Beszélgetés dr. Dirner Tímea pályakezdő orvossal és tanárral
* Milyen indíttatásból írja önmagáról az egyik közösségi portálon a következőket: ,,Köszönöm mindazoknak, akik miatt sírtam, nélkülük sohasem nevetnék. Köszönöm mindenkinek, kik rongálták az önbecsülésem, nélkülük nem lennék az, aki vagyok. Köszönöm mindenkinek, kik jöttek és mentek, keveset adtak, de sokat vittek, nélkülük nem tudnám megbecsülni az értékes dolgokat. És végül köszönöm azoknak, akik maradtak...”
- Ameddig valaki nem sír, nem szomorú, addig nem tudja megbecsülni azt az időt, amikor boldog, amikor nevet, és főleg azokat az embereket, akikkel együtt nevet. A rossz nélkül magától értetődőnek tartjuk a jót. De az ember életében van minden, és idővel ,,kiszelektálja" azokat, akikkel nem érzi jól magát, akik megbántották, akik átverték, és marad pár ember, aki valóban értékes és jó barát, akit már meg tudunk becsülni...
* Magyar nyelven fejezte be a középiskolát. Tanulmányait az újvidéki orvosi egyetemen szerb nyelven folytatta. Gondot okozott-e a nyelvváltás?
- Az általános és a középiskolát is magyar nyelven fejeztem be. 12 évi anyanyelven való tanulás után kellett váltani. Jól beszéltem ugyan szerbül, de tanulni, a vizsgákon kifejezni és megértetni magam már sokkal nehezebb volt. A tananyagon kívül is sokat olvastam szerbül, és az egyetemen szerzett barátaimmal is főleg ezen a nyelven beszéltem. Az olvasmányokon kívül a szerb nyelvű újságokból is sokat tanultam. Így kikapcsolódva lehetett gyakorolni és elsajátítani a köznyelvi használatát. A szakszavakat meg kellett tanulni, a nagyobb gondot azonban a szövegértelmezés jelentette.
Sok magyar barátom is volt az egyetemen, és mindannyian idejében diplomáztunk, annak ellenére is, hogy többet kellett tanultunk egyugyanazon tananyagot, mint a szerb anyanyelvűnek. De mi kitartóak voltunk, és ez volt a legfontosabb.
* Voltak-e más jellegű megtorpanások az egyetemen?
- A legnehezebb a lemondás volt. Mindenki, aki az orvosi egyetemet választja, az a fiatalsága legszebb éveit szenteli a tanulásnak, négy fal között. Kell azonban időt találni a szórakozásra, barátkozásra, utazásra, sportra, de úgy, hogy ne menjen a tanulás rovására. Ez nem volt mindig egyszerű.
* Az orvosi egyetemet milyen elvárásokkal, elképzelésekkel választotta, és vajon megvalósultak-e a reményei?
- Az egészségügyi középiskola után magától értetődő volt, hogy orvosnak tanulok. Ez a szakma olyan, amivel el lehet helyezkedni. És el is lehetett. Ezenkívül mindig is szerettem az egészségügyet, hiszen olyan jó dolog segíteni valakin. Ez az érzés feltölt, erőt ad a továbbiakhoz.
* Tanít az szabadkai egészségügyi középiskolában... Gyógyít a csantavéri egészségházban... Hol nehezebb pályakezdőnek lenni: az orvosi rendelőben vagy a tanteremben?
- Pályakezdőnek mindenhol nehéz lenni. Főleg egyszerre két helyen. Mind a kettő olyan szakma, amelyben haladni kell a korral, folyamatosan képezni magunkat. Az egészségügyi dolgozóknak előadásokat tartanak az orvostudomány legújabb fejleményeiről, de itt az internet is... Mindkét munkahelyemen emberekkel dolgozom, és emberekkel dolgozni a legnehezebb. Meg kell találnom a közös hangot a diákokkal, a betegekkel, és ehhez nagy türelemre van szükség. Nagyon kell szeretni, amit csinálok, akár a tanteremben, akár a rendelőben. Törődni kell a diákokkal, a betegekkel, és szeretni kell őket. Talán ez a legfontosabb alapelv mindkét helyen. Most még van erőm, de nehéz mindkét helyen egyformán helytállni. Nagyon kevés szabad időm van. Most az évi szabadság, illetve a nyári szünet gondolata is tartja bennem az erőt. De hát minden kezdet nehéz. Jövőre már biztosan sokkal könnyebb lesz.
* Mit javasol a mostani pályaválasztóknak?
- Nehéz most pályát választani. Arra is figyelni kell, hogy melyek a hiányszakmák, mi az, amit megfizetnek, főleg mi az, amit szeretettel tudnának csinálni egy életen át. A legfontosabb azonban az, hogy legyenek kitartóak és küzdjenek a céljaikért.