home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Katona Ervin a világ tetején
Tóth Tibor
2012.02.29.
LXVII. évf. 9. szám
Katona Ervin a világ tetején

Katona Ervin a dobogó tetejénA szabadkai Katona Ervin két második helyet követően a 2011-es idényben megnyerte az Erősemberek Bajnokok Ligája versenysorozatát, s jelen pillanatban ő a világ legerősebb embere. Ervin már a harmadik verseny után az élre állt, s végig vezetve, teljesen megérdeme...

Katona Ervin a dobogó tetején

A szabadkai Katona Ervin két második helyet követően a 2011-es idényben megnyerte az Erősemberek Bajnokok Ligája versenysorozatát, s jelen pillanatban ő a világ legerősebb embere. Ervin már a harmadik verseny után az élre állt, s végig vezetve, teljesen megérdemelten a legjobbnak bizonyult, megelőzve a litván Zydrunas Savickast és az iráni-brit Laurence Shahlaeit.
- Kétéves felkészülési program eredményeként született meg a bajnoki cím. A tavalyelőtti évet végigversenyeztem, s az utolsó, Kijevben megtartott verseny előtt összesítettben, a brit Terry Hollands mögött, a második helyen álltam. Az utolsó előtti verseny az ukrajnai előtt két hónappal volt, s elhatároztam, hogy feladom az első helyért vívott küzdelmet. Ha ugyanis a decemberben megtartott ukrajnai megméretésre is tartottam volna a formámat, akkor a 2011-es idényre nem tudtam volna megfelelőképpen felkészülni, hiszen a szervezetemnek szüksége van pihenésre. Így 2010 utolsó versenyén felkészületlenül a 9. helyen végeztem, ami azért elegendőnek bizonyult az összesített 2. hely megszerzéséhez. A 2011-es idény elején mindjárt előnyt szereztem vetélytársaimmal szemben, hiszen én decemberben már pihentem, volt elég időm felkészülni az újabb idényre, a többiek formája viszont erősen hullámzott, hiszen ők még decemberben is formában voltak. Tudtam, hogy számomra az idény vége gyengébb lesz, így igyekeztem minél nagyobb előnyre szert tenni. Ez sikerült is, s az sem okozott gondot, hogy a novemberi rigai versenyen már formán kívül versenyezve a 7. helyen végeztem. A Bajnokok Ligája összesített elsőségéhez az utolsó, szarajevói versenyen egy hetedik hely is elég lett volna - sorolja Katona Ervin.
* Amit bőven túlteljesítettél, hiszen az 1984-es téli olimpia helyszínén a dobogó harmadik fokára állhattál fel.
- A decemberre tervezett idényzáró versenyt végül februárra halasztották, melyen a vártnál sokkal jobb eredményt értem el. Az utolsó versenyszám előtt a litván Savickas mögött, a kanadai Caron előtt a második helyen álltam. A kőgolyók felrakásának versenyszámában az első három golyót gyorsan felraktam a helyére, a negyedik, 180 kg súlyú golyó azonban a -4 fokos hidegben kicsúszott a kezemből, s kettétört. Így az öt golyót felrakó kanadai és a négy golyót teljesítő Savickas mögött maradtam. Caron emiatt 1,5 ponttal megelőzött, és Szarajevóban a dobogó harmadik fokára csúsztam vissza. Mindez azonban bőven elegendőnek bizonyult az összesített első helyhez. A versenyen nem erőltettem meg magam, biztosra mentem, hiszen csak akkor nem végezhettem az első hét között, ha megsérültem volna. A felhúzásban és a rönknyomásban is hagytam magamban tartalékot. Az utolsó, kedvenc számom, a kőgolyó-felrakás előtt a második helyen álltam, s ezért is bántott, hogy ez a versenyszám nem jól sikerült. Az ünnepélyes eredményhirdetésen örültem is meg nem is, hiszen épphogy befejeztük az utolsó számot, és még bennem voltak az azt megelőző percek történései. A dobogó legfelső fokán főként annak örültem, hogy véget ért a sorozat.
* Éreztél-e lelki nyomást az utolsó verseny előtt?
- Mindig idegesebb vagyok, amikor két hónapig nem versenyzem. Ilyenkor jobban várom a versenyt, s a drukk is nagyobb bennem. Amikor sokáig nem találkozom a versenytársaimmal, akkor elképzelem, hogy a többiek biztos sokkal jobb formában vannak nálam. Régebben ez feltüzelt, idegessé tett, s akkor a versenyen jöttek a hibák. Ma is nyugtalan vagyok valamelyest, de az első két szám után általában kiderül, hogy semmi sem változott, mindenki maradt a korábbi szinten.
* Teremben más versenyezni, mint szabadtéren?
