér falú házak nyárdéli tébolya!
Részes kaszák erdejében kivirágzó ecset!
 
Fekete kalapok — templom után…
Kötelek. Harangnyelv. Galamb.
Zsíros ebédek felszálló füstje.
Zokogástól rázkódó torony!
 
Boltajtón: bél, ostorszíj, rafia…
(Délután nyikorgó kriptaszárnya!)
Rád meredő hurkatöltő-gépfegyverek!
(Melyik boltban vetted a festékedet?)
 
Banyakemencék. Hódunyhás képeslapok.
(Lópatanyomban lóhúgy aranyjege…)
Sürgönykarókkal üzenő Itália!
(No, Péter, hogy  ityeg a fityeg?)
 
Boros búcsúsok közt árokban rogyott kereszt!
(Nyers fű. Ájtatos bogarak. Fuvallat.)
Egy messzi szállás. Tahiti párája rezeg!...
(Amiben fogóztál — hol a gyökér?)
 
És ismét dűlök. A nyitott-ég magány.
Fönt: Csontvári szemgolyója — a Nap!
S távol: madárijesztők, a Függetlenek…
Köztük a Szajna-parti ügyes — a Finánc!
 
Bújtató fészerek. Láncán vergődő kutya.
Cséplőgép-akt. Meredt bikák:
Gyertya-ujjadból lobbantott viasz-világ!
(Amit nem festettél, hova tetted?!)
(1972)
 
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..