home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Két meccs, két győzelem
Tóth Tibor
2015.10.11.
LXX. évf. 40. szám
Két meccs, két győzelem

A mórahalmi sportkomplexumban játszotta első hivatalos mérkőzését a nyáron megalakult délvidéki magyar labdarúgó-válogatott. Apró Attila együttese története első mérkőzésén, júliusban 2 : 1-re verte meg a magyarországi Kelebiát, az első hivatalos, nemzetközi találkozón pedig 3 : 0 arányban bizonyult jobbnak a szerbiai horvátok válogatottjánál.

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Apró Attila, a délvidéki magyar válogatott vezetőedzője elmondta, hogy a klubok nyolcvan százaléka nagyon együttműködő, erre a legjobb példa Takács Tamás jelenléte, aki az NB I-es Diósgyőr profi labdarúgója.

— Nincs olyan válogatottmérkőzés, ahol ne volna fontos az eredmény. Ez egy felelősség is, nem szeretnénk szégyent hozni szurkolóinkra. Ez lesz az első nemzetközi meccsünk, így a játékosokat az összeszokottság hiánya miatti hibákért, azért, ha esetleg bizonyos szituációkban nem értik meg egymást, nem tudom felelőssé tenni, hiszen még soha nem volt köztük igazi összetartás. Az eredményen kívül arra is kíváncsi vagyok, hogy a behívott húsz-huszonkét játékosnak mennyire domborodnak ki az erősségei, és lehet-e a fiúkra nagy feladatokat bízni, melyekkel esetleg nemzetközi szinten is elérhetnek eredményt. Egy nagyon erős ellenfelet választottunk, de győzelemre törekszünk, és arra, hogy megnézzük, kik azok a játékosok, akikre hosszú távon számíthatunk — mondta Apró a mérkőzés előtt.

A szerbiai horvátok válogatottja nagyobb múltra tekinthet vissza. Kilenc évvel ezelőtt alakult meg, és ennyi idő alatt a vezetőedzők kilencven labdarúgót küldtek pályára. Több nagy siker fűződik a nevükhöz: a nyáron a horvát kisebbségek versenyén a szerbiai horvátok a második helyet szerezték meg a világon, szintén a horvát kisebbségek versengésében aktuális Európa-bajnokok lettek, az európai kisebbségek csapatainak tornáján pedig a húsz csapat közül 2008-ban a második, 2012-ben pedig a harmadik helyen végeztek.

— Nagy örömmel tölt el, hogy a magyarok is megalakították saját válogatottjukat, hiszen rengeteg kiváló játékost ismerek közülük, akik Magyarországon játszanak. Sajnálom, hogy nem a legerősebb összeállításban érkeztünk erre a felkészülési mérkőzésre, de a hétvégén mindenki bajnoki mérkőzést játszott, és az edzők nem szeretik, ha a gyerekek két egymás utáni napon kemény meccsen vesznek részt — mondta Marinko Poljaković, a szerbiai horvát válogatott vezetőedzője.

Takács Tamás, a Diósgyőr futballistája, a délvidéki magyar válogatott csapatkapitánya kiemelte, hogy noha nincsenek összeszokva, mindenképpen győzni szeretnének. Srđan Miković, a szerbiai horvát válogatott csapatkapitánya elmondta, hogy csapatukat a fiatalság és a rutin jellemzi. A válogatottba minden évben beépül néhány fiatal játékos, akire a vezetőedző hosszú távon számíthat.

A mérkőzésre nem a legideálisabb feltételek között került sor, hiszen szitáló eső és jéghideg szél nehezítette meg a játékosok dolgát. Az első negyedórában a csapatok még csak kóstolgatták egymást, majd egy gyors délvidéki magyar akció után a csapatkapitány, a hajdújárási származású Takács Tamás megszerezte a vezetést. A második negyvenöt percben a délvidéki együttes ellentámadásokra játszott, és előbb a királyhalmi, de jelenleg a Szentendrében futballozó Szalai Áron volt eredményes, majd a hajdújárási származású, de a Dabast erősítő Takács Kornél is betalált egy ellentámadásból a horvát kapuba, kialakítva ezzel a 3 : 0-ás végeredményt.

A mérkőzés után Poljaković gratulált a délvidéki magyar válogatottnak a győzelemhez, és elmondta, hogy a meccsből levonják a tanulságot, és a most elkövetett hibákat a jövőben igyekeznek kijavítani.

— A délvidéki magyarokban elszánt és erős csapatot ismerhettünk meg. Hamarosan mi is vendégül látjuk őket egy barátságos mérkőzés erejéig Szabadkán vagy környékén — nyilatkozta a vezetőedző.

Apró elmondta, hogy a mérkőzés nagyon sok információt nyújtott számára.

— Hogy megértsük a meccs alakulását és végkifejletét, ahhoz tudni kell, hogy ellenfelünknek ez csupán egy mérkőzés volt a felkészülés során, nekünk viszont az első nemzetközi megmérettetésünk, és talán a szükségesnél több motivációt éreztünk. Az első játékrészben megpróbáltuk ráerőltetni az akaratunkat az ellenfelünkre, és egy kombinatív, labdabirtoklásra épülő taktikát választottunk, a második félidőben pedig a kontrajátékot részesítettük előnyben. Ez nagyon jól bevált, hiszen két ellentámadásból két gólt is szereztünk. A helyezkedésünkben rengeteg olyan apró hibát véltem felfedezni, amely az összecsiszolatlanságból fakadt, de összességében egy nagyon értékes meccset játszottunk, az ellenfél soraiban sok rutinos, mozgékony és kellően agresszív játékost láthattunk, ez pedig jó tesztnek, felmérőnek bizonyult számunkra. Takács Tamás bizonyította, hogy profi játékos, hiszen a helyzetkihasználása százszázalékos volt. A gólja nagymértékben kihatott a mérkőzés további alakulására, hiszen az előny birtokában ellentámadásokra játszhattunk — értékelte a mérkőzést Apró.

A délvidéki magyar válogatott október 27-én a felvidéki Bősre látogat, ahol a felvidéki magyarok válogatottjával méri össze erejét. A csapat távlati célja, hogy csatlakozik a ConIFA-hoz. Ennek megvalósulása esetén a válogatott jogot szerez a világ- és Európa-bajnoki selejtezőkön való részvételre.

A két válogatott összeállítása

Délvidéki magyarok: Özvegy Tamás, Mihalecz Sándor, Barta Ottó, Bilić Igor, Pócs Tamás, Lékó Roland, Tandari Zsolt, Crkvenjakov Dalibor, Nagy Zoltán, Bata Csongor, Takács Tamás. Játszottak még: Hajagos Tamás, Dudás Dániel, Rácz László, Lackó Zsolt, Mezei Olivér, Mácsai Dávid, Szalai Áron, Csanádi István, Faragó Dávid, Takács Kornél.

Szerbiai horvátok: Srđan Miković, Igor Skenderović, Bojan Ušumović, Filip Ilovac, Milan Petreš, Dario Vojnić, Davor Rajkovača, Mijo Erceg, Dejan Kekezović, Goran Hakač, Veljko Vojnić. Játszottak még: Damir Lukač, Dejan Godar.

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..