home 2024. március 19., József napja
Online előfizetés
Képeslapon epret küldeni? Van, akinek sikerülhet...
Szerda Zsófi
2019.01.13.
LXXIV. évf. 2. szám
Képeslapon epret küldeni? Van, akinek sikerülhet...

Mészáros Anikó egy piros színű, harsány gyermekkönyvet dobott a gyermekszobák polcára. Ez az Epreskerti mesék.

A főszereplője Eperke, s szerintem az írója maga is egy vidám, pirospozsgás eperszem. A könyvet imádtam, szóval szerintem minden gyerek falni fogja, s a szüleik is, felolvasni. Egy olyan könyv, amely kiált a folytatásért. De egyelőre ez még várat magára. A könyv és egy kávé mellett beszélgettünk, nem csak eprekről és nem csak gyerekekről, valamint fény derült Anikó titkos gyűjtőszenvedélyére is.

* Hát én máris a rajongód vagyok. Egy szuszra elolvastam, ahogy az jó könyveknél lenni szokott. Máris költöznék az epreskertbe. El is gondolkoztam rajta, miért nem olvasok több mesét. Te szoktál meséket olvasni? 

— Gyerekkorom óta, rendszeresen. Főleg, ha meglátogat a szomorúság, akkor veszem őket szívesen elő, mert azonnal jókedvre penderítenek. Na most nem a Baba első ABC-jére és egyéb nagyon piciknek szóló könyvekre kell gondolni, hanem például Lázár Ervin meséire. S a Micimackót is minden évben elolvasom. Karácsonykor pedig kötelező olvasmány Charles Dickens Karácsonyi ének című opusa.

* Akkor ez is közrejátszott abban, hogy te magad is írj egy meséskönyvet?

— Régóta írok már, igaz, főleg novellákat, de egy ideje fontolgatom, hogy kellene egy kötet. Szerintem ez olyan hangulatomban jutott megint eszembe, amikor éppen volt egy meseötletem. Az írás megkezdéséhez az is hozzásegített, hogy megnyertem az NKA Gion Alkotói Ösztöndíját erre a könyvtervre.

* Aztán pedig a Forum Könyvkiadó megjelentette. Onnan kerestek meg az ötlettel? Azaz tudtak róla, hogy nyertél a pályázaton? 

— Én kerestem fel a kiadót. Elkészült a mű, s úgy voltam vele, hogy ha már megszületett, ne maradjon parlagon. Elküldtem a kész szöveget, hogy olvassák el, s írják meg, javasolják-e kiadásra. Amint látod, pozitív volt az elbírálás.

* Még egy Anikó neve kötődik a könyvhöz, hiszen Bicskei Anikó illusztrálta Eperke történeteit. Találóan. 

— Sok illusztrátor munkáját megnéztem, de Anikó képi világa áll hozzám a legközelebb. Emellett ennek van egy gyönyörű eszmei háttere is, hiszen mi Anikóval középiskolás korunk óta barátnők vagyunk, és már akkor megbeszéltük, hogy amikor nagyok leszünk, én írok egy mesekönyvet, ő pedig majd illusztrálja. Aztán egy picit elsodródtunk egymás mellől, de most eszembe jutott. És milyen gyönyörű, hogy a tervünk meg is valósulhatott. Egyszer rákérdeztem, hogy emlékszik-e erre a fogadalmunkra, s mondta, hogy persze, ezért is vállalta el a sok munkája mellett örömmel. 

* Ez nagyon szép történet. Minden ilyen mesés körülötted. Egyébként mi volt meg először a fejedben? A főbb karakterek vagy a tematika? 

— A tematika. De azon belül nem a királylányosdi, hanem a szerelmeslevél-küldés (mely a könyv fő motívuma). Ebből fakad a bonyodalom is, a szereplők szerelmes levelekkel értesítik a másikat arról, hogy vonzódnak hozzá, aztán ezek a levelek célt tévesztenek, minden összekuszálódik, de persze happy enddel végződik. Ez volt hát az alapötlet, a levélküldés mint olyan.

* Miért?

— Levelezni jó. Főleg, ha kézzel írod. Csak már nem divat. Van ez a www.postcrossing.com oldal, mely egy, a világot körülölelő „képeslapküldő” honlap. Regisztrálsz, beírod az adataidat, és jelzed, hogy szeretnél képeslapot küldeni. Ekkor kisorsol a gép néhány embert, megkapod a címüket, és küldöd a lapot. Amikor már postáztál bizonyos számút, akkor téged is kisorsol a gép másoknak, és te is kapsz vissza ugyanannyi számú képeslapot, amennyit elküldtél. Kaptam már Afrikából, Izlandról, Japánból. Kézzel írják őket. Mindez nagyon retró, de gyerekkorom óta imádom. Innen származik az ötlet, s e köré fonódott a szerelmi szál, mert a második dolog, ami biztos volt, hogy szerelmes regényt írok, hiszen közel áll hozzám a románc, a romantika, a szerelem. És nagy nehezen... Na jó, igazából gördülékenyen ment a dolog. Egyik mondat követte a másikat. Eperke karakterét közben találtam ki, a neve azonban már az első perctől egyértelmű volt.

* Te, szerintem, valami megszállottan vonzódsz az epres dolgokhoz.

— Már nem emlékszem, hogyan történt, de azt tudom, hogy évekig vörös hajam volt, s egy horgosi társaság kitalálta, hogy nem Anikó vagyok, hanem Eperke. Aztán ez rám ragadt. A mai napig úgy hívnak néhányan, hogy Eper.

* Akkor ennek a könyvnek egészen sok önéletrajzi vonatkozása van. (Haha!) 

