Kosztolányi művészetének a szülőhely, a család, a gyermekkor, a szabadkai gimnázium, tanulótársai, a város és annak lakói meghatározó ihletadói voltak. Autobiográfiai elemeket tartalmazó munkáiban a régi Szabadka találóan megrajzolt képe számtalan esetben tükröződik. Ezt Kosztolányi olvasói közül le...
Természetesen felismerjük a színház épületét - ill. most már nem, amióta átépítés alatt áll -, melyben vendéglő is működött már 1853 óta, a színház meg csak egy évre rá, 1854-től. A hat oszlopra támaszkodó timpanonos építmény térre néző homlokzatán akkor még Szálloda Pest Városához cím volt kiírva. Itt jegyezzük meg, hogy ilyen nevű szállodák és fogadók akkoriban a Monarchia majd minden városában voltak, Kosztolányi talán ezért is változtatott a nevén.
A főtér legszebb épületében székelő Kaszinó (ma a Városi Könyvtárnak ad otthont), mely számottevő társadalmi tényező volt Szabadkán, a regénynek fontos színtere. Itt a Kaszinó könyvtári részlegében kanzsúrokon - ahogyan ezt Kosztolányi mondja -, amikor az urak ittak, ettek, kártyáztak, az üres könyvespolcokon tartották minden csütörtökön a zsúrokra készített tálat ,,melynek ecetes vizében fejessaláták s keménytojás-szeletkék áztak". Ilyenkor kötelező volt a cigányzene. ,,Csinos Józsi híres bandája odaállt a magas szárnyas ajtóba, s a prímás, az urak régi ismerőse, jó barátja, lélekkel cifrázta". A prímásban Piros Józsit ismerjük fel, aki nem is volt akárki: többek között József főherceg udvari zenésze, aki szerzeményeit Mária Dorottya főhercegnőnek ajánlotta. Petőfi megzenésített verseit pedig ,,méltóságos gróf Eszterházy Feri Úrnak" ajánlotta tisztelettel. Ezen a kottafüzeten, melyet Bécsben nyomtak, a következő olvasható: ,,Énekhangra kísérettel alkalmazta Gaal Ferencz. Ára 1 Frt. Kapható Budapesten minden zenemű kereskedésben és a szerzőnél Szabadkán”.
Ha már Gaal Ferencnél (1860-1906) tartunk, aki Szabadka zenei életének kiemelkedő alakja, hadd szolgáljunk egy Kosztolányi-regényfigura apropóján még egy érdekes helytörténeti adattal: A szabadkai Történelmi Levéltár őrzi azt a Piros József által komponált Agárverseny-csárdás címet viselő kottafüzetet, amelyen ez áll: ,,A Bács Bodroghmegyei Agarász Egylet által 1879. november 10-én Almáson rendezett agárverseny alkalmára írta és az egylet elnökének Nagyságos bajsai Vojnich Jakab úrnak mély tisztelete jeléül szerzé és ajánlja Piros Józsi". Hét nótát tartalmaz a füzet, mely a szerző saját kiadásában jelent meg Szabadkán. Bécsben nyomták 1879-ben.
Amíg a Kaszinóban Csinos Józsi minden csütörtökön húzta, az olvasóteremben mint mindig, Sárcsevics az újság fölé görnyedve olvasott - írja Kosztolányi. ,,...valami gazdag magánzó, szófukar agglegény, ki most is a Le Figaró-t olvasta. Ezért városszerte európai műveltségű férfinak tartották."
Persze hogy az volt. A szabadkai születésű dr. Zomborcsevics Vincéről (1810-1900), az ismert frankofilről van
ugyanis szó, aki a városi gimnáziumban tett érettségi után orvosi diplomát szerzett, de nem sokáig praktizált. Bankot alapított Vermes Gáborral, Szabadka egyik legtehetősebb polgárával, és könyveket gyűjtött. Megszállott bibliofil volt. A Kaszinó könyvtárába főleg azért járt, hogy a külföldi lapokat böngéssze, tudniillik az olvasóteremben német, francia és angol újságokra is előfizettek, Zomborcsevics pedig 6-7 nyelven beszélt. Magánkönyvtárában megvolt a francia enciklopédia teljes, 30 kötetes második kiadása. Voltaire-t olvasott meg a görög klasszikusokat, nem beszélve latin nyelvű orvosi könyveiről stb. Magyar könyveket is gyűjtött, többek között az Orvosi Tár c. szaklapra is előfizetett. Amíg a Kaszinóban fellelhető újságokat olvasta, lenézően tekintgetett a duhajkodókra. Az író így fűzi tovább a kanzsúr eseményeit: ,,Sárcsevics egészen elolvasta a Le Fugaró-t, az apróhirdetéseket is, az utolsó betűig. Bámulta a mulatókat, csóválta a fejét. å semmit sem érzett. Csak azt, hogy kár ennyi időért, ennyi fáradságért. Micsoda pazarlás is, micsoda nábobi tékozlás, szétszórni azt, amit átéltünk, kiloccsantani a borral együtt a padlóra. Valahol a Szajna partján ennyi jó szándékból, ennyi színből és érzésből építmények emelkednének, könyvek íródnának. Ha elmondanák az urak, mi jár ilyenkor fejükben, abból több könyvet lehetne írni, mint amennyi a sárszegi kaszinó könyvtárában van, melyet senki sem olvas..."
