home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Kárpát-medencei Honismereti Verseny huszonharmadszor
Kartali Róbert
2018.12.02.
LXXIII. évf. 48. szám
Kárpát-medencei Honismereti Verseny huszonharmadszor

Az idei Mátyás király emlékévre való tekintettel Hunyadi Mátyás volt a témája a Kárpát-medencei Honismereti Versenynek. Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében megvalósuló megmérettetésen a szabadkai Széchenyi István Általános Iskolában 5 országból mintegy 150 diák 26 csapatot alkotva mérte össze tudását.

— Huszonhárom évvel ezelőtt azzal a céllal indítottuk el a versenyt, hogy diákjaink alaposabban megismerjék múltunkat, történelmünket és kultúránkat, ezzel erősítve magyar nemzeti identitásukat. A kisebbségi sorsban élő nemzetek megmaradása attól függ, hogy meg tudják-e őrizni önazonosságukat, melyet továbbadni a családnak és a pedagógusnak közös szerepe — mondta a rendezvény megnyitóján De Negri Ibolya. Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke köszöntőjében Szent-Györgyi Albert gondolatait is idézte: „A történelem az a tantárgy, amelynek a legnagyobb hatása volt értékrendszerünk kialakulására, hiszen milyen más alapra lehet a jövőt építeni, mint a múltra?”


A szerző felvételei

— A vetélkedő nemzetközi jellegű, az idén a vajdasági csapatokon kívül Szlovákiából, Romániából, Horvátországból és Magyarországról is érkeztek magyar ajkú diákok. Az általános iskolások négytagú, a középiskolás diákok pedig háromfős csapatokban mérték össze tudásukat. A verseny előtt több feladatot is meg kellett oldaniuk, így nagy előkészületet igényelt már az első lépés is, mely esszéírás volt. A művet a verseny előtt kellett beküldeni, hogy a zsűri értékelje, a helyszínen pedig a vetélkedőn túl prezentációkat és kiselőadásokat kellett bemutatni. A történelmi és az irodalmi ismereteken kívül a diákok beszédkészségét és a kreativitását is fejleszti a rendezvény, ezért komplex tehetséggondozásról beszélhetünk — nyilatkozta lapunknak De Negri Ibolya.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is köszöntötte a résztvevőket, akiket az emlékév kapcsán arra buzdított, hogy legyenek büszkék Mátyás királyra és múltunk örökségére.

A rendezvény idei fővédnöke dr. Kaposi József, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója, a Magyar Történelmi Társulat elnökségi tagja volt. A megnyitón megköszönte a szervezőknek, hogy ezzel a versennyel is hozzájárultak a legendás uralkodó halhatatlanságához.

A szervezők arra törekedtek, hogy a megmérettetésnek ne csak a témája, de a hangulata is a reneszánsz kort idézze. A szünetben fellépett a csantavéri Hunyadi János Udvari Zenekar, emellett a zentai Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület középkori táncokat tanított, valamint a budapesti Magyarság Háza Hunyadi Mátyás életterei című kiállítása is megtekinthető volt.

Minden diák kapott emléklapot és alkalmi ajándékot, a díjazottak pedig értékes könyvjutalomban részesültek, illetve egy kirándulást is szerveznek számukra Mátyás király szülővárosába, Kolozsvárra. A verseny anyaországi támogatásoknak köszönhetően valósulhatott meg.

 

Az általános iskolások mezőnyében a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola és az óbecsei Zdravko Gložanski Általános Iskola csapatai osztoztak az első helyen. Második a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola csapata, harmadikak pedig a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai lettek.
A középiskolások első díját a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium csapata nyerte meg, másodikak a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákjai lettek, a harmadik helyen két csapat osztozott, a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola tanulói, valamint az eszéki székhelyű Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ diákjai.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..