Kép, kép és még több kép

Kép, kép és még több kép

A Budapest Photo Festival rengeteg programmal készült, mondhatni, Budapest egy hónapra képekbe öltözött.

A rendezvényen minden évben két kiemelt kiállítás látható, egy nemzetközi és egy magyar. Az idén egyik kedvencemnek, Alex Webbnek, a Magnum ügynökség fotósának kiállítását fogadta a Műcsarnok, magyar részről pedig a Szubjektum tematikájú tárlat mutatkozott be a Várkert Bazárban. A Projekt Galéria volt a helyszíne a görög Photometria Nemzetközi Fotófesztivál Otthon/Home című kiállításának, valamint workshopokra, szakmai beszélgetésekre, portfolio review-ra, fotókönyv-bemutatóra és családi fotómaratonra is sor került. Néhány programon én is ott voltam.

A Műcsarnokban tehát Alex Webb képeit tekinthették meg az érdeklődők. És én érdeklődő voltam. Nyilván, hiszen az egyik kedvenc fotósom. Webb a Magnum nemzetközi fotóügynökség kiemelkedő alakja, kiállításának címe: The Suffering of Light/A fény fájdalma, melyet Goethe ihletett. A kiállítás először volt látható Magyarországon.

Biztosan nem ismeri mindenki a Magnum Photost. Tudni kell róla, hogy a magyar származású Robert Capa (Friedmann Endre) álmodta meg, hívta életre, és irányította haláláig. Az alapításkor ott volt mellette még három fotósóriás, Henri Cartier-Bresson, George Rodger és David Seymour. Az ügynökség az idén ünnepli hetvenedik születésnapját. Még mindig a sokféleség és a nemzetköziség jellemzi. A sajtófotográfia és a haditudósítás mellett már a kezdetektől előnyben részesíti az autonóm művészi megközelítést is. Nem lehet akárki tag, több sűrű lyukú szűrőn kell átvergődnie annak, aki végül Magnum-fotósnak nevezheti magát.

Alex Webb 1952-ben született San Franciscóban. Fényképei a legnagyobb magazinokban jelennek meg, a többi közt a New York Timesnak, a Life-nak, a Sternnek, a GEO-nak és a National Geographicnak dolgozik. Kiállított már a New York-i International Center of Photographyban, a Whitney Museum of American Artban vagy a minneapolisi Walker Art Centerben. 1976 óta tagja a Magnum Photosnak. Rengeteget utazik, előzetesen nem olvas sokat az úti célról, mert nem szeretné, ha prekoncepciók irányítanák kezét, amikor fényképezőgépén megnyomja az exponálógombot. Inkább elolvas egy irodalmi művet, mely a kiszemelt országhoz kapcsolódik, és ha megérkezett, az utcákat járva próbálja megismerni a közeget, a kultúrát, az embereket. Ő az a fotós, aki képes rá, hogy egy fényképen ne csak megmutassa, amit lát, hanem belesűrítse az egész hangulatot, az érzést.

A kiállításon első átfogó monográfiáját láthattuk. Intenzív színeivel, erőteljes árnyékaival szinte varázsütésre kerülünk közelebb például Kubához, Dél-Amerikához vagy éppen Afrikához. Fotóit órákon át el tudjuk nézegetni. Mindig találunk rajtuk valami új, addig felfedezetlen részletet.

A Budapest Photo Festivalon portfolio review-t (portfólióvéleményezést) is szerveztek fiatal fotósok számára. Érdekessége az volt, hogy öt profi véleményezte a hozott munkákat. Én is beneveztem. Egy kálváriát jártam végig, mire kiválogattam azt a néhány képet, amelyet megmutatnék. Minél tovább néztem egy fotómat, annál elégedetlenebb voltam vele. Már majdnem lemondtam az egészről, de végül aztán mégis elmentem. És jó élmény volt. A profik húsz percig elemezték egy-egy ember munkáját, majd a páciensek gongszóra asztalt és ítészt cseréltek. A szakemberek sok hasznos tanácsot adtak, például azt, hogy sorozatokban és projektekben kell gondolkozni (ezt eddig is tudtam), és ha megvan a téma, mely érdekel, akkor kitartóan kell azt fotózni, és sokáig. Akár évekig. A többi vélemény viszont már szubjektívebb volt, hiszen van, aki a fekete-fehér fotókat szereti jobban, ezért ezeket emeli ki, más pedig a színeseket, s ő ezekhez ragaszkodik. Mindenesetre nagyon hasznos élmény volt. Nem dicséretért jelentkeztem be, hanem tanácsért, és kaptam is egy talicskányit.

Egy biztos. Kedves Budapest Photo Festival, jövőre is megyek!

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A megállított pillanat
Fotó
Vizet mindenkinek!
Fotó
Facebook

Támogatóink