Sárszeg társadalmi életéhez hozzátartoztak még az író által Kisfaludy Színháznak nevezett intézmény színészei, színésznői, ismert dívái és az újságírók is, akik a Sárszegi Közlönyben - a Szabadkai Közlöny mára már jócskán megsárgult lapjain - jelentették meg színikritikáikat, karcolataikat, verseiket pedig a költők. A Pacsirtában Ijas Miklós, a szerkesztő és újságíró, aki az egyik színésznőbe volt halálosan szerelmes, magára Kosztolányira emlékeztet. Idézet a regényből: ,,Ijas este nyolc felé indult sétájára, hogy szabadult a szerkesztőségből. Mellékutcákon szokott bandukolni egyetlen barátjával, Freund Ferenccel, egy piros arcú, mosolygó, éles eszű zsidó fiúval, aki megértette, buzdította, és maga is írogatott." Freund Ferencben a későbbi újságírót, a Budapesti Napló munkatársát, a szabadkai lapok szerkesztőjét és laptulajdonost, Fenyves Ferencet ismerjük fel, akivel Kosztolányi egy osztályba járt. A Szabadka szabad királyi város Községi Főgymnasiumának Értesítője az 1901/2 tanévre arról tanúskodik, hogy Kosztolányi Dezső ebben az iskolaévben a hetedik osztályba járt többek között a már említett Fenyves Ferenccel, aki akkor még mint Friedmann Ferenc szerepelt a nyilvántartásokban. Tizenkét tantárgyuk volt, abból négy idegen nyelv: latin, görög, német és francia. Harmincan voltak az osztályban, abból két színkitűnő: Mijatov Milorád és Mérey Jenő. Az ismertté vált szabadkai orvos író Munk Artúr ebben az iskolaévben hatodikos volt, Brenner József, Kosztolányi unokaöccse, aki Csáth Géza néven írta be magát a magyar irodalomba, szintén hatodikba járt ekkor.
Visszatérve a regényben előforduló hely- és személynevekre, Kosztolányi sorra megváltoztatja őket (a Palicsi-tó nála tarligeti tó), de nem mindegyiket, két ízben kivételt tesz: egyik esetben az akkor használatos szabadkai utcanév eredeti alakját tartja meg. Hogy egy általa 1923-ban leírt utca neve még ma is használatos, íme rá a példa a regény hatodik fejezetéből: ,,Ákos bement a Gombkötő utcába, a fodrászhoz". A másik esetet már nem a Pacsirtából, hanem az Esti Kornélból vettük. Itt kell fellapoznunk újból a már említett gimnáziumi értesítőt, aláhúznunk a színkitűnő Mérey Jenő nevét, és kinyitni Kosztolányi Esti Kornélját - azt a novellafüzért, amelyről tudjuk, hogy főszereplője Esti Kornél, maga a fiatal, még szinte gyermek Kosztolányi -, mégpedig annál a mondatnál, amelyben az anya a rosszra hajló fiát dorgálja:
,,...barátkozz te más fiúkkal. A kis Méreyvel..."
Ezzel elérkeztünk munkánk fő mondanivalójához, ahhoz az eseményhez, amikor 1961-ben előkerült ,,a kis Mérey", Kosztolányi Dezső osztálytársa. A véletlen úgy hozta, hogy a Szabadkán megjelenő Bácsország c. honismereti szemle egyik bácsalmási munkatársa Szénasiné Harton Edit e sorok írójának nemrég átadott egy kiollózott régi újságcikket. Egy interjúról van szó, mely 1961. február 5-én jelent meg a Petőfi Népe c. lap 16. évfolyamának 51. számában. Címe: EGY ÉVBEN SZÜLETTÜNK, EGY ISKOLÁBA JÁRTUNK... Alcíme: Emlékezés Kosztolányi Dezsőre. Az újságcikk aláírója Bieliczky Sándor.
Olyan beszélgetésről van szó, amelyet érdemes szóról szóra közölnünk:
,,A véletlen sodort össze minket. Bácsalmáson ismerkedtünk meg, a legbensőségesebb titkokat is szóra bíró cukrászdában.
Dr. Mérey Jenő vagyok - mosolygott az őszbehajló, szikár, idős férfi. A barátkozás első negyedórája inkább udvarias tapogatózás volt, mint összefüggő beszélgetés. S ahogy oldódtak a félszegség kévéi, úgy tárta fel előttem kedves, régi diákkori emlékeit. Kosztolányi Dezsőre terelődött a szó. Kiderült, hogy nemcsak kedvelt költője, de tizenkét évig diáktársa is volt a magyar nyelv szinte utolérhetetlen művészének.”
(Folytatjuk)