home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Jövőre képzések Vajdaságban is
Tóth Lívia
2018.12.14.
LXXIII. évf. 50. szám
Jövőre képzések Vajdaságban is

​​​​​​​Zentán véget ért a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának kilencedik intenzív kurzusa, amelyen a konduktorok a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyekkel — kisbabákkal, gyermekekkel és felnőttekkel — foglalkoztak.

Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács tagja elmondta, a program, amelynek keretében immár a kilencedik háromhetes kurzust hívták életre, jövőre az ötödik évébe lép. A tapasztalatok egyértelműen azt igazolják, óriási szükség van ezekre a foglalkozásokra.

— Az elmúlt időszakban több mint 170 ember szűrését végezték el a szakemberek és 152 beteget sikerült bekapcsolni a fejlesztő programba. Olyan egyének jelentkezését vártuk, és várjuk a jövőben is, akik született vagy szerzett idegrendszeri károsodással élnek, stroke utáni állapottal, Parkinson-kórral, Multiplex szklerózissal küzdenek. A lakosság minden része számíthat a segítségünkre, ugyanis a babáktól kezdve egészen az idősekig mindenkit várunk a csoportos vagy egyéni foglalkozásokra. A most lezajlott kurzusnak huszonöt résztvevője volt, a konduktorok mellett a Semmelweis Egyetem Pető András Karának harmadéves hallgatói is jelen voltak, akik Zentán teljesítették a gyakorlati óráikat – hallottuk Perpauer Attilától, aki hozzáfűzte, a megkezdett munkát a következő évben is szeretnék folytatni. Újabb szűréseket terveznek Vajdaság több településén, hogy ily módon kutassák fel azokat a családokat, akiknek óriási szükségük van erre a lehetőségre. A következő szűrést február folyamán végzik, az újabb csoportos foglalkozások pedig február végére, március elejére várhatóak. Jelentkezni lehet a következő telefonszámon: 063/788-7417


Csuka Pál és Perpauer Attila (a szerző felvétele)

Csuka Pál, a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának határon túli programokért felelős koordinátora kiemelte, Kárpátalján, Erdélyben és Vajdaságban eddig összesen 1300 emberrel foglalkoztak a szakembereik. Erdélyben, a Magyar Kormány támogatásának köszönhetően, már képzést is tartottak. Mint hangsúlyozta, a következő év egyik nagy kihívása várhatóan az lesz, hogy Vajdaság területére is elhozzanak egy hasonló képzést, amelyen az itteni szakembereknek is meg tudják mutatni, hogyan kell helyben, az iskolákban, az óvodákban, a kórházakban vagy a fejlesztő központokban foglalkozni a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyekkel. Mindemellett a fejlesztéseket is folytatják, a terveik szerint nemcsak Zentán, hanem a szórványban is.

A projektum a Magyar Kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt programjaként.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..