A tavalyi esztendőhöz hasonlatosan, ez év decemberének első napjaiban is túrázási célponttá avanzsálta falujuk határát a torontálvásárhelyi általános iskola nyolcadikosainak egy kicsiny csoportja.
Az ötletet és annak megvalósítási módját a diákok biológiatanára hozta, a rendhagyó terepmunka egyik kiemelt feladata pedig az agroökoszisztémában jelen lévő szukcessziók, azaz környezeti változások megfigyelése és fénybeírása volt. Égen és földön, valamint az e kettő közé ékelődött szférában, a települést a nyugati égtáj felől határoló szántóföldek vidékén, napszentület idején.
S hogy mit is lehet mindezzel kezdeni? Mármint a terepen is megtapasztalt ismeretekkel? Nos, erre a kérdésre azt hiszem, a tavalyi csapat egyik oszlopos tagja fogalmazta meg a lehető legőszintébb és legteljesebb választ. Mondván, nemcsak nézni kell, de látni és láttatni is. És nemcsak tudni a jót és merni is megtenni azt, de másokat is ösztönözni kell erre! Érdekében annak, hogy a fentebb említett szukcesszió antropogén változata és a fenntartható fejlődés ne egymás ellenségei, hanem egymás szövetségesei lehessenek.
A fenntartható fejlődés alapja a természet kincseinek, adottságainak ésszerű felhasználása. Az emberek tipikus hibája az, hogy rendszerint mindenhez a lehető legrövidebb időn belül akarnak hozzájutni és korlátlan mennyiségben. Szerintem inkább a lassan járj, tovább érsz folyamatot kellene inkább követnünk. Valamint ügyelnünk arra, ne herdáljuk el a természet ránkbízott kincseit. Hiszen amiképp mi örököltük azt apáinktól, nekünk is kötelességünk továbbadni gyermekeinknek ezeket a javakat. És ez ellen valóban nincs apelláta!
Jegyzetünk fotográfiái a másfél órás környezetvédelmi expedíció jelentősebb mozzanatait ecsetelik.