— Most elárultam magam... A francba! (Nevet.)

* És már meg is volt az első néhány közönségtalálkozód. Élvezted?

— Pozitívan furcsa élmény volt. Először találtam magam ilyen helyzetben. Gyerekek előtt felolvasni, szerepelni nem mindegy. Nagyon kritikusak, úgyhogy izgultam is rendesen. Két bemutatkozó délutánon vagyunk túl, Felsőhegyen a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában, Zentán pedig az Alkotóházban volt egy-egy. Berényi Emőke vállalta a moderátori szerepkört, s ő is modernül nyúlt a témához, a királylány-históriához, a gyerekek pedig nagyon vevők voltak rá. Főleg őket beszéltettük, mit gondolnak a mai királylányokról, királyfiakról, illetve ha ők királyok volnának, hogyan telne egy napjuk, ha királyságuk volna, hogyan vezetnék, stb. Közben felolvastam, vittem nekik eperteát, melyet nagy lelkesedéssel fogyasztottak el, és még egy meglepetésünk volt: szerelmes levelek, azaz úgynevezett motivációs üzenetek. Egyszerűekre kell gondolni, mint például: Szép vagy! Ügyes vagy! Fontos vagy a családodnak! Aki akart, az vett belőlük. Rengeteg fogyott. Szerintem mindenki vitt egyet. Nem is gondoltam, hogy egy számomra ilyen egyszerű mondat nekik milyen fontos. Meghatódtam, miközben néztem őket. Nagyon aranyosak voltak, ahogy átélték az egészet. Még autogramot is kértek tőlem. Az írónőtől. Hahaha!

* Lehet, hogy elindítasz egy mozgalmat, s a gyerekek megint elkezdenek egymással levelezni.

— Rákérdeztünk, hogy szoktak-e kézzel levelet írni, és egyhangú nem volt a válasz. Lehet, hogy még nem tanulták, ezt nem tudom, de ez volt a válaszuk. S ez fura, mert mi órán is leveleztünk néha, amikor uncsi volt a tananyag (persze nem erre biztatom őket).

* Nekem is megvannak a gimis, általános iskolai papírdarabkák, naplók…

— Nekem is. Hátha elindítunk egy mozgalmat. Nagyon szeretném, mert szerintem fontos dolog. A Jó Pajtásnak is volt levelezős rovata, azokat az írásokat is őrzöm, olyan levelezőtársam is volt, akivel később megismerkedtem, barátságok is születtek. Nagy divat volt ez akkor. S én még mindig játszom ezt a levelezősdit. A képeslapokat is gyűjtöm. Ha valaki nyaralni megy, mindig képeslapot kérek ajándékba. Ha pedig én utazom valahová, akkor én is küldök haza, és magamnak is vásárolok.

* Egy kicsit gyerek maradtál, nem?

— De. Ebből a szempontból igen. És nem is bánom.

* A ruháid is mindig színesek, s olyan vagy, aki még mindig rá tud csodálkozni dolgokra, és örül az apróságoknak. Lehetnél te egy vajdasági Beatrix Potter.

— Ezt bóknak veszem, mert őt nagyon kedvelem.

* Annak is szántam. És szerintem gondold át Eperke történetének folytatását.

— Na jó, elgondolkodom rajta. Egyébként nyitott véget hagytam a könyvnek, hogy ha még szeretnék vele kalandozni az epreskertben, akkor legyen egy alap, melyen el tudok indulni.

* Sőt, rajzfilmet és filmet is belőle, de íziben!

— Mivel színházi közegben dolgozom, el tudnám képzelni színpadon, persze gyerekelőadásként. Szóval ne aggódj, nem állt meg a történet, jó lenne majd kipróbálni más platformokon is. Szeretnék az ifjúsági irodalom területén maradni, vannak terveim, s Eperkét most még a gyerekekre bízom. Az ő visszajelzéseik nagyon érdekelnek, hiszen — bár még nekem is meg kellett szoknom — ezt nekik írtam. Ők a befogadók, ők kell, hogy megszeressék. Néhány könyv már ott van a polcaikon, remélem, a kezükbe is belekerülnek.

* A történet királylányos, tehát lányos. De talán a fiúk is fellapozzák, hogy lássák, vajon mi érdekli a csajokat.

— A környezetemben van egy hétéves kisfiú a nagyon fiús korszakában. Neki elkezdtük olvasni, az első két oldal után közölte, hogy túl lányos, s elment lövöldözni.

* No, azért vannak még kisfiúk. És most itt vagy újra Zentán, szülővárosodban.

— Igen. A szabadkai Népszínházból a Zentai Magyar Kamaraszínházba jöttem dolgozni. Kis lépésnek tűnik, de számomra nagy. A nyolcadik osztály után mentem innen el, és most térek vissza először életvitelszerűen. Szokom még a régi-új környezetet, belevetettem magam a zentai életbe, egyelőre élvezem. Írok, egyre többet, hiszen Zentán azért az élet lassabban telik, s ez kedvez az írásnak. Amire eddig nem volt időm, arra most van, s erre szeretnék ráfeküdni. Aktív vagyok minden téren. Mindenhol ott vagyok, minden eseményen.

* Éneklés?

— Keresem a helyem. A Szélrózsa, melyben énekeltem, már megszűnt, hasonló itt most nincs, de mindenképp szeretnék újra énekelni. Mindegy, hogy klasszikus vagy népdal. Ahol úgy tűnik, hogy a társaság is jó, oda megyek. Most van időm. A hobbijaimnak, kedvteléseimnek élek, s ez nagyon jó érzés.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..