- A Zetra sportcsarnokban elég hideg volt, de ez nem zavart bennünket különösebben, hiszen minden körülmények között versenyeztünk már. A viadalt a nagy havazás miatt többször is elhalasztották. A városra egy éjszaka alatt másfél méter hó esett, a környező hegyeket pedig két és fél méteres hótakaró borította. A sportcsarnokba utazva az utolsó két utcában már mi is toltuk az autót a hóviharban. A városban rendkívüli állapotot hirdettek, zárva voltak az iskolák, a gyárak, a rendezvényeket törölték, megállt a közlekedés. A kedvezőtlen időjárás miatt versenyünkön mintegy 500 ember volt jelen, ami kedvező időjárás esetén biztos több lett volna. Kisebb csarnokban, több ember előtt nehezebb versenyezni, mert olyankor gyakran elfogy az oxigén. A szervezet kimerülése esetén tíz percig is lihegünk egyfolytában, amíg légzésünk vissza nem áll a normális mederbe. Nehezebb csarnokban versenyezni, de ez itt nem jutott kifejezésre, mivel a Zetra nagyobb csarnok és kevesebb néző volt a viadalon.
* A szarajevói közönség szurkolt neked?
- Meglepődtem azon, hogy az emberek úgy szurkoltak nekem, mintha az ő versenyzőjük volnék, s elmondhatom, hogy Sarajevóban jobban ismernek, mint itthon. Ott volt a litván Savickas is, az emberek az áruházakban, éttermekben mégis inkább velem fényképezkedtek. A szarajevói emberek előszeretettel emlegetik az egykori Jugoszláviát, Tito és az egykori ország szép emlékként él bennük. Attól függetlenül, hogy Katona Ervin vagyok, Szerbia színeiben léptem a küzdőtérre, ami semmiféle ellenszenvet sem váltott ki az ottaniakból. Lehet, hogy azért is szurkoltak nekem, mert én voltam az aktuális favorit, vagy mert legközelebb vagyok hozzájuk, de az is lehet, hogy a Nagy Testvért követték ők is, hiszen a szerbiai mellett egy boszniai kereskedelmi televízió is adta a műsort.
* Már javában készülsz a 2012-es idényre, így pihenésre nincs sok idő.
- Az ősszel már pihentettem magam, akkor nem erőltettem annyira az edzéseket. A néhány évvel ezelőtti bicepszszakadásomból nagyon sokat tanultam. Egy nagyobb sérülés soha sem történik csak úgy, annak mindig előjelei vannak. Ha az előjeleket észreveszed, akkor megúszod a komoly sérüléseket, ha nem, akkor történnek a komoly bajok. Az idény második felében már nagyon fájt a térdem és a könyököm. A decemberi, később halasztásra kerülő versenyre már készültem, és most a 2012-es idényre való felkészülés második felénél tartok. Kemény edzéseken veszek részt, hiszen az újabb szezon már március elején megkezdődik.
* Milyen céljaid vannak a küszöbönálló idényben?
- Szeretném megvédeni a címemet, de az idény rendkívül hosszú ideig tart. A többi erősportban őszi és tavaszi idényre osztják a küzdelmeket, nálunk viszont egész éven át vannak versenyek, így a formát is nehezebb tartani, s a sportoló arra is rákényszerül, hogy kihagyjon egy-egy versenyt. Itt nem a formától és az állapottól függően jelentjük be, hogy mekkora súlyt akarunk felemelni. Itt mindenki előtt ott van a 400-450 kg-os súly, amivel meg kell küzdenie. Senki sem kérdezi, hogy kínoznak-e bennünket sérülések, vagy hogy milyen formában vagyunk.
* Nemrégen edzőtermet nyitottál Újvidéken.
- Helyhez kötött ember vagyok, szeretem Szabadkát, a saját ágyamat. Újvidékre kizárólag a munka miatt mentünk, péntek délutántól hétfő reggelig Szabadkán tartózkodom. Újvidéken nincs mit megszokni: az edzőteremben dolgozunk, a bérelt lakás az edzőterem felett van, az üzletek, az étterem mind-mind a közelben találhatók. Október óta vagyok Újvidéken, most is annyit ismerek a városból, mint amennyit régebben.
* Négy alkalommal Szerbia is otthont adott a Bajnokok Ligája egy versenyének. Az idén lesz verseny az országban?
- Pillanatnyilag úgy látszik, hogy nem, mivel még nem találtunk olyan várost, amely a verseny mögé állna. Az eddigi versenyeket városi támogatással szerveztük, enélkül azonban nagyon nehéz. Szabadka kétszer, Újvidék és Belgrád egy-egy alkalommal volt házigazda, most is a fővárosra gondoltunk, de a jelek szerint a BL 2008 óta íródó története során először fordul majd elő, hogy Szerbia nem látja vendégül a világ legerősebb embereit. Nagyon sajnálom, ha így alakul, mivel szerettem versenyeket szervezni, jóllehet rengeteg energiámba került. Jól is szerepeltem rajtuk, s nagy örömömre szolgált, hogy az Eurosportot elhozhattam az országba. Természetesen azért még nem adom fel, s továbbra is próbálkozom - fejezte be beszélgetésünket Katona Ervin, az Erősemberek Bajnokok Ligájának 2011. évi győztese.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..