home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Jutalomkirándulások a testvérvárosok közreműködésével
Tóth Lívia
2017.07.06.
LXXII. évf. 27. szám
Jutalomkirándulások a testvérvárosok közreműködésével

Három projektumról számolt be az újságíróknak Perpauer Attila, a zentai községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja.

A programok az önkormányzat és testvérvárosai, Dabas, Gödöllő és Budavár együttműködésével valósulnak meg. A sikeres pályázatoknak köszönhetően már a jövő héttől 43 zenta községbeli általános és középiskolás tanuló és hét kísérőtanáruk utazhat különböző táborokba és rendezvényekre. A kirándulások egyik célja, hogy a gyerekek megismerjék a más országokban élő társaikat, azok kultúráját, vallását és életkörülményeit.

A sajtótájékoztatón jelen voltak a pedagógusok is, akik beszámoltak a várható eseményekről.

A magyarországi Dabas a Bethlen Gábor Alapnál megnyert pályázatába bekapcsolta két testvértelepülését, Zentát és a székelyföldi Barótot is. A kirándulás kezdetén a dabasi fiatalok töltenek egy napot Zentán, majd a 15 itteni diákkal és Đorđević Anikó tanárnővel közösen utaznak Barótra.

A budavári önkormányzat által szervezett találkozón, amely nem csak a fővárosban, hanem a Balaton parti Zamárdiban is zajlik, négy testvérváros, Munkács, Székelyudvarhely, Varsó és Zenta fiataljai lesznek jelen. Mivel a lengyel vendégek nem beszélnek magyarul, így a jelenlévők az angol nyelvtudásukat is tökéletesíthetik – mesélte Újházi Tamás, az egyik kísérőtanár.

A gödöllőiek Balatonlellére invitálták a zentai általános iskolásokat, de a közösségépítő összejövetelre izraeli, lengyelországi, romániai, spanyolországi, szlovákiai, finnországi, csehországi stb. résztvevőket is várnak. A nyolc tanuló Rákos Judit és Lobár Klaudia tanárnők kíséretében utazik.

A jutalomkirándulásokra Zenta község általános iskoláinak, a négy középiskolának és a Zeneiskolának a legjobb eredményt felmutató diákjait válogatták ki, akikre az a fontos feladat is vár, hogy mindhárom helyszínen bemutassák az ott lévőknek a városukat. A három projektum sikeres megvalósulásához az önkormányzat többek között az autóbuszok biztosításával járul hozzá.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..